Az aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée) ma már szinte minden borvidékünkön jelen van, és évről évre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút. Ezt a cikket nem szakértőként írom, hanem termelőként. Olyan emberként, aki nap mint nap látja, mi történik a szőlőben, és aki kezd belefáradni abba, hogy folyamatosan kifogásokat keresünk, bűnbakokat gyártunk, miközben lassan eltűnik minden, amiért emberek évtizedeken át dolgoztak.

Sokan feltehetik a kérdést: valóban ez a legnagyobb problémánk?

Előre szeretném leszögezni: nem ijesztgetni akarok. De ideje őszintén, minden szépítés nélkül beszélni arról, hol tartunk most. Néhány napja írtam egy bejegyzést erről a témáról. Az egyik komment így szólt: "És ugyan miért akarna ma bárki szőlőt művelni? A felvásárlási árak alacsonyak, a piac telített, egyre kevesebb bort fogyasztanak. " Őszintén? Igaza volt az illetőnek. Ezek valós problémák. Csakhogy ettől még fel kell tennünk a kérdést: akkor mi legyen?

Mi ez a betegség, és miért más, mint a többi?

A fitoplazmák sejtfal nélküli baktériumok, amelyek a szőlő háncsszövetében, a tápanyagáramlással együtt terjednek. Az aranyszínű sárgaságot az amerikai szőlőkabóca terjeszti, amely maga is behurcolt faj. A tünetek jellegzetesek: a levelek lefelé sodródnak és megkeményednek, a fehér fajták levelei sárgulnak, a kékszőlőnél vörösödnek, a vesszők rosszul érnek be, a fürtök elszáradnak. A tőke fokozatosan gyengül, a termés 20–50 százalékkal is csökkenhet, végül pedig maga a tőke is elpusztulhat.

A legfontosabb, amit mindenkinek meg kell értenie: Ez a betegség gyógyíthatatlan, - egyelőre, - tehát nincs semmilyen "csodaszer" amely meggyógyítja a fertőzött tőkét. A beteg növényt ki kell vágni. Ráadásul a kórokozó vad gazdanövényeken például iszalagon, égeren vagy bálványfán – is fennmarad. Ez azt jelenti, hogy a fertőzési nyomás nem áll meg az ültetvény határánál. Ezért egyetlen termelő sem tudja önmagában megvédeni az ültetvényét. Ha a szomszéd parlagon hagyott területén fertőzött tőkék és kabócák vannak, hiába végzem el lelkiismeretesen a védekezést.

Itt válik a magánügy közüggyé.

Az aranyszínű sárgaság zárlati károsító. A fertőzött növény bejelentése törvényi kötelezettség, a védekezés pedig nem választás kérdése. Nem arról van szó, hogy ki mit szeretne tenni a saját földjén, hanem arról, hogy a mulasztás mások megélhetését is veszélyezteti.

Ahol ma tartunk: túl későn kaptunk észbe

A betegséget Magyarországon először 2013-ban mutatták ki Zalában. Ennek ellenére az országos, összehangolt védekezés csak tavaly kezdődött el igazán, amikor a fertőzés már gyakorlatilag mindenhol jelen volt. Ma a huszonkét borvidékből huszonegy érintett. Tokaj sem kivétel: Bodrogkeresztúr térségében lakossági bejelentés nyomán azonosították a betegséget, és a borvidéken már hatósági intézkedések is életbe léptek. Tizenkét évünk volt felkészülni. És mégis akkor kezdtünk igazán cselekedni, amikor a probléma már országossá vált. Ráadásul ez nem egy átmeneti helyzet. A klímaváltozás következtében az amerikai szőlőkabóca egyre kedvezőbb körülmények között él, ezért semmi oka nincs eltűnni, nagyon jól érzi itt magát.

Az első probléma: a rendszer túl lassú

A hatóságok igyekeznek kezelni a helyzetet, ezt el kell ismerni. De aki termelőként belülről látja a folyamatokat, pontosan tudja, milyen nehézkesen működik minden. Lassú az ügyintézés, kevés a laboratóriumi kapacitás, nehézkes a minták feldolgozása. Csakhogy egy gyorsan terjedő járványnál az idő nem egyszerűen fontos tényező.

Az idő maga a védekezés!

