Aztán Barbannál rákanyarodtunk a főútra és a Raša-folyó völgyébe leereszkedve letértünk Trget irányába. Átkeltünk a vasúti síneken, betértünk a kikötőbe, néptelen szakaszokon tágult és szűkült az aszfalt, daruk és más emelőszerkezetek alatt berregtünk rettenthetetlenül, miközben odakinn egyre inkább a Mad Max díszletére emlékeztetett a táj. Amely egyébként ettől eltekintve gyönyörű, balról a hegy, jobbról a folyó, ahogy találkozik a tengerrel...

Aztán hirtelen beszűkült az út, balról nagyon közel a hegy, jobbról nagyon közel a tenger, egy kanyar balra és itt vagyunk. Kicsi falu, sok csónak, bárka és hajó. Egy étterem, sok autó. Az étteremben pedig alig akad szabad asztal, mondjuk nincs is sok, talán ha 8 asztal van odabenn...

Kapunk egy kellemes asztalt, szép kilátással az öbölre. Miután az előételen már túlestünk a Lim-öbölben (az öböl egy óriási kagylótelep, így osztriga, kékkagyló és dondole került kóstolótányérunkra), csak főételben gondolkodunk. Csak szkampóban, rákot, rákot, most! közfelkiáltással kérünk egy nagy tál szkampót roston sütve és egy másik tálat, amelyre a buzara módon készített szkampó kerül. A nagyon udvarias pincér ajánl hozzá némi mángoldos krumplit, amiből szintén kérünk.

A bor legyen a ház bora, malvaziját kapunk, kiváló asztali bort, semmi panaszunk rá, több korábbihoz képest most gondolni sem akarunk a fröccsözésre. A rákok megérdemlik a tiszta malvaziját. A malvazija (malvázia) színében sokszor megfigyelhetünk zöldes csillogást, de a szalmasárga szín a domináns. Illata akácvirág, sárga gyümölcsök virágának illata, íze akácméz és szárított sárga gyümölcsök íze. Általában száraz, de készül belőle félszáraz, félédes és édes bor is. Szárazon a halaknak és a tenger gyümölcseinek ideális kísérője 10–12 fokon, de a fehér húsokhoz, szárnyasokhoz is jól passzol. A barrique változat 14 fokon a legszebb. Az isztriai borászok közül malvazija kapcsán Matošević, Kozlović, Coronica, Kabola, Benvenuti vagy Arman nevét érdemes megjegyezni.

Friss kenyér, fehér és barna is kerül az asztalra, segédeszközök a szkampó nyitásához, tálak a húsától megfosztott páncél tárolásához, a hely nevére festett mázas tányérok... Beszélgetünk, észrevétlenül telik az idő. Aztán megérkezik az étel. A pincér hatalmas tálcákat tesz asztalunkra. Előbb vizuálisan élvezkedünk. Aztán nekiesünk, előbb a roston sült rákoknak. Aztán a buzarának. Aztán vegyesen. Könnyű lefejteni a páncélt, alatta édes hús bújik meg, nem rágós, nem száraz, szétolvad a szánkban. Soha ilyen frisset, soha ilyen finomat nem ettem, pedig meg kell jegyeznem, az Adria nem egy pontján volt szerencsém megkóstolni a hasonnevű étkeket.

A szakács itt a tengerből merít, a halászok ide minden reggel szállítanak, és ez bizony érződik. A roston sütés egyik nagy rejtélye, hogy mikor is lesz jó az a rák. A piros (ami soha nem is lehet olyan piros, mint a langusztáé) páncél gyakran túlsütéshez vezet, itt viszont valami alabástrom, márvány vezetett át a narancsos-rózsaszínbe, és ennek köszönhetően lett ilyen finom a belseje. Itt a másodpercek is számítanak, és pontosan akkor vették le, amikor kellett.

A buzara az Adria (és a Mediterráneum) közös kincse, ráadásul mindenki máshogy készíti. A škampi na buzaru az egyik olyan étel, amelynek már tucatnyi arcát ismertem meg és nem mindig tudtam eldönteni, melyik miért ízlett jobban. De ez a mártás most verte az eddigieket. Az olíva, a paradicsom, a fokhagyma valószínűleg sohasem kimért, de érzéssel alakított aránya, és valami nagyon precíz fűszerezés, enyhe csípősség, túl a borson, talán chili, cayenne-i bors... A pincér a tálak elvitelekor rákérdezett: hozzak még kenyeret mártogatni? És mi csak bólogatni tudtunk.

Ekkor azt hittük, ez volt a csúcspont. De a vendéggel a pontos távolságot hihetetlenül jól érző, udvarias és kedves pincérünk visszatért. Desszertügyileg faggatózott, mi viszont. Van füge, borban és rumban elkészítve, de van édes ravioli is. Felajánlotta, hogy hoz két nagyobb tálon két-két adagot, kóstoljunk bátran. Kóstoltunk. A füge elolvadt, szó szerint, puha volt, nem volt semmi alkoholos-túltengés, egyszerű és remek. A ravioli túróval volt töltve, mazsolával és enyhén sós vízben főzhették ki, ami direkt jót tett neki, hiszen a karamelles-boros mártás ragadt az ujjainkra, amikor az utolsó cseppig kimártogattuk.

A Martin Pescator az a hely, ami könnyen lehetne turistakonoba, de megőrzi az egyensúlyt. A vendégek közt mi voltunk egyedül külföldiek. Ilyen helyekre vágynánk idehaza is. Visszatérünk.

Martin Pescator, Trget

Nyitva keddtől vasárnapig 15–23 óráig

Tel.: +385 52 544 976

Három fogás, bor nélkül, vagy egy kancsó mázas kancsó házi malvazijával 8000 Ft/fő.

Receptajánlat

A škampi legkiválóbb példányait a Kvarner-öbölben halásszák, áruk meglehetősen magas, de hát a minőséget meg kell fizetni. A rákok fejét és farkát kell letörni, ami után a farokpáncél könnyen lefejthető és előbukkan a finom, tengerillatú hús.

ŠKAMPI NA BUZARU

(Szkampók buzara módon)

Ami kell hozzá:

1 kg adriai škampi, 1 dl olívaolaj, 250 g paradicsom, 6 gerezd fokhagyma, 4 dl fehérbor, 50 g zsemlemorzsa, petrezselyem, babérlevél, só, bors

Ahogy készítjük:

A fokhagymát és a petrezselymet felaprítjuk, és a felhevített olajra dobjuk, a morzsával együtt. Hozzáadjuk a friss, jól megmosott egész škampikat, felöntjük 2 deci borral és 15 percig forraljuk. A meghámozott paradicsomot felkockázzuk, a rákokhoz adjuk a babérlevéllel, sóval, borssal együtt.

Lassú tűzön főzzük még fél órán át, folyamatosan hozzáadva a maradék bort. Amikor jól besűrűsödik, levesszük a tűzről.

ŠKAMPI NA ZARU

(Szkampók roston)

Ami kell hozzá:

1500 g nagyobb méretű adriai škampi, 2 dl olívaolaj, petrezselyem, néhány egész citrom

Ahogy készítjük:

Az egészben megmosott škampikat olívaolajba mártjuk és feltesszük sülni a grillrácsra. Folyamatosan kenegessük olajjal, hogy ne száradjon ki. Az átsült rákokat díszítsük petrezselyemmel és feltétlenül adjunk hozzá citrom-negyedeket.