A csavarzár szigorúan csak a településtábla elhagyása után kerül le a palackról, és a szín alapján már majdnem sillernek nézett rozé illata, a poharakból kiszállva azonnal gyümölcsillatba fordítja az egész autó újszagú légterét. Kicsit sajnáljuk is a sofőr/fotós kollégát, hogy ilyen kísértésnek van kitéve, de hát ilyen munka ez.

Ebből 70 ezer palacknyi készült, és már nem nagyon van belőle – említi meg először a délután és este folyamán még jóval többször előkerülő rozé-tematikát a borász. Nehéz a mennyiséget belőni, hiszen ez az a tétel, aminek lehetőleg el kell fogynia, mikor a következő évjárat érkezik. Azonban már csak az említett mennyiségből is látszik, hogy sokat fejlődött a pincészet az elmúlt években. A dolgok 2002 után fordultak komolyra, az akkori 4 hektár körüli termőterület most már több mint a tízszeresére nőtt. Kell is bővíteni megint. A tárolással, a pincével elégedett vagyok, azonban az erjesztő kapacitását úgy tűnik növelni kell – meséli Tamás. A kedvenc területe most a kisharsányi, új telepítésű Bocor-dűlő, ahonnan szelektált tételek jönnek.

                                                                                                                    ^{Fotók: Wéber Tamás}

Közben haladunk célirányosan és az autópálya érzésre máris közelebb hozta egymáshoz a borvidékeket. Persze, ha összehasonlításként megnézzük, hogy pl. egyes francia vagy újvilági borrégiók mekkora területen helyezkednek el, akkor a távolság Szekszárd és Villány között is elenyészőnek, a megkülönböztetés pedig szinte feleslegesnek tűnik. A közvetlenül érintettek erről nyilván mást gondolnak. De, ahogy a délután és este folyamán kiderül, nem csak az autópálya tudja egymáshoz közel hozni a két borvidéket.

A dűlők neveit tippelgetve érkezünk meg Szekszárdra a Takler Pincészethez, ami ismét egy hatalmas munkaterületnek tűnik. Te húsz éve mindig csak építkezel – idézi feleségét már egy órával később Takler Ferenc, amikor körbevezet minket a birtokon. De nem ugrunk ekkorát, először Takler Andrással és az ifjabbik Ferenccel ülünk le egy laza kékfrankos rozéfröccsre.

Néhány perccel később az első számú házigazda is csatlakozik, szabadkozva, de mégiscsak alaposan ki kellett elemezni azt a tegnapi kézimeccset. Az este programjának véglegesítése közben egy kisebb fordulattal szinte azonnal szóba kerülnek az utóbbi idők borversenyei, az elért eredmények is. A borászok a borbírák bírái lesznek azonnal, lássuk be: érthető is ez. De olvasni végre külföldiektől is olyan véleményeket, hogy nem probléma a magas alkohol, ha a borban megvannak az arányok – mondja András, utalva az egyik szokásos kritikára. De meg is kell köszönni a véleményeket, csak oda kell figyelni, hogy kitől érkezik – teszi hozzá Takler Ferenc. Így kerül szóba a Pannon Bormustra is, ahol a Takler Pincészet három tétele (Szenta-völgyi Kékfrankos 2009, Regnum Cuvée 2007, Bikavér Reserve 2008) is hozzátette a maga részét ahhoz, hogy a vörös csúcsborok kategóriájában egyértelműen a szekszárdiak dominálhassanak. (Persze, ehhez az is hozzá tartozik, hogy idén jóval kevesebb nevezés érkezett Villányból.) De lehet is rögtön viszonozni a gratulációt, hiszen ugyanebbe a kategóriába bejutó két villányi bor Sauska 2011-es kékfrankosa és Günzer Tamás 2009-es Mátyás Cuvéeje volt. Tamás tavaly egy bort indított és nyert, de idén sem volt ez máshogy.

