A legtöbb burgundi stílusúnak mondott/szánt magyar kísérlet csak halvány utánzat. Én nem hiszek abban, hogy a pinot noir elkészítési módja a burgundi stílus és azt ugyanúgy meg lehet tenni Egerben, Pannonhalmán, Villányban vagy Balatonbogláron. Abban sem vagyok biztos, hogy egy szőlőfajtának minden áron helyet kell szorítani minden borvidéken, csak mert legendája van a borászok és intenzívebb borrajongók szűk körében, viszont szélesebb fogyasztói körökben erősen meg kell küzdeni az elfogadtatásával ugyanúgy, mint az eladásával. Abban viszont már biztos vagyok, hogy magyar pinot noirokat kóstolva között én inkább a terroir és a borász megjelenését keresem a borban, mintsem valami burgundi klónt.

A fenti gondolatok azonban tegnap délután még csak kevésbé tudatosan vettek részt a pinot noir tematikus program első perceiben, lévén pont tíz perccel indulás előtt értünk haza a játszótérről, tüskésréti délutánunk aktív és intenzív volt, ennek reményében azt hittem, hogy némi előre jól odakészített babás játékszett és a JimJam párban jól lefoglalja a játszóterezésben megfáradt háromésfélévest.

Zoom elindult, MiniVino-ampullák előkészítve, pohár az asztalra, indulhatunk. A tervek szerint a család másik fele programindulásra, de legalább kóstoló közben hazaérkezett volna, viszont őket egy kerébe fúródó csavar lassította le a biciklitúra során. Erre rímelve a háromésféléves lényegében kettő egész percet töltött a televízióval, fele ennyit a babákkal, majd az ölembe telepedett és azon vettem magam, hogy egyesével kell mesélnem minden egyes néniről és bácsiról, aki felvillant a képernyőn. A nem ismert arcoktól azúttal is elnézést kérek, mindenkiről elég kedves történeteket találtam ki...

Lelkesen kérdezgette, mikor tölthet már nekem azokból a fura kis üvegcsékből, merthogy apa eddig nem ilyenekből kóstolta a bort, türelmesen kivárta, amíg elértünk a kóstolási fázisig és beleszagolhatott a pohárba. Elég meggyes, a papa meggyfáján van ilyen meggy, mondta elég hitelesen, tapasztalati élménnyel alátámasztva, majd egy cseppet kóstolhatott is. Finom, állapította meg. Így kezdtük az ismerkedést a Pannonhalmi Főapátság pincészetének borával.

Aki most nagyon szakmázásra vágyik, elkapcsolhat, szubjektívebb lesz ez a rövid szöveg, ugyanis igyekeztem figyelni a beszélgetésre, de hát időnként egyéb fontos kérdésekre is választ kellett adnom, néha egy rövidebb fogócskával egybekötve, ami miatt a kamera kikapcs, a zoom kihangosít elven folytattuk. 

Az első bor nekem eléggé bejött. Azt megtudtuk, hogy burgundi klónok, talán négyféle, ha jól emlékszem, van eltelepítve és tíz hektáron van eltelepítve a fajta, ami nem kis terület. A bor viszont nem is akar burgundi lenni, számomra van egyénisége, picit teltebb, picit masszívabb, de mégis van benne egy könnyed elegancia, nem tesped el egy pillanatra sem, mint sok délinek vagy újviláginak nevezett. A 2018-as pannonhalmi pinot noir érett gyümölcsöket hoz, és én nem szeretem a zöld gyümölcsök aromatikáját. Cseresznyés, meggyes, málnás, elsősorban piros bogyósok jönnek, nem túlzó hordófűszerekkel, jó savakkal, nekem nagyon egyben volt. 89/100 pont.

Eger a hazai pinot noir telepítések listavezetője, északi fekvés, minden adott. Nekem mégis kicsit csalódás volt az általam egyébként nagyon kedvelt St.Andrea Csakegyszóval Pinot Noir 2018, olyan tekintetben, hogy egyfelől benne volt a klasszikus pinot noir illatszertár jelentős hányada, ugyanakkor volt egy olyan édes-aszalványos-túlérett gyümölcsös réteg a zamatok között, ami nekem pont a lendületességéből vett vissza. Nem volt a négy között egyetlen gyenge bor sem, az egri pinot noir is olyan volt, amit egyébként örömmel néztem volna vissza egy-két óra múltán vagy akár másnap is, de erre a féldeci ampulla nem igazán elegendő... 86/100 pont.

