Reggel 8-kor kisbusszal indultunk Pécsről. Verőfényes, napsütéses időnk volt, ahogy később Bock Jóska elmondta, megrendelték a jó időt, ugyanis az előző és a következő nap is elképesztően sok eső esett. Érkezés után reggeli, hogy ne éhgyomorra kezdődjék a borok kóstolása. A mustrára (az 53. Villányi Borversenyre) körasztalokkal rendezték be a termet, 8 szakmai bizottság értékelte a beérkezett bormintákat. A bírálat alapja egy 100 pontos rendszer, íz, illat, összbenyomás alapján történik az értékelés. Ebben az évben több mint 300 minta érkezett be, jó részük vörös, emellett rozé és fehérbor is került a bírák poharába. 

A villányi hegyközség borversenyét minden évben megrendezik, idén már 53. alkalommal. Fontos esemény ez a villányi borvidék termelői számára, jó visszajelzés mind a termelők, mind a fogyasztók számára, ha egy-egy bor jól szerepel itt.

A médiazsűri feladata viszonylag egyszerű volt. A nagy aranyérmes borok közül kellett kiválasztanunk a legjobbat. A kóstolás megkezdése előtt röviden felelevenítettük ismereteinket, kialakítottuk a megfelelő taktikát, majd türelmesen vártunk, amíg a többi asztalnál megszülettek az eredmények. És meg kell mondjam, megtisztelő volt ebben a nívós társaságban ücsörögni. A nagy villányi borászok mellett olyan neves borszakértők jöttek el, mint Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke, a CEWI boriskola alapítója, Fiath Attila borakadémikus, borszakértő, vagy Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

Ha már bírálat, azok kedvéért, akik (még) nem ízleltek tudatosan bort, néhány szót a kóstolási metodikáról. Hogyan is kóstoljunk és mire figyeljünk oda? Amikor a poharunkba kerül a bor, nem árt tudni, milyen fajtát és milyen évjáratot kóstolunk. Így tudjuk, hogy milyen, a fajtára jellemző karaktereket kell keresnünk. A vörösbornál a hordóból származó fűszeres aromákkal is találkozhatunk. De ne szaladjunk ennyire előre. Először is szemrevételezzük a bort, megvizsgáljuk a színét, valamint azt, hogy tükrösen tiszta, átlátható-e. Aztán megpörgetjük. Ezt a jól ismert mozdulatot azért érdemes begyakorolni, mert így a bor nagyobb felületen találkozik az oxigénnel. Ennek főként az illatnál van jelentősége, hiszen jobban felszabadulnak az aromák. Az illat intenzitása nyilván függ a fajtától és nagyon fontos, hogy később, a szájban azt is figyeljük, hogy az illatban felismert karakterjegyek mennyire köszönnek vissza az ízben. És ott van a „szentháromság”, a sav, a tannin és az alkohol, hiszen ezek köré építkeznek a fajtakarakter jellemző aromakészletei. Majd a kóstolás végén azt figyeljük, milyen a bor lecsengése, milyen hosszan érezzük és milyen aromákat érzünk a szájban.

Csaknem 30 bort kóstoltunk, így fontos volt, ne szálljon a fejünkbe az alkohol. Elkerülendő a „becsiccsentést”, épp csak annyi bort kortyoltunk, amivel még a garatot is elértük. Ez fontos, hiszen bizonyos ízjegyek ott hagynak nyomot. A felesleget szigorúan kiköptük és persze folyamatosan hidratáltunk. S nemcsak a vízpótlásról gondoskodtunk. Beszéltünk, beszéltünk, kérdeztünk, külön-külön és közösen is kialakítottuk álláspontjainkat. Elég illatos? Elég karakteres? Elég érett? Miért tűnik olyan öregesnek az az ifjú bor? Hogy lehet, hogy még ennyire életteli az a korosodó „matróna”. Néha bizony nem könnyű feladat az adott karakter „személyiségét” megvizsgálni, miközben a kedvencek könnyebben rabolnák el a szívünket. De szigorú ítészként csak a fajtajelleg alapján döntöttünk. A sajtó szívét végül a Stier Pincészer 2017-es Cabernet Franc Super Prémium bora hódította el. Meg kell mondanom, szakmailag sem kellett szégyenkeznünk, ez a bor számos más elismerést is átvehetett (ez persze a díjkiosztón derült ki az esti záróprogramon).

Az este előtt azonban további program várt ránk. Munka után édes a pihenés, vagy még inkább a kikapcsolódás. Mire befejeztük a kései ebédet, Polgár Zoli bácsi már járó motorral várt minket. Vadregényes dűlőtúrára indultunk Villány egyik ikonikus borászával. Fantasztikus élmény volt a kiváló orgánumú mesélő történeteit hallgatni. Az első sztori a dzsipről szólt, amivel utaztunk. A Toyota Land Cruisert úgy alakították ki, hogy a hátuljában egymással szemben ültünk két sorban, mint a katonák. Jártunk szurdokokban, megnéztük a talajszelvényeket, amelyek tele vannak gipsszel, és jól látszik, milyen a talaj a villányi borvidéken. Megnéztük a Jammertal dűlőt, és az 1687-es nagyharsányi csata helyszínét, ahol az egyesült osztrák-magyar-bajor-horvát hadak szétverték Szulejmán török nagyvezér seregét, ennek emlékére kilátót emeltek közadakozásból. A dűlőtúra egyik fénypontjaként kadarkából készült sillerrel koccintottunk, ami kicsit érleltebb, mint a rozé, 18-20 óráig áztatják a törkölyön, sokkal karakteresebb. Felejthetetlen kirándulás volt, ami egyébként mások számára is elérhető.

A dűlőtúra után maradt még egy kis időnk, így benéztünk Jekl Flóra bárjába, ahol kávé, bor, pezsgő és koktélok várják azokat, akik kicsit kitekintenének a „csak bor” világából. Fiatalos, lendületes, mint a tulajdonos, Egy kávé, egy koktél, egy kis habzóbor, jó volt megpihenni a kirándulás után. Persze aztán folytatódott a pörgés, hiszen már vártak bennünket a díjátadón.