Az előző években a Béres Szőlőbirtok (angolul itt olvasható) és a Barta Pince volt terítéken, ezúttal pedig a borvidék és egyben a névadó település, Tokaj talán legfontosabb birtoka, a Hétszőlő volt soron.

De mitől is válik emblematikussá egy birtok? Egyrészt - és nyilván ez a legfontosabb - a borok által. Ha nincs kimagasló minőség, hosszú évtizedeken keresztül, akkor hiába minden jó szándék. Másfelől a múltja is predesztinálhatja erre, ami a Hétszőlő esetében szintén adott. A történelmi Mézesmál promontóriumot 1411 óta jegyzik a dokumentumok Mezezmaal formában. A szőlőhegy (ez még nagyobb egység mint a dűlő) felaprózódása az ezt követő száz évben ment végbe, a Hétszőlő kapcsán legfontosabb név pedig a Garay család köznemesi ága, akik Tarcal és Tokaj határában jelentős szőlőbirtokokra tettek szert. Ők voltak azok, akik 1502-ben hét a Mézesmálon korábban megvásárolt szőlőbirtokot egyesítve létrehozták a Hétszőlőt (Hethzelew). Aki kíváncsi a Hétszőlőhöz kapcsolódó Nagyszőlő ármánytól és vérontástól sem mentes történetére, az olvassa el Nagy Kornél zseniális írásait itt és itt, Tokaj fanoknak kötelező, de másoknak is megéri!

A tokaji bortörténelem persze sokkal szövevényesebb, semmint egyetlen cikkben érdemes lenne megpróbálkozni az összefoglalásával, de címszavakban a török, a labanc és a szovjet hadsereg, a Habsburg vámok, Lengyelország felosztása, két vesztes világháború, egy gazdasági világválság és az ország területeinek elvesztése (közismert nevén Trianon), majd egy kellemes 45 éves szovjet társbérlet mintegy 470 éven át igyekeztek tönkretenni a világ egyik legcsodálatosabb borvidékét. Ma már látszik, sikertelenül. Tokaj élni akar és erre meg is van minden esélye, hiszen a területek, a dűlők változatlanul ott vannak.

Ezt ismerte fel néhány külföldi befektető a rendszerváltás idején, amikor az állami borkombinát területeit nagyobb, 100 hektár körüli egységekre vágva privatizálták, Bacsó András ötletét követve. Azóta a Disznókő, az Oremus, a Pajzos és a Megyer bebizonyították, hogy Andrásnak igaza volt. Ezek a birtokok ma mind a világ élvonalába tartoznak (a Royal Tokajival és a cikkünk apropóját jelentő Hétszőlővel együtt) amire nem lett volna esélyük a relatíve (Magyarországon) nagy birtoktestek és az ebből fakadó gazdaságosabb előállítási költségek nélkül.

Így született meg a Hétszőlő is a kilencvenes évek elején, francia befektetők jóvoltából. Annyi különbség azonban volt a többi nagybirtok és a Hétszőlő között, hogy míg az előbbiek főként területeket vásároltak, a Hétszőlő 99 évre bérbe vette a magyar államtól a Tokaj és Tarcal között elterülő egykori Mézesmál legfontosabb részét, a történelmi Hétszőlő, Nagyszőlő, Lencsés és Kis-Garai dűlőket. Aki fintorogni kezdene (ahogy ezt sokan megtették anno), hogy miért engedtek be idegen tőkét Hegyaljára, annak álljon itt emlékeztetőül: a területek parlagon voltak, bozóttal benőve, érdemi szőlőtermelés nélkül! A Hétszőlő a halálból rántotta vissza nekünk ezeket a csodás szőlőterületeket, utakat épített, négyszáz éves teraszokat tett rendbe, támfalakat pótolt, szőlőt telepített, borászatot épített, munkát adott és munkahelyet teremtett, ráadásul megmentette az enyészettől nem csak a dűlőket, de Tokajban a Tisza partján álló egykori sóházat, ahol a Máramarosból a folyón érkező sószállítmányokat rakodták ki és vámolták el egykor, még mielőtt az épület a Dessewffy család kastélyaként létezett volna tovább. Az épület ma a Hétszőlő birtokközpontja, a terveik között (igaz, csak a távlatiakban) szerepel, hogy egy újabb átalakítással esetleg bekapcsolják Hegyalja turisztikai vérkeringésébe.

A beruházás óta eltelt több mint huszonöt évről csodás összefoglalót írt akov, de aki perverz módon angolul is kíváncsi ugyanennek a gyorsan legendássá vált kóstolónak a konklúziójára, vagy csak a külföldi barátainak akar villogni miközben egy Hétszőlő aszút bont nekik, az olvassa Sue Tolson rezüméjét.

