Nézzük az első grafikont, ami a kínai bortermelést és borfogyasztást mutatja. Jól látszik, hogy a bortermelés 2012-ben érte el a maximumát, míg a fogyasztás 2013-ban és 2017-ben ért a csúcsra, azóta meredeken esik. Az is látszik, hogy 2003-tól egyértelműen nagyobb a fogyasztás mint a termelés, aminek egyenes következménye a borimport felfutása.

Nézzük most az import adatokat. Látszik, hogy kellett három év, mire a kereskedők felismerték a piaci rést, ami a 2006-tól emelkedő számokban válik nyilvánvalóvá. 2012-re a kínai borimport megduplázódott, aztán 2017-re újra megduplázódott, azóta viszont itt is meredeken zuhan. 2023-ban már a 2010-es összeget sem éri el és összességében 2017 óta 2023-ra több mint 66%-os visszaesés tapasztalható.

Kym Anderson ausztrál kutató szerint, aki tanulmányát az Cambridge University Press-ben publikálta, a helyzet ugyan bonyolult, de néhány alapvetés már látszik és ennek fényében a kínai borfogyasztás, bortermelés és borimport jövője egyáltalán nem rózsás. Az első és legfontosabb: nincs igaza azoknak, akik azt kommunikálják, hogy a Covid miatt esett a kínai fogyasztás és amint kilábal a betegség okozta sokkból az ország, újra nőni fog. Az egy főre jutó fogyasztás ugyanis 2017 óta megállás nélkül csökken. Ami az importot illeti, a 2013-as csökkenés betudható Xi elnök megszorító intézkedéseinek, amiben elítélte a pazar hivatalos vacsorákat, az állami ajándékozást és az egzotikus/importált áruk fogyasztását, de a 2017-től megfigyelhető drasztikus csökkenés mögött más okok is állhatnak. Ezek egyike, hogy a bort a kínaiak a nyugati országokhoz társítják és a megerősödő „guochao“ (nemzeti érzelem, nemzeti hullám) miatt a Z generáció már elfordult tőle. Ezt támasztja alá az is, hogy a hasonló piacon mozgó baijiu-nak (kínai pálinka) sem az eladása, sem az ára nem esett vissza az elmúlt években.

A guochao elmélet a kínai piac majd minden szegmensében tetten érhető, a kozmetikumoktól kezdve egészen az autókig, vagyis a fiatal kínai fogyasztók előnyben részesítik a kínai termékeket. A bor azonban itt is más utat vett, hiszen a kínai bortermelés ugyanúgy csökken, mint a borfogyasztás. Ennek Anderson szerint az is lehet az oka, hogy a hazai termelők elálltak a befektetéseiktől, mert a profitvárakozásaik nem váltak valóra.

De mi van akkor, ha a kínai fogyasztók valójában soha nem is szerették a bort?

Ha a bort ugyanolyan árunak tekintjük, mint a háztartási gépeket, a ruhákat vagy éppen egy mozijegyet, akkor az egy főre jutó reáljövedelem növekedésével párhuzamosan nőnie kellene a fogyasztásnak is. A Világbank adatai szerint Kína GDP-je az elmúlt tíz évben a duplájára emelkedett, és minden más termék fogyasztása nőtt, a borfogyasztás azonban csökkent.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kínai adatok hagyományosan megbízhatatlanok és nem lehet őket ellenőrizni, így még az is benne van a kalapban, hogy a helyzet rosszabb, mint a számok mutatják. Lehet, hogy a jövőben a kínai borpiac újra bővülni fog, de az a hurráhangulat ami a kétezres évek elejét jellemezte, már soha nem tér vissza és akik biztos piacot keresnek a boruknak, minden bizonnyal elfordulnak a most már megbízhatatlannak ítélt kínai piactól. 

Hol élnek a kínai borisszák?

Aki ezek után kíváncsi a várható tendenciákra a kínai piacon, az olvassa el ezt a cikket.