Kérem Várjon!
Cikkek
Zene, bor, gasztronómia
Gere Jazz 2012 Villány
zoranka
2012 June 18.

Van, hogy a szerkesztő óvatlan és egy teljes cikk elszáll. És akkor jön az újraírás, ami gyötrelem. Mondhatnánk, hogy legalább átgondoljuk kétszer, mit is írunk le, meg összeszedettebb lesz a szöveg. De nem. Úgyhogy ilyenkor inkább tartunk egy jó nagy szünetet, feltöltünk egy receptet és akkor állunk neki ismét. Mert kár lenne nem megkísérelni visszaadni az első Gere Jazz fesztivál hangulatát, a júniusi programdömping egyik üdítő élménye volt ez a villányi este.

A fesztivál valóban rendhagyó volt, két nap, hat koncert, két borvacsora. Az ötlet három éve megvan, de a megvalósításhoz kellett ennyi idő, mondta el Pauli Zoltán, az ötletgazda és főszervező. Gere Andreával és természetesen egy pohár Gere Fricivel fogadták a vendégeket, mi pénteken tudtunk odaérni, Babos Gyula és a BA-LAN-cE koncertjét sajnáltuk is volna kihagyni. És ha már ott jártunk, megkóstoltuk a borvacsora fogásait, négy fogással indult ugyanis az este, kellemes jazzduettel, és mire besötétedett, már jókedvű vidám társaság élvezte a bor, gasztronómia és jazz hármasát.

A sokrétű és gazdag villányi programkínálatból is kiemelkedő színvonalat képviselő fesztivál vendége volt a Pannonhalmi Apátsági Pincészet, fehérborokkal (bár egy pinot noir is belefért a barátságba) és a program összeállításában működtek közre Illés Tamásék, akiknél nem ismeretlen a jazz és bor kapcsolata, hiszen évek óta szerveznek nyaranta jazz-esteket. Ráadásként szombaton a pannonhalmi Viator étterem vendégeskedett a konyhán, így még sokrétűbb volt az élmény. Ha a pénteki hangulat ismétlődött meg msnap is, akkor nem lehetett semmi gond, mi élveztük a bulit, mindennél többet mesélnek a fotók, amelyeket az első napon készítettünk.

Programajánló
2016. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
2016. 11. 04. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
5
6
7
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
8
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
9
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
11
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 11. 19:00 - 23:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 12. 18:00 - 23:00
Koch Borászat Borota, Borota V. ker. 5.
13
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
2016. 11. 25. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
26
27
28
29
30