Mintha kerti partira jöttek volna össze szomszédok, barátok, no meg a család. Valahogy így fest az Agancsos Panzió udvara ezen a nyári délutánon. Nem egy klasszikus partnerparti, de ez szándékos, meséli nekünk Kovács Zoltán, az Agancsos egyik fele, miközben a másik fele, pontosabban felesége, Éva épp a család többi tagját gyűjti be egy közös fotóra.

- Akiket meghívtunk, elsősorban a barátaink. Másodsorban persze üzletfelek, kereskedők, vendégek, barátok, rokonok, de a barátság a fontosabb szint. Ők azok, akik az elmúlt évtizedekben velünk velünk tartottak, ki a kezdetektől, ki később csatlakozott be, de ma már egytől-egyig a barátaink, mi most őket szerettük volna megvendégelni és megmutatni, hogyan is alakult ez a 20 év.

De nézzük, hogy is indult a kaland. A kilencvenes években Kovács Zoltán már készített bort, de az elsősorban felvásárlóknak, nagy tételben ment el, kevesen kóstolták közvetlenül. Akkoriban a jelen borosgazdája még elsősorban hivatásos tűzoltóként dolgozott, de a bor világa veszélyes mágnes, így a hobbi egyre fejlődött és gyarapodott.

Előkerestem a Pécsi Borozó egy 2010-es példányát, akkor írtunk ugyanis először a pincészetről, egy bekezdést ide is másolok: „Mivel a vállalkozás a befektetett odafigyelést és munkát egyre jobban meghálálta, a család fővállalkozásává vált, és 2006-ban felvette az Agancsos nevet. Nem csak azért választották ezt, mert Kovács úr egyébként szenvedélyes vadász (a villányi pince falát ma is díszíti néhány „agancsos” trófea), hanem mert a borászat szőlőinek egy része az Agancsos dűlőben található.”

Nos, itt a 2013-ban elkészült, hatszobás, igazán modern és mégis családias, elsősorban Kovács Éva keze nyomát viselő panzió még nem állt, de megvolt a 2003-ban felavatott borozó, ahol egyébként az akkori interjú is készült. A pincészet valódi indulását innen számítják Kovácsék.

- Húsz éve nyitottuk a borozót, és indultunk el komolyabban a palackos borokkal, onnan billent át abból, hogy mi adtuk el folyóban a bort egészen oda, hogy végül mi is felvásárlók lettünk. Igaz mi elsősorban szőlőt vásároltunk és részben még ma is ezt tesszük, így jön ki az a mennyiség, ami ma az éves forgalmunkat jelenti.

Ma nyolc hektáron gazdálkodnak, ez még belátható és némi segítséggel családon belül megművelhető. Hogy hogyan is művelik a szőlőt, arról a saját szemünkkel is meggyőződhettünk, ugyanis az üdvözlő szavak, némi pezsgő, rozé és finom falat után traktor-pótkocsira ült a vendégsereg: indulás az Ördögárok felé. Útközben persze a gazdák meséltek, hol milyen szőlő tartozik hozzájuk, vagy épp ott mit termesztenek. Az Ördögárok hivatalos panoráma és selfie pontján, azaz a keresztnél pukkan pár palack vörösbor, a Kánon az egyre jellemzőbb, cabernet franc alapú bordói küvé, 60% franc, 30% sauvignon, 10% merlot.

A traktorok a koccintás után a következő állomásig szállítják az utasokat, ami nem más, mint az öt éve átadott feldolgozó. Itt ne a szenvedélyes vadász zsákmányára gondoljanak, ezen a helyen a nyolc hektár, plusz némi felvásárlás szőlőjét dolgozzák fel, tárolják és palackozzák. A korszerű borműhely stabilabb és ellenőrizettebb minőséget is jelent, a könnyed boroktól a pince mélyén érlelt hordós tételekig.

Az égbolton felhők gyülekeznek, de nagyobb eső nélkül tudunk átsétálni az esti végállomásra, a borozóba. A villányi főutca egyik legszebb, borozóvá alakított présházában nem csak vacsora vár ránk, de meglepetés is: 2013-as és 2003-as borokat kóstolunk a család titkos készleteiből.

Kánon Cuvée 2013

Ekkor még cabernet sauvignon hangsúlyos házasítás volt, 60 % volt benne, míg 30 % cabernet franc és 10 % merlot. Érett illatok, aszalt áfonyy, szárított dohány, aztán kortyban kicsit tanninhangsúlyos, de szépen jön az áfonya, a kökény is, némi étcsokival és a dohényosság, a pipadohány itt is előbukkan. Élő savak vannak benne, teltség és még masszív szerkezet.

Capitalis Cabernet Franc 2013

Kedvesen étcsokis, fűszeres illattal nyit, jön itt is a vörösáfonya és a dohány, de mellette a bors és a fahéj is. Selymes korty, nincs túlzó tannin terén sem, áfonyalekvár, szedres süti, cserzett bőr, kakaós piskóta ugrik még be. Fanyar és édes zamatok játéka az utóízben. Hosszú és tartalmas bor.

Pinot Noir 2003

Szép érettség, málna, avar, aszalt bogyósok. Élő bor, még van lendülete. Inkább szépen érlelt villányinak mondanám, mint klasszikusan formált pinot noirnak. De mint szépen beérett villányi vörös, nagyon is élvezhető.

Villányi Cabernet Franc 2003

Masszivabb, maszkulin, itt már határozottabb a tannin, az egész borérzet sokkal szárazabb, feszesebb, kigyúrtabb. Van még benne gyümölcs is, kékáfonya, és más fanyar bogyósokat idéz fel. Szikár, fűszeres bor, takán inkább az oldschool vonalat idézi, de azon belül kétségtelen szépen elkészített és még mindig élményt adó vörösbor.

Ahogy a vacsora megérkezik - Éva asszony olyan vegyestálat varázsol elénk, hogy választani sem tudunk, így minden tételt végigkóstolunk, persze a szármát, azaz töltött káposztát kétszer is -, odakinn az eső is ráered, jó vendégmarasztaló, sofőrünk a mustfröccsöt dicséri, mi a borokat szemlézzük inkább. A borozóban hidegtálakat mindig kérhetünk, de megrendelésre meleg ételekkel, például vadpörkölttel vagy kemencés sültekkel is szívesen készülnek.

No meg a tortákat, merthogy az sem maradhat el. Talán tíz éve, a panzió nyitásakor láttunk Zoltán szeme sarkában egy örömkönnycseppet, no meg most, máskor mindig mosolygós, de legalább a bajsza alatt somolygós hangulatában találtuk. Érthető persze, ilyenkor azért észreveszi az ember a gyorsan múló idő, hogy már felnőtt lányok és unokák veszik körül, no meg évtizedes jóbarátok.

Hazainduláskor asztaltársasságunkat, egy felvidéki párt, akik nem mellesleg az Agancsos-borokat értékesítik Szlovákiában, viszünk el a panzióig, ne ázzanak el. Ők meg, ahogy a többi vendég is, remélhetőleg Villány jó hírét viszik a világba, mert a borvidékkel, no és Kovácsékkal a barátság összeköt.

Fotók: Kiss 'Gadget' Zoltán