Az egész egy üzenettel kezdődött: A Villányi hegyközségi borverseny média zsűrijébe keresünk egy kollégát. A felhívás a Pécsi Borozó főszerkesztőjétől érkezett, és alapfokú borismereti képzéssel a hátam mögött úgy gondoltam, belevágok. Győrffy Zoli pedig úgy gondolta, alkalmas vagyok a feladatra. Mondhatom, fantasztikus egésznapos kaland lett belőle.

Azt mondják ilyenkor, egyik szemem nevet, a másik sír. Pedig rég kóstoltam már ilyen sauvignon blanc-t a Villányi borvidékről. És pont azért csordult pár könnycsepp a másikból, mert lehetett, lehetne még több, még jobb. Ha nem volna ez a mindent bedaráló újborőrület, a szüret előtt elvárt újborokkal. A piac elvárja, a piac megkapja, én meg az a kisebbség vagyok, aki a azon a lehetetlen helyzeten szontyolog, mi lett volna, ha.

Pontosabban volt az 900 is, hiszen kilenc szekszárdi kékfrankost hozott el nekünk Takler Ferenc és közel százan kóstoltuk végig őket a Pécsiközgáz nagy előadótermében. A fajta, amelyben Szekszárd egyre inkább a jövőjét látja (a bikavér és kadarka mellett) okozott meglepetéseket is, elég annyit elmondani, hogy majd’ három órán át tartott ki a lelkes csapat.