Az Etyeki Kúria pinot noirjait szoktam szeretni. Nem voltam még pinot noir-vertikális kóstolójukon, de legutóbb a szlovéniai pinot-noir dzsemborin aktívan együttkóstoltunk. Nekem kellően északias, viszont az áfonyás, meggyes, szilvás karakter kellőképp és arányosan ropogós és édes, érett és lendületes, plusz én ennyi hordófűszert abszolút bele tudok vinni a kóstolási élménybe. Az utóbbi időkben mintha divatossá lett volt a társadalmi távolságtartás a hordótól, főleg a barrique került kispadra, olyan lendülettel, mint amikor feltűnt a színen és mindenki mindent belepakolt. A fogyasztók többéséghez a leegyszerűsített üzenetek jutnak el. A kilencvenes években az volt a szlogen, hogy a barrique a menő, mindenki vette-vitte, persze nem értette, mit kell szeretni a gyakran bakelitos-aszfaltos ízeken, ha épp valami hordószörnybe futott. Most meg "a hordómentességet adom" üzenet kering, ami megint nem örökérvényű recept. A harmónia keresése egy borban sokkal izgalmasabb, mint szélsőségekhez menekülni, bár az látványosabb és harsányabb, kétségtelen. Nekem itt ez az út látszik, a harmónia felé tartás. 88/100 pont.

A végén jött egy ritkán szembejövő bor, az Izabella utca, egy tokaji pinot noir a Dobogó (Zwack) pincészettől. Az évjárat 2014, a bor a legvilágosabb, leglégiesebb, és a legsósabb is. Persze előbb jön még gyümölcs, bár felbukkannak tercier jegyek is, fűszeres gomba, szerecsendiós málna, viszont még abszolút élő és működő bor. Ide kellett volna igazán idő, ami már végképp nem volt, Tokaj vörösboros hagyományairól viszont még egyszer készítünk önálló cikket, mert vannak és voltak azért érdekességek arrafelé ebben a műfajban is. 87/100 pont.

Innen kezdve már csak foszlányok érkeztek hozzám, volt Prior rajnai rizling és volt sauvignon blanc pezsgő, arra még fel-felkaptam a fejem, de aztán a háromésféléves felett győzedelmeskedett a fáradtság és indult az esti lezáró rutin, vacsora, fürdés, mese - a sztori hapiendjéhez tartozóan addigra anya és tesó is megérkeztek, álom és béke, de sajnos a kóstoló végén már csak az avatárom volt jelen.

A CEWI online programjai nem rövidek, én most kettő és negyed óra után adtam fel körülbelül, nem is egyszerű ennyi ideig lekötni a közönséget, viszont amíg láttam a körkapcsolást, nagyon élveztem, jók voltak a borászok, sok infót kaptunk, sok sztorit kaptunk, nem volt száraz, nem volt unalmas.

Az online kóstolókat sok kritika éri és elég sokra igaz is, hogy nincs átgondolva, nincs lendülete, nincs struktúrája, itt az egyetlen kritikám, hogy valóban hosszú, a legelső villányiba ugyanígy uszkve két óra után valamikor belefáradtam, plusz a home office és karantén és egyéb mostanság agyonismételt fogalmak világában sok más otthoni kihívásnak is meg kell felelni, mégha a szimultán több dologra figyelés képessége határozottan fejlődésnek indult.

Azt azonban most is szerettem, hogy a világ negyven pontjáról becsatlakozva lehet belehallgatni izgalmas és hasznos beszélgetésbe, belelesni kicsit más világokba, néha még bele is szólni, noha ez nálam most kimaradt. Viszont hajnalban keltem, hogy legalább kiírjam magamból. Nálam működnek ezek a kóstolók, nem napi szinten, mint az elmúlt hetekben ahány programot lehetett követni, legtöbbször persze kóstolás nélkül, de néhanapján akár még karanténmenetesen is.