Kicsit bele is csavarodtunk ebbe a rozéba – tereli vissza a szót poharunk aktuális tartalmára idősebb Ferenc és hümmöghetünk bólogatva hiszen 150–170 ezer palack valóban nem kis mennyiség. Legalább ez menjen jól – teszi hozzá Günzer Tamás. Persze ez egy kicsit pótcselekvés, mert sokszor jobbnál jobb alapanyagok kerülnek a roséba megfosztva a lehetőséget a szőlőtől, hogy nagyborokká érjenek. Az előnye azért érthető: pörög, nem áll pincében, így gyorsan jön vissza a befektetés és kisebb, de mégiscsak kézzel fogható a haszon. És megvéd attól, hogy beruházzak a vörösbe – mondja félig viccelődve Takler Ferenc.

Mi pedig hozzátesszük, hogy rozéban is nagy a verseny, hiszen rosszat már nem nagyon lehet kapni, ezt a technológiát a borászaink már készség-szinten űzik. A mellényúlás legnagyobb hibaforrása a figyelmetlenség lehet, mert bizony bárkivel előfordulhat, hogy a hipermarket polcáról óvatlanságból egy beragadt tételt emel le. Borkereskedésben ilyesmi meg nem történhet.

A beszélgetés aztán egyre szakmaibb lesz. Például, az új idők szele hogyan találkozik az elmúlt évszázadok hagyományaival. Így kerül szóba az 500 literes hordók használata, ami úgy tűnik visszatérőben van. Most már nem is annyira a praktikum, inkább a tudományos megalapozottság okán. Aztán Takler Ferenc magától említi fel azt a pillanatot, amikor először találkozott Günzer Tamás boraival. Egy villányi borversenyen zsűrizett, talán először, ez még 2002-ben történt, és nagy vita alakult ki egy borról az asztalnál. Harcolni kellett egy cabernet sauvignonért, ami bizony Günzer Tamásé volt. A küzdelem jogosságát a bor későbbi eredményei is igazolták: ez volt a pincészet első sikeres bora a Pannon Bormustrán. Günzer Tamástól tudjuk meg, hogy fordulópont volt ez az életében. Még tehenészként indultam, akkor azzal a borral a bormustrán, de utána már borászként gondoltam magamra. Egy ilyen szép eredményt elérve kutyakötelességemnek éreztem, hogy csak és kizárólag ezzel foglalkozzak, hamarosan fel is mondtam a munkahelyemen.

Az is kiderül, hogy az este folyamán ezt a tételt meg is kóstohatjuk, hiszen évek óta először vette elő Günzer Tamás ezt a 2000-es cabernet sauvignont. Akkor kerültem be ebbe a borászközegbe és nekem is nagyon emlékezetes maradt az a bormustra. A Feriék akkor nyertes kékfrankosa felnyitotta a fajtával kapcsolatban a szememet és mai napig úgy gondolom, hogy Villányban nem lehet olyan jó kékfrankost csinálni, mint amilyet itt tudnak. Viszont érzem, hogy nem csak a rozéban van keresnivalója nálunk, hamarosan próbálkozunk majd egy prémium kékfrankossal is.

Aztán felkerekedünk és bejárjuk a birtokot. Megnézzük az épülő szálláshelyeket, a tervezett éttermet és bortrezort. Kell is a szálláshely Szekszárdra, de okosan kell csinálni, hiszen az se jó, ha csak a rendezvények idejére van foglalás az év többi részében pedig minden üresen áll. Nekünk itt egy kicsi Villányt kell megcsinálni, hogy működhessen a dolog – utal nem is olyan távoli terveire Takler Ferenc. Közben a kutyák türelmesen végigkísérnek minket, a műszakjuk nem járt le, most is figyelik a rendet. Hamarosan az egyik legújabb – és egyben legrégibb – épületben találjuk magunkat. Ez a százéves ház akár egy kis falumúzeumnak is elmegy. Kívül-belül autentikus – legalábbis egy laikus szemének – és órákig lehetne böngészni az apróságokat, az egyes részleteket, amik aztán kerek egésszé állnak össze. Talán csak a nagyképernyős tévé szúrja az ember szemét.

