Egy időben nagyon sok versenyre mentem el, mondhatni, szinte mindenhova ahova hívtak igyekeztem eljutni, a falusi borversenytől a kisebb-nagyobb nemzetközi versenyekig. Kóstolási tapasztalatnak is jó, más ez mint otthon, egy teljes este alatt elmélyedni egyetlen palackban, itt 20-150 minta között mozgott általában a napi penzum, ez utóbbi azért már nagyon embertpróbáló cucc, nem is vállalnék újból ilyet. Ahogy egy idő után elkezdtem szűrni is.

Nem feltétlen csak a minél messzebb, minél távolabb érdekelt, sőt, az talán legkevésbé, egyre inkább azok a versenyek, ahol éreztem annak legalábbi némi jelentőségét, hogy létezik és hogy én ott vagyok. Voltak darálók, amiket gyorsan leírtam, ahol pörgött ugyan minden, de nem nagyon volt feedback, nem volt kapcsolódás, sem bírálótársakkal, sem termelőkkel, nem lehetett belőle tanulni sem. Voltak olyan fajtaversenyek, típusversenyek, amelyek nem érdekeltek, engem nem mozgattak meg.

Maradt egy olyan kör, ahol jól érzem magam. Részben, mert talán segíthetek, részben, mert talán tanulhatok. Megmaradt egy-két helyi verseny, egy-két borvidéki, néhány országos és néhány nemzetközi, éves szinten talán 10 körül. Ez jelenleg bőven elég, hiszen nem kevés idő és energia mindenhova eljutni. Engem elsősorban a közép-európai borok érdekelnek, ezen belül is van egy erős olaszrizling, portugieser, kékfrankos fókuszom, vannak olyan térségek, mint a Pannon Borrégió, a Szerémség vagy épp Isztria, amelyek ezen belül is jobban foglalkoztatnak, még akár borokon túli szempontok is bejátszhatnak.

Ezeken a versenyeken élvezem az emberek társaságát, akik körülvesznek, élvezem a borokat, olyan régiókat és fajtákat, amelyeket külünösen kedvelek. És lett vagy maradt egy olyan nagy borverseny, amire szeretnék a továbbiakban is elmenni, ez a Concours Mondial de Bruxelles.

Nem mindenki hisz a borversenyekben, nagyjából annyi értelme van, mint a sportversenyeknek, nem biztos, hogy a legjobb győz, de minden eredmény a sportágat, esetünkben a borokat népszerűsítik, hoznak 15 perc hírnevet egy-egy borászatnak, amit ki kell használni, majd tenni tovább a dolgunkat, mintha mi sem történt volna.

Egy jó borversenynek van hozzáadott értéke. Szakmai körben - mondjuk a CMB esetében 350 szakmabeli körében - népszerűsít egy adott régiót, a házigazdát, tavaly Calabria volt, idén Isztria lesz ebben a szerepben (már a fehér- és vörösboros szekció versenyén, ami a 4 részre osztott egykori nagy CMB legnépesebb versenye). Ez vonzó egy olyan zsűritag számára, mnt én, hiszen megismerhetek új és új vidékeket, elég heavy terhelés van ilyenkor a házigazda borokból, de ez egy néhány napba sűrített tanfolyamként is felfogható. Itt tematikus sorokat kapunk, 8-12 bort egy-egy borvidékről, egy-egy fajtából. Mikor kóstolunk ennyi brazil chardonnay-t vagy cseh veltelinit, de még a spanyol tempranillo vagy sokszor elég lelombozó bordeaux-i flightokból is lehet élményeket szerezni. No meg ismeretségeket a velünk szemben ülő spanyol, olasz vagy épp moldáv bíráló személyében.

Ercsey Dani barátommal közösen voltunk Kalábriában, sokrészes beszámoló született a Pécsi Borozó virtuális hasábjain erről, a mai posztja hozta ki belőlem ezt az írást, rögtön be is idézem néhány mondata erejéig:

"A Concours Mondial de Bruxelles a világ egyik legnagyobb és legfontosabb borversenye és egészen biztosan a világ legnagyobb utazó borversenye! Az elmúlt évtizedben voltak pl. Kínában, Portugáliában, Olaszországban és Franciaországban is. Sajnos arcpirítóan kevés magyar minta érkezik, valamiért a magyar borászoknak nem fontos ez a verseny, pedig más frankofón versenyekre bőszen neveznek (lsd. Mondial du Rosé, Vinalies Paris, Citadelles du Vin Bordeaux).

Nos a #CMB versenyen több mint 300 bíráló értékeli a borokat napokon át, olyan elképesztő szakmai nagyságok, mint Bento Amaral és Andre Ribeirinho Portugáliából, Yves Zier és Mathilde Hulot Franciaországból (na jó, Mathilde egy kicsit a miénk is!), Subhash Arora és Rojita Tiwari Indiából, Luigi Salvo Olaszországból, Megumi Nishida Japánból, Fred Nijhuis és Miranda Beems Hollandiából, Mi Yeun Hong Dél-Koreából, Daphne Teremetz, Louise Hurren és Elizabeth Gabay Angliából, Maryna Calow Dél-Afrikából vagy Carrie Dykes, Charlie Arturaola, Jeff Wineguys Jenssen és Mike DeSimone az Egyesült Államokból. Persze közép-kelet-európai zsűritagokból sincs hiány! 

Szerintem érdemes nevezni, főleg azoknak, akiknek érdekes az “újlatin piac”, adnak el bort Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, Belgiumba, Hollandiába, Romániába, Portugáliába és Luxemburgba, de Kína is egyre jobban figyel a #cmb eredményekre."

Ahogy jómagam, még 350 emberke is ezekről a versenyekről gyűjt infókat, szerez benyomásokat. És ha egy cabernet franc sorban a villányiak, a kékfrankosban a szekszárdiak tűnnek ki, a furmintban meg lesz valódi verseny, mert nem csak szlovének és szlovákok lesznek, akkor ott leszünk, valóban, boros nemzetként. Én azt hiszem, hogy legalább a legnagyobb versenyeken, mint például a CMB mellett mondjuk a Decanter World Wine Awards-on határozottan ott kell lennünk, nagyobb számban és nagyobb  merítéssel, hogy feltűnjünk újságíróknak, kereskedőknek, véleményformálóknak. Sok kis lépés kell a magyar bor jövőjével kapcsolatban, a borversenyek ugyan csak egy ezek közül, de nem kihagyható.

Egy borverseny nem emel fel és nem tüntet el. Egy nagy siker is csak egy siker, amit ismételni kell, folyamatosan jelen lenni és hozni az eredményeket. Ha egyszer-egyszer nem jön össze, benne van a játékban, lehet elhibázni a startot száz méteren is, lehet máshogy gondolkodó bíró egy pontozásos versenyen, de ha folyamatosan jelen vagyunk, ahol mások is jelen vannak, előbb-utóbb észrevesznek. 

Nincs érdekeltségem abban, hogy csak a CMB mellett korteskedjek, de ezen jelen voltam, megbízom benne, jól szervezett, működtetett rendszer. Vannak barátaim, akik a DWWA-n bírálnak, nekik elhiszem, hogy abban is megbízhatok. Bármelyiket választhatjuk, csak azt ne, hogy itthon maradunk, itthon hagyjuk a borainkat és jöjjön el mindenki felfedezni ide, a pinceajtóba. Ez utóbbi stratégiában nem hiszek.