Azt terveztem, hogy hajnalban hazaindulok, erre itt ülök a belgrádi hotel bárjában, délelőtt 11 óra van és még mindig beszélgetünk a szerb, a horvát és a macedón kollégával. Ilyen ez a szakma, évente kétszer-háromszor látjuk egymást, van mit bepótolni. Közben ér a meghívás, teljesen váratlanul, hogy a hazafelé tartó zágrábi Sasa Spiraneccel együtt nincs-e kedvem beugrani az Erdevik borászatba egy gyors kóstolóra. Osztok-szorzok, hogyne lenne, ott még sosem jártam, de néhány borukra emlékszem, nem is voltak rosszak!

A hotel lobbyja Belgrádban (fotó: Ercsey Dániel)

A még mindig csak elméleti kóstoló egyre bővül, már ebédről van szó, aztán vacsoráról, Sasa-nak már szállást is foglaltak, kezdek elbizonytalanodni. Végül a sarkamra állok és szólok, hogy nekem bizony csak egy órácskám van, utána megyek tovább Budapestre. Tuti, hogy így is több órás lesz a program. Sasa szól, hogy neki még kell egy óra az indulás előtt, úgyhogy követve Igor Lukovic tanácsát, előremegyek hogy a szávaszentdemeteri Milly’s-ben egyek, ami nyáron még Száva-parti hamburgerező volt, most azonban előlépett belvárosi bisztróvá, mindezt a Covidnak köszönhetően, hiszen a dél-afrikai séf és egyben tulajdonos csak a szerb feleségének a családját látogatta meg, amikor a lezárásoknak köszönhetően itt ragadtak, ő pedig nem akart fél évig unatkozni, úgyhogy nyitott azt csinálta amihez a legjobban ért, főzni kezdett.

A Milly's Szávaszentdemeter központjában (fotó: Ercsey Dániel)

Sremska Mitrovica ma nyomokban sem emlékeztet a római idők fontos városára, kertes házak, a központban maximum kétemeletes klasszicista lakóházak, tiszta Szolnok, még a folyó is stimmel (pedig ez ugyebár a Száva, ami amúgy nem is olyan kicsi folyócska), kár hogy megállás nélkül esik az eső, teljesen elmegy a kedvem a sétától.

Szávaszentdemeter központjában (fotó: Ercsey Dániel)

A bisztrót könnyen megtalálom, még parkolóhely is akad a közelben, de a szerb parkolási rendszert nem lehet magyar telefonról beüzemelni, úgyhogy pánikszerűen szaladgálok, míg végül egy újságosnál kapok két órára parkolócédulát. Utána jön az újabb meglepetés, a Milly’s-ben egyelőre (ez már egy hónapja volt - a szerk.) nem lehet kártyával fizetni, úgyhogy újabb szaladgálás, találok egy OTP-nek kinéző bankot, ugyan Vojvodanska Banka van ráírva, de minden azonos, a szín, a logó, csak a nemzetközi, Euro alapú OTP kártyámat nem fogadja el az ATM, úgyhogy a magyart kell használni. Így végül készpénzzel felszerelkezve és kissé elázva térek vissza a bisztróba, ahol fokvárosi maláj curry-t rendelek sárgarizzsel, mint híres helyi fogást. Persze a séfnek ez hazai pálya és nem is csalódom!

Íme a fokvárosi maláj curry a Milly's-ben (fotó: Ercsey Dániel)

Innen már csak egy órácska a legendás Erdővég (szerbül Erdevik), a Fruska Gora nyugati vége, ahol a hegyek dombokká szelídülnek, a falvakban pedig a megerősödő szlovák kisebbség iskolákkal, zászlókkal és elképesztő kolbászokkal véteti észre magát. Az Erdevik borászatban szintén nem csalódok, Sasa is megérkezik, így együtt járjuk be a pincét, kóstolunk és eszünk, én végül könnyes búcsút veszek, de úgy tűnik Sasa-t meggyőzték és éjszakára is marad.

A ChiChateau a közeli Šišatovac település és a francia chateau szó keveredése, amit az Erdevik borászat vezetői működtetnek, mint garázsborászatot (fotó: Ercsey Dániel)

ChiChateau PinkPunk 2019

Közepesen mély lazac szín. Illatában kirobbanó gyümölcsösség, ribizli, pici eper, bazsalikom, szinte kiált egy jó panna cottáért. Közepes test, elegáns savak, kifinomult érett gyümölcsösség, de édességérzet nélkül, csak a korty végén bukkan fel egy kis cukrozott eper. Elegáns, hosszú, nagyon baba! Az egyik legjobb szerb rozé. 88/100 pont

Balra a Duna és a fekete fellegek, mögöttem süt a nap Banostorban (fotó: Ercsey Dániel)

Hazafelé újra átkelek a hegyeken, ahogy az első napomon megismert Banostorba érek, egyszer csak eláll az eső, kisüt a nap, szikrázó idő van, miközben a Duna fölött, vagyis tőlem alig 100 méterre fekete az ég és szakad az eső. Újvidék felé életem egyik legintenzívebb szivárványa kísér, így búcsúzik tőlem a Szerémség. A határra érve aztán újabb pánik, hogy a majd 3 óra várakozás után a határőrök elfogadják-e a nehezen összegyűjtött papírjaimat, miszerint dolgozni voltam Szerbiában, nem szórakozni. Szerencsére igen, nem hiába imádkozott értem a belgrádi konzul, a magyar konzulok gyöngye, amiért hálám a sírig üldözni fogja. Vagy legalább a következő találkozásig. Itt a vége, fuss el véle, kedves olvasó!

Ha tetszett az útinapló, itt elolvashatja a hat napos út többi beszámolóját is: 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap