A Blum Pincészet az alapító nagypapa, Blum József óta igazi családi borászatként működik annak ellenére, hogy mára jelentősen kinőtte a kezdeti méreteket. A hat évvel ezelőtt megnyitott villányi borozó, vendégház, a kóstoltatások, a csoportok és a borászat persze megkövetelik az alkalmazottakat, de őket is családtagként kezelik. A pincészet és a család mindenkori székhelyén, Villánykövesden Blum Bea vár minket, együtt sétálunk fel a pincesor tetejére. Belátni innen az egész völgyet, látszik az Agancsos dűlő teteje is, a délutáni fényben mélyzöldben pompázik az erdő. A fiatalasszony, bár tudatosan nem készült rá, irányítja a pincészetet.

Azt mondták a munkatársaitok, hogy a mindennapi munkából is rendesen kiveszitek a részeteket.

Ez gyerekkorunk óta így van, mindenki csinál mindent, de mára azért specializálódtunk. Édesapám és édesanyám a villánykövesdi pincében fogadja a vendégeket, és tartja a kóstolókat. Engem mindig is vonzott az idegenforgalom, már a gimnáziumi éveim alatt idegenvezetői végzettséget szereztem, mégis egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre inkább a családi vállalkozás tölti ki a napjaimat. A vendéglátás időigényes munka, ragaszkodom a személyes kontaktushoz a vendéggel. Többet ér ez mindennél.

Az édesapjuk nem aggódott, hogy mi lesz a borászattal, ki viszi majd tovább.

Szerencsénkre a férjeink is a családi vállalkozásban választottak szakmát. A testvérem férje a szőlészetet, az én férjem a borászatot, mi a húgommal pedig a vendéglátást és főleg a villányi borozót és vendégházat visszük. Ráadásul mindkettőnknek van két-két fia, szóval van, aki továbbvigye a vállalkozást.

Annak ellenére, hogy jelentős mennyiséggel dolgoztok, más borászatokhoz képest kevésbé vagytok láthatóak a borközéletben, a boraitokat nem is nagyon lehet máshol megvenni, mint itt.

Pedig az elsők között exportáltunk. Jelenleg Pécsett és Budapesten értékesítünk, ritkábban fesztiválokon. Kereskedőnk nincsen, a borok kilencven százalékát helyben adjuk el.

Mennyi vendéget fogadtok?

A vendégháznál nincsen sok szoba, ez nyáron kevés, de télen sok. Viszont amikor édesanyám ‘89-ben vállalkozó lett, sokáig mi tudtuk leültetni a legtöbb embert a borvidéken. Sok a visszajáró vendégünk, nem csak az elmúlt két évtizedből, de a hetvenes évekből is.

Időközben megérkezik Bea férje, Kovács Ferenc és édesapja, Blum János is. Együtt teszünk egy sétát a „pincerendszerben”, a présházak közötti ágakat ugyanis nemcsak kibővítették, de össze is kötötték, a szintkülönbséget így a föld alatt tesszük meg. A szemnek is adni kell – mosolyog Blum János. A középső pincesoron van az első pince, a feldolgozás ma is itt zajlik.

Ősszel viszont fejlesztik a borászatot, és egy új feldolgozót építenek. Ahogy a vendégeink száma növekszik, lépésről-lépésre bővülünk, mindig egy kicsit teszünk hozzá a meglévőhöz. Mindig annyit, amit saját erőből megengedhettünk – mondja Blum János.

Azonban a tíz hektár szőlő mennyiségét, amit feldolgozunk, a közeljövőben nem akarjuk növelni, még ez az a mennyiség, ami át tudunk látni. A borászat bővítése elsősorban technológiai szempontból lesz jelentős. Sokkal egyszerűbbé és átláthatóvá válik a munka, ami a borok minőségén is érződni fog– teszi hozzá Kovács Ferenc.

Ki dönti el, hogy milyenek lesznek a borok?

Kovács Ferenc: Apósom teljesen elfogadja a döntéseimet, persze azért ő is megkóstolja a borokat, de nem szól bele a munkámba.

A Blum Pincébe főként budapesti és pécsi vendégek érkeznek, de rendszeres látogatók a külföldi csoportok is.

Blum Bea: Míg régen el kellett magyarázni, hol van az a Villánykövesd, ma azért már többen tudják betájolni. Mára már szezonról sem beszélhetünk, mert már lassan az egész év egy szezon.

Közben a nap jócskán elmozdult már az égen. Minden nap feljövök ide, megnézni a domboldalt, és ezt a látványt nem lehet megunni. Ilyenkor zöld és arany – mondja Blum János, s rögtön idéz is egy hosszú éjszaka lejegyzett saját „bortestamentumából”: A bor a szőlő, a föld és a napfény örökös szerelmének gyümölcse!