Amíg egy minta heteket vár a rendszerben, addig a kabóca tovább fertőz. Egy ilyen károsítónál a szűk laboratóriumi kapacitás nem adminisztratív kellemetlenség, hanem közvetlen növényegészségügyi kockázat. Ha nem lehet több akkreditált labor bevonásával gyorsítani a vizsgálatokat, akkor maga a rendszer válik a terjedés egyik segítőjévé. Nem rossz szándékból, hanem azért, mert lassú. És ebben a versenyben a lassúság vereséget jelent.

A második probléma: a "rám ez nem vonatkozik" szemlélet

Ez már a saját borvidékemen szerzett tapasztalatom. Sokan vannak, akik nem készítenek bort, csak eladják a szőlőt, ezért úgy érzik, hogy rájuk nem vonatkoznak az eddigi előírások. Igazából nem látom, hogy belemélyedtek volna a témába, vagy legalább vennék a fáradtságot és elmentek volna 1-1 megszervezett fórumra, ahol átlagosan is 10-20 ember fordult meg, borvidéki szinten. Pedig a kabócát nem érdekli, hogy a szőlőből bor, vagy felvásárlási szerződés lesz. Egy fertőzött, elhanyagolt ültetvény ugyanúgy fertőzési gócpont, akár egy nagy pincészeté, akár egy idős emberé, aki már alig műveli a területét. Aki szőlőt birtokol, az akarva-akaratlanul része a borvidék növényegészségügyi rendszerének. A bejelentési és védekezési kötelezettség ugyanúgy vonatkozik arra is, akinek csak néhány sora vagy néhány tőkéje van a kert végében.

Nem létezik olyan, hogy “rám ez nem vonatkozik"!

Szerintem végre fel kell tennünk a legfontosabb kérdést: Akarunk-e egyáltalán szőlőt művelni Magyarországon a jövőben? Mert ha igen, akkor annak következményei vannak. Nem lehet félig komolyan venni ezt a kérdést. Aki művelni akarja a földjét, annak minden segítséget meg kell adni. Aki viszont nem akarja, vagy évek óta magára hagyta az ültetvényét, annak a területével kezdeni kell valamit, mert az elhanyagolt ültetvény nem csupán a tulajdonos problémája, hanem az egész borvidéké, és végsősoron az országé, mert így sajnos egy többszáz éves múltra visszamenő hagyományt vágunk sutba. Olyan családok megélhetésével játszunk, akik tényleg szívvel-lélekkel minden nehézség ellenére viszik a hátukon ezt a szakmát.

Az állam szerepe

Közben rengeteg olyan terület van, amely állami tulajdonba került, mégsem történik velük semmi. Pedig lennének olyan termelők, akik akár ingyen is átvennék ezeket művelési kötelezettség mellett. Ehelyett sokszor hosszadalmas ügyintézés, bizonytalanság és elutasítás fogadja őket. Ez senkinek sem jó. Nem annak, aki dolgozni szeretne, így aki művelni akar, annak lehetőséget kell adni.  Aki viszont nem akar, annak passzivitása nem veszélyeztetheti mások megélhetését.

Nem büntetésről, hanem felelősségről van szó

Tudom, hogy ez keményen hangzik, és nem büntetni szeretnék, nem akarok elvenni senkitől semmit. Arról beszélek, hogy egy közös értéket – a borvidéket, a tájat és sok család megélhetését – nem lehet megvédeni úgy, hogy mindenki csak a saját parcelláját nézi. Egy ilyen járvány ellen csak összehangoltan lehet védekezni, a fertőzött tőkék felderítésével és kivágásával. És azzal, hogy végre a termelők, a hegyközségek, a kutatók és a hatóságok ugyanabba az irányba húznak.

Folyamatosan dolgoznak több helyen - elsősorban külföldön- azon, hogy miként lehetne megfékezni a járványt. Több országban már évtizedek óta jelen van. A legnagyobb erősségük ott is az összefogás és a felelősségvállalás. Viszont, ha közben a hegyoldalakon ott maradnak a fertőzött, elhagyott ültetvények, akkor a járvány gyorsabb lesz minden kutatásnál.

Ezért visszatérek a kiinduló kérdéshez. Akarunk-e szőlőt művelni a jövőben?

Ha a válasz igen – és én hiszem, hogy annak kell lennie – , akkor most kell cselekednünk.