Írtam egy cikket, publicisztikát, véleményt. Magam sem hittem volna, hogy ennyien, tízezernél is többen olvassák el alig egy hét alatt. Nagyon sok telefont kaptam, e-mailt és üzenetet. A többsége vállon veregetett, sok szerencsét kívánt és egy kicsit féltett is. Nem tudom, mitől kellene féltenie, hiszen olyan országban élünk, ahol a vélemény szabad.

Bár volt, aki megkérdőjelezte, hogy véleményt szabad-e leközölni lévén az egyoldalú és így érdekeket sért. Érdeksérelem nélkül nincs haladás. Erről ennyit. Megkaptam azt is, hogy elitista sznob és aljas köcsög vagyok. Ezt a szemembe csak kevesen mondták, a hátam mögött se szemem, se fülem.

De nézzük csak, mit is állítottam. A Pécsi Napok sok értéke és hiányossága mellett nem kezeli megfelelően a borokat és a gasztronómiát, ahogy a legtöbb pécsi fesztivál sem. Szinte mind egy kaptafára mennek, holott a szegmentált, célközönség-orientált események korát éljük. Mindenkinek sosem lehet jó. Ezért kell külön jazz, külön folk, külön sör és külön bor, tematikus és rövidebb események, amiknek van fő hangsúlya és koncepciója és persze vannak kiegészítő programjaik is. Az ország sikeres fesztiváljai ma 3-5 napos rendezvények, nem több. El kell dönteni, helyi népünnepély, azaz városi búcsú vagy idegenforgalmilag is értékelhető, külső vendégeket, a városban plusz pénzt is megmozgató rendezvény legyen mondjuk a Pécsi Napok, de sorolhatnánk tovább - sajnos olyanból van kevesebb, ami az utóbbi kategóriába esik.

A bor terén: minél több borász vegyen ki fakuckót és mindegy, keres-e vagy sem, de fizessen bérleti díjat és itt a szervező befejezte a ténykedését. Ezt így nem lehet, nem korrekt, nem szolgáltatás, nem értékteremtés. Sok esetben egyszerű civilként, újságíróként vagy éppen a helyi turisztikai szervezet vezetőjeként mondtam el ezeket az elmúlt tíz évben, de kevés az értő fül mindehhez szeretett városomban. Kell egy borfesztivál, annak kell egy jó koncepció és akkor lehet turisztikai attrakció is.

Nézzünk Szekszárdra, a régió második legnépszerűbb fesztiválja az ottani, a busójárás után azt ismerik a legtöbben. Bevállalták a rizikót, de a minőség felé vitték el és építettek fel kiválóan. És a helyiek is elfogadták, sőt büszkék rá. Biztos nem mindenki, van ott is, aki visszasírja a műanyag poharas gagyikorszakot, de ne a legkisebb igényszint legyen a mérce sosem.

Sznobizmusnak hívnak manapság sok mindent, de valójában csak a tudatlanságból fakadó félelem reakciója ez, ősi berögzülés ez, félünk az ismeretlentől, nem ismerjük a borokat, nem értjük az étlapot, ezért zsigerből utáljuk, meg azt s, aki esetleg jobban ismeri és érti. A kulturáltság fokmérője a sznob jelző elterjedtsége. Ráadásul a pénztelenség nem lehet egyenlő az igénytelenséggel, pedig sokszor pénztelenséggel takaróznak, akiknek valójában igényük sincs üvegpohárra, minőségre, hogy ne csak alkohol legyen a bor, hanem élmény. Ha nincs pénzem, elég lesz egy pohár bor, de az jó legyen. Nem azért iszom bort, mert a lerészegedés a cél, a mértéktartás ebben is kulcskérdés, mint oly sok mindenben.

Azt hiszem, mértéktartó volt a cikk is, mert ha szombat éjszaka írtam volna meg, biztosan egy dühvel és csalódottsággal átitatott publicisztika lett volna. Így csak dünnyögés lett. De ha már ennyien elolvasták és szerencsére az érdekeltek közül is sokan. Bár volt akinek ráütöttek a kezére amivel lájkolt, de azt gondolom, hogy lehet ez is apropó azért, hogy 2016-ban már mondjuk lehetne másképp. Van politikus, aki vájt füllel ki tudja hallani, miért kell változás és meg is meri tenni? Vagyok annyira idealista, hogy bízom benne, lesz. Mert ez az ő érdekük (is) lenne. Akár észreveszik, akár nem.

Írt egy cikket egy kormányhivatalnok, nevezzük így, eként ekézik most őt. Válaszolgattak rá borászok, hol névvel, hol anélkül. Vissza lehet, érdemes is talán olvasni. Egyikük mellett sem tudnék lándzsát törni, de a jelenség egyszerre megmosolyogtató és elszomorító. A mundér védelme, a szakma védelme, a magunk szűk vagy épp tágabb látáskörének kizárólagossága határozza meg a kvázi vitát és lényegében elbeszélnek egymás mellett.

A borászok szerint az állam ne nagyon szóljon bele, ne hivatalnokosodjon, eddig sem sokat segített. Ez azért látszik is, tegyük hozzá példának okáért: a magyar bormarketing halott, a hatékonysága és kommunikációja a múlt századi béka segge alatt van. A másik oldal szerint meg pont az állam adott sokmilliárdokat azoknak, akik nem tudják megoldani a saját gondjukat és folyton egymást marják. És ez látszik is, a HNT elnöke és elnöksége pont az ellenkezőjét szokta volt mondani, a szervezet megújulása láthatatlan forradalom…

De nem hiszem, hogy a fenti bekezdés volna a cél, egymás képébe vágni, hogy te vagy a bénább és sértődötten elvonulni a pince mélyére vagy az íróasztal árnyékába. Tudom, milyen nehéz őszintén beszélni és elmondani, van véleményem és lehet, az nem egyezik a tiéddel, de vessük össze, hátha előrevisz. A őszinteség üldözendő, a bólogatóknak mindig nagyobb sikere volt.

Emberek, ti egymást hülyézitek, ahelyett, hogy bárki is azt mondaná, állj! Félre a sérelmekkel, tabula rasa és kezdjük el nulláról felépíteni! Mert fel kell építeni, mert eddig senki nem tudta hatékonyan megtenni. És nem is fog menni, ha egymásra mutogatunk, nevesített vagy névtelen leveleket írogatunk, és rágjuk a gittet lendületlen. Ismerjük el, a másiknak is lehet igaza. és az igazságrészekből lehet csak építeni, sehogy máshogy. 

Az egyik legnagyobb hibája ennek az országnak, hogy nem lehet benne kritika. Mert a kritika rögtön sérelem, vádaskodás, aljas gerinctelenség. És ha csak ezt halljuk ki belőle, akkor nem csak a kritikusokkal, de a fülekkel is komoly gond van.

Folyton folyvást felvetődik bennem a kérdés: vajon mikor lesznek jó fülgyógyászaink?