Egyszervolt, holnemvolt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három testvér - János, András és István -, akik elmentek világot látni, hazatérésük után pedig átvették apáik örökségét. Azt az örökséget, ami egészen az 1700-as évekig vezethető vissza. Ekkor települtek le a környéken Bajorországból érkezett őseik. Ennyit a múltról, és most térjünk vissza a jelenbe.

A nagy érdeklődésre való tekintettel immár másodszor is Neiner András volt a szekszárdi Helyi Termék Boltban megtartott „Kedd esti borozgatás” elnevezésű programsorozat vendége. Ugyanezen időpontban debütáltak a szekszárdi Fuxlik Budapesten, ahol a másik nyolc borász mellett a Neiner Pincészetet István képviselte, András pedig itt Szekszárdon mutatta be az új sillert, így mi is szinte első kézből értesültünk a hírről és kóstoltuk meg a fuxlijukat.

                                                                                                                  ^{Fotók: Kovács Viktor}

Neinerék 2006 óta önállóan is palackoznak sillerbort Lángsiller néven, feltámasztva a rég elfeledett bornevet.

„A családi legenda szerint a Lángsiller nevét onnan kapta, hogy a pince mélyén pislákoló gyertya világánál rőt fénye a pohárban úgy csillámlott, mint a tűz lángja. Szekszárdon hagyományosan kadarkából készítették a sillert, ezért a korábbi években mi is ragaszkodtunk ehhez. Kóstolgatás közben azonban rájöttünk, hogy a kékfrankos nagyon jól áll neki. Így született meg tavaly egy vékony, rókaszínű, könnyű, gyümölcsös bor, mely néhány napja lett palackba téve, így még egészen friss.”

András egyébként elkötelezett híve a sillernek, mert mint mondja: „Ez egy hagyományos magyar bor, mely nemcsak Szekszárdon, hanem más borvidéken is ismert és elterjedt volt. Érdemes újra felfedezni, mert minden tekintetben felveszi a versenyt és megállja helyét a rozéval szemben.”

A fuxlis kezdés után egy 2009-es kadarka került a poharakba. A kadarka különösen fontos a család számára.

„Háromnegyed hektárnyi hagyományos ültetésű kadarka ültetvényünk van. Ezeket még a nagypapa oltotta a dédnagypapával. Az egyik ültetvényünk az Őcsényi-hegyen van, amit 1946-ban,  a másik területünk a Porkoláb-völgyben helyezkedik el, amit 1961-ben oltottak vegyes klónokkal. Ezek együttesen adják azt a kadarkát, amit palackba töltünk. A hagyományos kadarkából egyébként kevés van már a borvidéken, mert nehéz megművelni, nem lehet gépesíteni. Bármilyen szőlőmunkája négyszer-ötször több, mint  az ugyanakkora területen lévő kordonos szőlőé, de ez az örökségünk, és ennek megfelelően állunk hozzá. Igyekszünk megbecsülni azt, amit az őseinktől kaptunk. Fiatalként megpróbáljuk megőrizni az öregektől átvett és megörökölt dolgokat. Ez alapvető fontosságú számunkra. Ezzel együtt persze tisztában vagyunk vele, hogy a borászati technológiában nagyon sokminden változott.”

A mai kor vívmányaiból a pincészet csak a feltétlenül szükségeseket használja fel. Saját elképzelésükhöz híven készítik a boraikat, így nem alkalmaznak fajélesztőt, pektinbontást, fordított ozmózist stb.

„Nincsenek koracél és hűtő-fűtő palástos tartályaink. A reduktív borainkat - fehér, rosé, siller - műanyag tartályban erjesztjük.  Kétliteres, vízzel teli pillepalackokat fagyasztunk le, majd ezekre engedjük rá a mustot. Egy-két nap után a durva seprőről levesszük, de továbbra is a pillepalackos módszerrel hűtjük, folyamatosan cserélgetve a palackokat, próbálva 15 fok körüli hőmérsékleten tartani azt. Ebből adódóan a reduktív tételeink általában bizonytalanok. Másrészről nem használunk fajélesztőt, ami egy biztos vonal mentén végig vezetné a bort az erjedés során, hanem spontán erjesztünk. Ebben persze benne van annak a kockázata, hogy olyan vadélesztők szaporodnak el, amelyek keserű fenolokat oldanak ki és egyéb kellemetlen érzékszervi problémákat okoznak. Ennek ellenére felvállaljuk ezt a kockázatot, mert abban hiszünk, hogy megfelelő hűtés mellett  megmaradnak azok az illat és zamat molekulák, amelyek jól ihatóvá teszik a bort.”

A hagyományos módszerek alkalmazásához, a régi irányhoz egyre többen térnek vissza.  Ezzel azonban lépéshátrányba kerülnek, hiszen a fajélesztőkkel felturbózott borok jobb minőségűnek tűnnek, ízük sokkal határozottabb és egyértelműbb. A mai közízlés pedig inkább ezek felé fordult. Ma még elég szűk az a réteg, aki felismeri a manufakturális borászatban rejlő értékeket, és keresi az olyan kézműves pincészeteket, mint amilyen a Neiner Családi Pince.

„Mi nem a nagy pincékkel versenyzünk. Kicsiben haladunk előre. Nagyon kevés, évi néhány ezer palackszámmal dolgozunk, de azt szépen el tudjuk adni, főként helyben a pincénél, illetve kitelepüléseken.”  - árulja el Neiner András, miközben kinyitja a 2009-es, Kézműves elnevezésű borát.  „Az elnevezés a bor lényegét fejezi ki. Utalva egyrészt arra, hogy mi egy kézműves pince vagyunk, másrészt pedig arra, hogy azt a két területet, ahonnan a merlot és a cabernet sauvignon termése származik - melyekből fele-fele arányban áll a bor -, kézzel műveljük.”

Az est folyamán a poharakba kerültek még 2011-es hordótételek, nevezetesen kékfrankos és merlot, valamint a már említett 2009-es Holnemvolt. A családi anekdotákon keresztül betekintést nyerhettünk emberöltők szorgos munkájába, a hat őszinte és szerethető bor révén pedig megízlelhettük a továbbvitt örökség tárgyiasult formáit is.