"3 rész Carbenet Sauvignon, 1 rész Carbenet franc, 1 rész Merlot, 1 rész Malbec és 1 rész Verdot" (valóban carbenet-nek, vagy carbonet-nak írták akkoriban). 

A világlátott gazda bordeaux-i utazásai során tapasztaltak alapján alakította ki eképpen a fajták százalékos arányát, amit többek közt a Chateau Margaux akkori pinceigazgatója is elismerően helyeselt. Később, miután a malbecet és a petit verdot-t többször is megtizedelték a tavaszi fagyok, felhagyott termesztésükkel és az arányokat eképpen változtatta meg: 50% cabernet sauvignon, 25% cabernet franc és 25% merlot. 

Hogy mire jutott vele, mi lett ezen erdélyi-bordói blend fogadtatása? Meglepően sikeres. Az 1874-es Londoni Borkiállításon a kiküldött magyar minták között vörösbor kategóriájában abszolút közönségkedvenc volt megelőzve a legjobb sashegyi vagy szekszárdi borainakat. Lyonból, Bécsből a legmagasabb kitüntetéseket hozták el Paget bordói alapú vörösborai. A Borászati Lapok és az Erdélyi Gazda folyóiratok korabeli tudósításai egyhangúan hozsannázzák ezen tételeket. Több erdélyi szőlőműves is követi a magyarrá lett angol példáját és bordói fajtákat telepítenek. 

Kissé eltér ugyan a tárgytól, de a sauvignon blanc fajtát is Paget hozta elsőként a Kárpát-medencébe. Híres korabeli anekdota, miszerint annak idején egy - az erdélyi rajnai rizling milyenségén esett szóbeli - sérelmet is megtorolt hősünk, vakkóstolásra invitálva többek közt a johannisbergi Metternich pincemesterét is, aki összekeverte a Paget tételét a sajátjával. 

Visszatérve az eredeti témához, joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogyan lehetett a mai magyarországinál jellemzően hűvösebb klímán kellően érett, értékes beltartalmú bordói blendet készíteni? Egészen meglepő, de Paget az alábbi tapasztalatát osztja meg a kor olvasóival: "Én eddig soha október 10-ike előtt és 20-ika után nem szüreteltem e veres szőlőket és nem is tanácsolom senkinek, hogy tovább várjon, ha csak azt nem akarja koczkáztatni, hogy édes bora legyen." Egy másik leírás szerint ezen bor egyik évjáratának analitikája szerint egészen 22 térfogatszázalokos alkoholtartalmig erjedt ki. Nehezen hihető, hogy hiteles volt ez a mérés, ha mégis, bizonyosan elismerő csettintést váltana ki a szekszárdi Tringa Borpince dolgozóiból is.

Mi lett végül a szépreményű erdélyi cabernet-vel? Mára gyakorlatilag semmi. Paget halála és a filoxéravész nagyjából egyidőben érte el Erdélyt és söpörte ki a bordói fajtákat. Majd jó száz évvel később Villányban...

Végül Paget Jánosról pár szót illendő ejtenem: orvos volt, világutazó, a sors Olaszországban érte utol, itt ismerte meg és szeretett bele Wesselényi Polixéniába, Bánffy László báró feleségébe, akit későbbi válásuk után elvett, majd közösen letelepedtek Erdélyben. Megkapta a magyar állampolgárságot is, olyannyira azzá lett, hogy részt vett a 48-as szabadságharcban, Bem szárnysegédjeként. Ennek következményeképpen el kellett hagynia az országot, csak 1855-ben térhetett vissza és dolgos "megélhetési bevándorló" módjára mintagazdaságot létesített, a többi már ismeretes számunkra. 

A kárpát cabernet-nél azért volt egy maradandóbb műve, név szerint "Magyarország és Erdély" című írása, ami egy nagyon alapos és olvasmányos korrajz a szabadságharc előtti, öntudatára éberedő hazáról. 

A könyv mottójául Dante Isteni színjátékából választotta az alábbi idézetet, amivel frappánsan én is zárom soraimat:

"Ó, boldog Magyarország! Csak ne hagyja magát, félrevezetni már!"

Apropó, ha már szóba került a szabadságharc és egy támogató angol, kissé megkésve az évfordulóval, de tudja-e vajon valaki, melyik szőlőfajtának van némi köze Trianonhoz és egy revizionista törekvéseket támogató angolhoz? A helyes választ a főszerkesztő úr minden bizonnyal hajlandó lesz egy palack jóféle magyar cabernet-vel honorálni! (Tippeket beküldeni augusztus 20-ig lehet az info@pecsiborozo.hu e-mail címre.)

A csatolt kép Kelementelkén készült, ahol a gazdákat a szőlőjük mellett temetik el, a háttérben klasszikus erdélyi karikás műveléssel.