Kérem Várjon!
Cikkek
Elegancia és könnyedség
Egy bor: Heidi Schröck Furmint Riede Turner 2016
Ercsey Dániel
2020 November 18.

Még hogy a furmint csak Tokajban az igazi! Hiszen a Fertő-tó körül évszázadokon át ez volt a fő szőlőfajta és nem holmi kékfrankosok és zweigeltek! Ez a bor meg is mutatta, hogy miért.

Én is szinte csak véletlenül vásároltam egy palack furmintot Ruszton, amikor jó másfél éve arra kalandoztunk a családdal. Nem boros program volt, inkább hajókázás és bámészkodás, séta a kisváros utcáin, önfeledt fagylaltozás. Azt már előre tudtam, hogy bort fogok venni, de nem akartam „dolgozni“, a kóstoló szóba sem jöhetett. Heidi Schröck ajtaja zárva volt, de arra gondoltam, megér egy telefonhívást a borász hölgy, akinek felváltva osztogatják a 99 és a 100 pontokat az aszúira (a híres Ruster Ausbruch ugyebár) a tengerentúlon.

A kép forrása a borászat weboldala.

Heidi pedig jött, látott és győzött, vagyis felvette a telefont, kedvesen elmondta, hogy fél óra múlva ér haza és megkérdezte, hogy megvárom-e. Persze, hogy megvártam! Amikor megjött, megdicsérte a feleségem ruháját, rágcsálnivalóval kínált, én pedig - nem akarván feltartani - gyorsan vettem két palack édes és két száraz bort, egy zweigeltet és egy furmintot. Most jött el az idő, hogy megkóstoljam az utóbbit.

A kép forrása a borászat weboldala.

Heidi Schröck Furmint Riede Turner 2016

Halvány citrom szín, az öregedésnek sem itt, sem később nem találtam nyomát. Illatában citrusok, pici mandula, zöldalma és édes gyurma, egyre intenzívebbé váló sárga húsú szilvával. Kóstolva könnyed és elegáns, cizellált savakkal, az illatból már megismert ízekkel, ami talán egy kis egressel egészül ki a korty vége felé. Száraz de nem szikár, érett de nem túlérett, telt az íz de feszes a szerkezet, friss de mégis van mélysége. Egészen elképesztő, nem sajnálom rá a 90 pontot.

Az 1800-as évek végéről származó kataszteri térképen nem csak Ruszt, de a Turner dűlő is látszik, ahonnan a bort kóstoltam.

Ami pedig a furmintot, vagy helyi nevén Zapfner-t illeti, az első írásos említése a vidéken egy 1230-as (!) soproni ajándékozási szerződéshez köthető. Nem elírás, majd négyszáz évvel az első tokaji furmint említés előtt! Ez persze nem értékmérő, ma már senki sem vitatja furmint ügyben Tokaj elsőbbségét, de azért nem árt képben lenni. Ha ugyanis errefelé ilyen furmintokat szűrnek, érdemes komolyan venni az osztrák borászokat!

banner