Vannak persze további érdekességek is a Hétszőlő modern kori történetében! Nem is volt olyan régen, hogy a nagybirtokok első aszúit elkezdte visszadobni az OBB (Országos Borbíráló Bizottság), mondván, nem tükrözik a tokaji jelleget ami akkoriban a kenyérhéjas, gombás jegyeket és az oxidatív borokat jelentette. Való igaz, a kommunizmusban általánossá vált aszúkép ez volt, jó savú, ámde erősen, gyakran sokkszerűen oxidált borok, néhol avinálva, végszükség esetén mustsűrítménnyel beállítva. A világpiacra termelő, külföldi befektetők által létrehozott birtokok és néhány jó szemű magyar szakember gyorsan átlátták, hogy ez az irányvonal nem lehet sikeres a régi szocialista piacait elvesztő és új piacait kereső borvidék előtt, így visszanyúltak az utolsó olyan állapothoz, amikor még ellenőrzött minőségű édes borok születtek Hegyalján, ez pedig a XX. század legeleje, amikor még nem volt kérdés, hogy murciban vagy újborban áztatják az aszúszemeket és a gyümölcsös ízjegyek után az érett karakter a palackérlelés alatt alakulhatott ki a borokban. Ezeket a csatákat mára már megvívták, ahogy azt is, hogy Tokajban az aszú reneszánsza mellett megszülethessenek az új típusú száraz borok (köszönhetően Szepsy Istvánnak, Demeter Zoltánnak, Alkonyi Lászlónak és Anthony Hwangnak a Királyudvarnál) és a kései szüretnek is lehessen létjogosultsága. Ez utóbbi épp a Hétszőlő akkori birtokigazgatójához, Kovács Tiborhoz kötődik, aki korábbi elzászi tapasztalatait építette be a birtok filozófiájába és az OBB morcos bírálóinak a horizontjába. Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy a Tokajban ma engedélyezett hat szőlőfajta egyikét, az egykor itt termő Kövérszőlőt, ami a kilencvenes évek elejére teljesen eltűnt a hegyoldalakról, szintén Kovács Tibor hozta vissza a romániai Cotnari borvidékről, ahol Grasa de Cotnari néven az ottani bortitiszes édesborok legfőbb fajtája a mai napig.

A Hétszőlő ma abban is különleges, hogy a nagy birtokok közül elsőként a teljes területen, vagyis mind az 55 hektáron átálltak a biológiai növényvédelemre, nem használnak felszívódó szereket, organikusan gazdálkodnak, de ami még ennél is fontosabb, akik ma Tokaj-Hegyaljára érkeznek, azok előtt minden kétséget kizáróan hirdeti a borvidék nagyságát az újra régi fényében pompázó Hétszőlő, a legnagyobb nem vulkanikus területen (hanem löszön, ennek is köszönhető a birtok stílusára jellemző könnyed, elegáns vonalvezetés és a rendszeresen felbukkanó virágos jegyek) dolgozó nagybirtok.

Aki idáig eljutott az olvasásban, annak álljon itt a három kóstolt aszú leírása, leginkább azért, hogy könnyebb legyen választani a következő vacsorához, vagy vendégséghez. Mert a lényeg mégiscsak ez, ne a konyhaszekrény tetejére vásároljunk aszút, hanem bontsuk is ki, mutassuk meg minél több embernek, fedezzük fel mélységeit, fiatalon vagy idősen és persze koccintsunk vele az elmúlt évszázadok és az eljövendő egészségére!

Fotó: Ercsey Dániel

Hétszőlő 5p Aszú 2013

Illatában kókusz, mangó, rengeteg kajszi, déligyümölcsök, narancs és narancshéj, pici gesztenye. Kóstolva nagy test, kerek és selmyes, az ízképben narancs, ananász, kókusz, mandarin, vanília. Meleg, mediterrán karakterű aszú, lassan hömpölygő és sokáig a szájban maradó lecsengéssel. 94/100 pont

Hétszőlő 5p Aszú 2010

Illatában hűvös elegancia, pici távolságtartás, körte, menta, citrusok és fehér virágok, friss szőlő, fehérbors. Kóstolva közepes test, a savak szinte szárazra söprik a szájpadlást, a tanninok szépen támasztják a kortyot, az ízképben vanília, citrusok, menta, zöldalma, pici ánizs. A lecsengést a citrusok uralják, szinte végtelenül. Elképesztően friss aszú. 93/100 pont

Hétszőlő 5p Aszú 2008

Édeskés, vattacukros illat túlérett őszibarackkal, birssel, alakuló másodlagos aromakészlettel. Kóstolva kerek és nagy testű, élénk savakkal, aszalt őszibarackkal és kajszival, érett naranccsal, ez utóbbi ízjegy sokáig kitart. A korty végén szép fűszerkészlettel, pici teával és érintésnyi kesernyével búcsúzik. A tanninok szépen beépültek, de az ízkép éppen átalakulófélben van, várnék a kibontásával 2-3 évet. 92/100 pont

Fotók: Ercsey Dániel, Pintér Árpád, Hétszőlő