A kóstolónak is lassan nekilátunk. Nem csak a tételek kiválasztása, hanem a jó sorrend kialakítása is komoly fejtörést okoz, miközben egy kicsit alkudozni is kell. Vannak itt egészen friss és több mint tíz éves tételek, és hogy ne legyen egyszerű, a régebbiek között akad könnyű az újabbak között pedig nehéz is. Az első választás egyértelmű, egy fehér van: a Pécsi Borozó tesztjén is nagyon jól szereplő 2012-es chardonnay Günzer Tamástól. Hűvös zöldes illat, a zöldalmás íz mellett a krémesség is megvan. Tamás a 2012-es évet amúgy is nagyon nagy évjáratnak érzi. Kevés termés, de fantasztikus alapanyag. A syrahtól vár leginkább jó teljesítményt, de a tavalyi vörösek és fehérek szinte kivétel nélkül jól fognak szerepelni. Majd előkerül egy 2003-as Takler-kadarka, amire az idő egyáltalán nem nyomta rá a bélyegét, sem a színére, sem az illatára, pláne az ízére.

Felváltva haladunk a pincészetek borai között és zajlik a megfejtés, a kulisszatitkok kicsalogatása. Néha egy-egy összekacsintás. Amikor a friss mustranyertes, a 2009-es Szenta-völgyi kékfrankosból csorog a poharunkba, meg is illetődünk egy kicsit, a komolyság és a könynyedség nagyon elegánsan egyensúlyozik a borban. Aztán, ahogy komolyodnak a tételek, óhatatlanul szóba kerül, hogy a prémium boroknak jelenleg itthon nincs meg a piaca, ezekkel egyre gyakrabban kell külföldre menni. Vagyis jönnek érte. Jönnek a keleti vásárlók és viszik a bort Kínába, Indonéziába. Csak a Primariusból több ezer palack került a Távol-Keletre – mondja Takler Ferenc. Tamás a szlovákiai piacot említi, mint potenciális lehetőséget, ahol szintén megvan egy értő és a minőségre áldozni hajlandó borfogyasztó réteg. Megint szóba kerül az a magas alkohol is, és „mondjanak akármit a borszakírók, a szőlőt éretlenül szüretelni nem szabad”, hangzik a közösen megalkotott sommás vélemény. Regnum Cuvéé 2007 és a Mátyás 2007 kerül sorra és ennél szebb párt nem is nagyon tudunk elképzelni. Végül megérkezik Günzer Tamás sokat emlegetett 2000-es cabernet sauvignonja. Még mindig hordozza az érdemeit és egy évtized távlatából is érthető, hogy ezzel sikerült berobbani a köztudatba.

Szerencsére a vacsora sincs túlbonyolítva, jól is esik szezonon kívül házi kolbászt és hurkát kóstolni. Minden tökéletes, amiben lehet némi szerepe annak is, hogy a házigazda több évtizede böllérkedik. Ennek a kolbásznak a kulcsa a fokhagyma: maga a fokhagyma nem is kerül bele, csak a vízzel kioldott aromák. És valóban, az íze sokkal lágyabb, de mégis jellegzetes.

A vacsora után még mindenképpen látogatást kell tenni a pincében. A bővítés nem lett hibátlan és van beszivárgó víz rendesen. Nagy baj egyelőre nincs, a probléma megoldható, de halogatni sem szabad a kezelést. Hordóminták között böngészünk és több pillanatképet is kapunk a 2012-es borok állásáról. Szinte fajtáról fajtára haladva egyre nehezebb búcsút inteni és mire az éjszakában suhan az autónk, már azon gondolkodunk, hogy a negyed kettes lefekvésből, hogyan lesz hatos kelés. Sehogy.