Olvastam belgának titulált forrócsokiról fehércsoki-tejcsoki kombinációban, de olyan receptet is láttam, amiben volt fehér-, tej- és étcsoki is. Hogy biztosra menjek, világlátott már-nem-is-olyan-titkos kedvencemre, David Lebovitz könyveire kacsintottam. Van egy kifejezetten a csokoládénak szentelt kötete, és ebben közread egy belga forrócsoki-receptet. Ennek a lényege az, hogy minőségi tejcsokoládét és minőségi étcsokoládét használ. És itt rögtön álljunk is meg egy percre.

Döbbenet 1. Nem volt otthon olyan tejcsokim, ami ne agyoncukrozott tömegtermék lett volna.

Döbbenet 2. Nem olyan könnyű ám minőségi tejcsokoládét szerezni. A jobb csokoládéboltokban is úgy kell keresni. Most szembesültem először azzal, milyen nehéz lehet annak, aki nem állt át a sötét oldalra (még)... És hogy én magam is mennyire csak áltatom magam azzal, hogy szeretem a tejcsokit is.

Döbbenet 3. Szeretem a tejcsokit. Mikor végre zsákmányoltam magamnak egy minőségi tejcsokitáblát, egyszerűen… eltűnt. Elmajszolódott. El kellett halasztanom a forrócsoki-recept kipróbálását, és újra be kellett szereznem az alapanyagot.

Lebovitz sokszemélyes receptjéből kikísérleztem egy egyszemélyeset. Zsírosabb tejet használtam, az étcsokoládém 85%-os Simón Coll volt, a tejcsoki pedig 38%-os Dolfin. Amit most közreadok, nem pontosan a Lebovitz-féle recept, de követi annak arányait. A kétféle csokihoz képest két és félszer annyi folyadékot használunk. 

1,5 deci tejnek a harmadát megmelegítjük. Recés késsel szétforgácsolunk 40 gramm étcsokit és 20 gramm tejcsokit, és sűrűn kevergetve felolvasztjuk a kétféle csokit a gőzölgő tejben. Itt érdemes odafigyelni, mert hamar odakap, inkább vegyük vissza közepesre vagy alacsonyra a hőfokot. A maradék tejbe keverjünk egy csipetnyi sót és két csipetnyi őrölt fahéjat. (Egyiket sem lehet ekkora mennyiségben a végső produktum ízéből kivenni, szóval a fahéjrajongók nyugodtan triplázzák a fenti adagot.) A fűszeres tejet öntsük a többihez, és habverővel, tejhabosítóval vagy botmixerrel habosítsuk, míg kellően sűrű nem lesz.

Itt jön a legnehezebb rész: várni kell, míg ki nem hűl. Jobb, ha letakarjuk és eldugjuk a kamrába, mert újramelegítve még jobb, mint frissen. Habos, krémes, nagyon-nagyon csokis. Édesszájúak erre aztán simán nyomhatnak egy nagy pötty tejszínhabot.

De továbbmennék.

A negyedik-ötödik próbálkozásom gyümölcse a következő: cseréljük meg az eredeti recept étcsoki és tejcsoki arányát. A kettő között maximum 20%-nyi különbséget javaslok - itt még érezni lehet az étcsokit, de az olvasztott tejcsoki édessége sem vész el.

Ha teszünk rá tejszínhabot, szórjunk rá nagylelkűen csokiforgácsot, és lefetyeljünk bele annyira önfeledten a belga forró csokinkba, hogy az kackiás Poirot-féle barna bajszot rajzolhasson ránk.