A szüreti túrára néhány étterem és kereskedés boros emberei, no meg pár borfirkász kapott meghívást - a későbbiekben is többet idézendő Vörös Attila szavaival élve. A nap várható fáradalmaira tekintettel a Pécs-Tatabánya buszjáratot választottam, a szekszárdi buszállomásig természetesen, ahonnan a Heimannék marketingjét is segítő Korda Gabi fuvarozott fel a hegyre, köszönet érte ezúttal is.

A birtokon elsőre szembetűnt, hogy kis bolt épült, nyílt a ház elé, ifjabb Heimann Zoli itt főzte le a kávénkat, természetesen Lucky Cap, a helyi kávéerő képviselteti magát itt is. Jól is van ez így, a kávé finom, alig kortyoljuk el, érkezik a pesti busz és a szüreti reggeli. Legyen erő a szőlőt járni, bár szüretelni nem hagynak bennünket, de két UAZ elvitt bennünket a dűlők közé, kóstoltunk fiatal kékfrankos tőkékről szőlőt és az Alte Reben alapanyagát is, felmentünk a kilátóba, megtanultuk, hogy néz ki a levélfiloxéra és hogy mitől lesz gyöngyszem egy dűlőből.

A lényeg azonban eztán következett, a Heimann Birtokon eltelepített 7 kadarka-klónt mostanság szedték, a legutolsó épp akkor került présbe, ami onnan kikerült, gyorsan megkóstoltuk. A must és a bor közti változó életállapot valójában az ébredés utáni arc az embereknél. El is árulhat sok mindent, de még lehet teljesen másmilyen is akár. Legtöbbször jobb. No de a kadarkák többsége igazán gyümölcsös, friss volt, jó savakkal, egy-két kivételtől eltekintve összességében érdemes volt végigkóstolni a sort, tanulni lehetett belőle.

Ahogy a pincében is, ahol immár külön van a barrique-érlelő és külön az ászokpince, ez utóbbi természetesen a nagyobb, ezekre a nagyobb, klasszikusabb hordókra tették a voksukat Heimannék. A kupola alatt kékfrankosok jöttek először, az Alte Reben két verzióban, az első a hagyományos módszerrel készült, a második lábbal taposva, mindkettő saját élesztővel erjedt ki, nekem az első jött be jobban, a második nagyon fedett volt, nagyon zárt és kísérletként tudtam csak izgalmasnak értékelni.

Aztán két tannat is, előbb a tavalyi, ami önállóan kerül majd forgalomba, meglepően visszafogott tanninosság, sok gyümölcs, nem túl sok tannatot kóstoltam, de amit, az mind masszívabb, erőszakosabb volt, ez inkább a szekszárdi kedvesség felé vette az irányt. Aztán az idei persze megmutatta, hogy lehet testesebb, masszívabb is, de hát az még csak gyerek és idén már a Barbár alapanyagának készül, ami tavaly érthető okokból kimaradt.

A munka végképp elmaradni látszott, amikor a pincéből kiérve terített asztalhoz ültünk, de a kakaspaprikás előtt három hamarosan piacra lépő borral ismerkedhettünk meg.

Az Alte Reben Kékfrankos 2013 volt nekem most leginkább távolságtartó. Tartalmas, sok gyümölcs, meggy, szeder, fekete ribiszke, finom fűszeresség, elég vastag a korty, elég jók a savak, csak még valahogy nem állt teljesen össze. És ilyenkor szó nincs arról, hogy nem tetszene, éppen ellenkezőleg, azt szeretném, ha teljesebben, érettebben, összesimultabban találkoznánk többször.

A Bikavér 2013 viszont most robban. Fiatal ez a bor is még, szó sincs róla, de már élvezhetőbb, vibrál és magával sodor. Gyümölcsös, elegáns, jó arányokkal, erre a bikavérre nem lehet nemet mondani. A már idézett Vörös Attila ír róla bővebben, megtárgyaltuk, egyet is értettünk lényegében, nem mindig van így, de azért az alapok egyértelműek. Ez a bikavér alapmű.

A Barbár 2012 nagy, súlyos, rémisztően fiatal és sokkal több idő kell feltérképezni. Ettől függetlenül most a pohárba töltve is megállja a helyét, élvezhető, beszélni is tudunk róla, de mindenképpen ülős, evős bor. Én még eltenném szívesen, karácsonyra bontanék egyet (szoktunk is valóban a korábbiakból), aztán ünnepekkor egyet-egyet, csak hogy követni tudjuk, hogy alakul. Most kávékrém, szedres pite, érett, húsos szilva, tannin és hordófűszerek kellő komolysággal.

Az ebédhez a bikavért választottuk, no meg egy 2014-es kadarkát is kikacsintottunk Heimannéktól. Csúszott. A kalácsra már alig maradt energia, pedig nehezen tudok ellenállni a jó desszertnek. Azért ez így egy kényelmes szüret volt, a csömiszkölés, a beígért megdolgoztatás nagyrészt elmaradt, de amit tanulhattunk, az lehet többet ért. Köszönet a meghívásért és vendéglátásért!