Kezdjük egy kis múltidézéssel. II. Béla királyunk már 1138-ban szőlőt adományozott a mai Kő-hegyen, de még korábbról fennmaradt egy római villa maradványa a határban. A Villa Rustica leletanyaga alátámasztotta, hogy a II-IV. században már szőlőt termesztettek a környéken. A virágzó kisvárosnak a török idők pusztulást hoztak, hogy aztán a szerbek nagy vándorlása idején ortodox szerbek és katolikus dalmátok költözzenek ide. A felvirágzás bámulatosan gyors, hiszen az 1690-es érkezésük után egy emberöltővel már keresett árucikk a szentendrei vörösbor nem csak a környéken, de távolabbi tájakon is.

Szentendre a Habsburgok Első Katonai Felmérése idején (1782-85)

Így írt a tájról Bél Mátyás 1737-ben: "Ó-Budánál népesebb és nagyobb város (t. i. akkor, most nem). Ráczok telepe, akik Zsig­mond és Albert király idejében szállottak itt meg, részint mert meg­ unták Szerbiában a török uralmat, részint Zsigmond jósága által indít­tatván erre, aki György despotától elfogadván Nándorfehérvárt, őt Magyarországon több várral és várossal, Budán pedig fejedelmileg épült házakkal ajándékozta meg. Ekkor ületett meg Csepelszigettel együtt a Rosz (szentendrei) sziget is a despota szerb kisérő népe által. A megülés, a nemzet szokása szerint, a folyam mellett lapályon és parton, alacsony házakkal történt. De kivált a piaczon sok kereskedő bolt és kézműves műhely van, sürü sorban. A lakosok görög nem egyesült vallást követnek, mit szabadon gyakorolnak. Némelyek földmivelésböl, mások kereskedésből élnek. Vannak róm. katholikusok is, kiknek tornyos templomuk a város közepén van. A város fölött szőlők terülnek el; jeles, de a budaihoz még sem hasonlítható ter­méssel."

Szentendre belvárosában (fotó: Ercsey Dániel)

1833-ra a város körüli szőlőterületek elérték a majd 700 hektárt! Az 1850-es években a szentendrei borkülönlegességek, mint a zsuppos bor, ami leginkább egy vörös szalmabornak feleltethető meg, 60-150 forintos akónkénti áron keltek el, gyakran Bécsben vagy Lengyelországban. A borok minőségét javíthatta, hogy ekkorra már elterjedtek a prések és visszaszorulni látszott a hagyományos szerb borkészítési technológia, vagyis a sárral letapasztott káci.

A Kőhegybor szortimentje (forrás: a borászat Facebook oldala)

Ami a szőlőterületeket illeti, Schams Ferenc 1833-ban így írt róluk: "Évek hosszú során kitűnő terméséért a szőlőhegyben több tagot ne­mesítettek s ezek jó nevet szereztek maguknak. Ide tartozik a Pismány-hegy, a magasabb Budai-hegység egyik nyúlványa, egészen déli irány­ban, körülbelül 400 láb emelkedés­sel. Minél magasabbra megyünk a hegyre, annál jobban csökken a ve­getáció a szőlőtőkéken, amelyek itt karók nélkül csak kevés, kiesi, de pompás fürtöt érlelnek, de ezekből a legkiválóbb bort préselik. Egy másik, valamivel magasabb hegy, amelyet a Pismánytól csak egy mély szakadék választ el, a Gyukovác (Gyukovatz) nevű — ma Tyukovác — szintén kitűnő vörös bort ad és déli lejtőjének jobb gyümölcseit általában aszúbor készítéséhez szüre­telik, bár a többi jó hegy is ad sző­lőt erre a célra. Nem kevésbé jó, a szentendreiek kitűnőbb borai közé tartozó borokat ad ez a Gyukovác a Duna felé eső északkeleti lejtőjén is. Híres a magas Sas-hegy (Adlersberg) is, amelyet itt Orlovácnak (Orlovatsa) neveznek; újabban azonban az ottani ültetvények művelését legnagyobb­ részt abbahagyták, mert a munka túlságosan fáradságos és a televényt a jó fekvésű helyektől majdnem föl egészen a száraz sziklarétegig az esők elmosták. Ez a hegy volt az első, amelyet a telepesek szőlővesszőkkel beültettek. Jó hegy még a Bubau (ma Bubán) is, amelynek alsó lejtőjén kitűnő bor terem."

Tyúkosdűlő, a háttérben Szigetmonostor 1937. (forrás: Fortepan / Storymap.hu)

Szintén Schams ír a szentendrei aszúról is: "Szentendrén sok vörös aszúbort termelnek, az itteni pincékben több száz akóval van belőle, s ezt általá­ban Pesten, Bécsben, vagy Lengyelországban adják el akónként 60 és 150 forint (Gulden) között. Ennek az aszúbornak a készítéséhez itt különle­ges eljárást alkalmaznak. A szüreten a legérettebb fürtöket levágják a tőkéről, és a padláson aszalják. Azután leszedik a szemeket a fürtökről, összetörik és leöntik vörös óborral, utána sokáig erjedni hagyják, végül kisajtolják belőle az aszút, amely a felhasznált aszúszőlő mennyiségétől függően drágább vagy olcsóbb."

A Rab Ráby ház (fotó: Ercsey Dániel)

Galgóczy Károly 1877-ben ekként említi a szentendrei borokat: "Szentendre már legrégibb idő óta saját neve alatt adja borát kereskedésbe; sőt ugyanazon név alatt hozzá csatlakoznak a vele szomszéd pomázi, csobánkai, kalászi, monostori és pócsmegyeri borok is. Hajdan itt is a veres bor volt a főtermék, mely szőlőfajára általá­ban hasonlított a budaihoz, de több édességgel. Szőlőföldje e hegység­nek különösen bőtermő agyagos dolomit murva. Újabban itt is a fe­hér borok szaporodnak, ugyancsak a budai szőlőfajokkal. Különösen nagy előnyükre szolgálnak a szentendrei boroknak a jó pinczék." Ahogy látható, a prések mellett már az épített pincék is elterjedtek, ezeknek a kiterjedése a város alatt elérte a 100 km-t.

Szentendre a Habsburgok Második Katonai Felmérésének az idején (1819-1869)

Ebbe az idilli képbe csapott bele a filoxéra, amit 1880-ban jelentettek először Tahitótfaluból, Málnay doktor szőlőjéből, de 1882-re már Szentendrén is megjelent. 1887-re a szentendrei szőlőkultúra véget ért. Kenedi Géza, a legendás Quintus (hogy miért legendás, azt mindjárt elmesélem) így írt egy 1892-es tárcájában a Pesti Hirlapban: “Föllebb, az erdő aljában már megszünik a vetés és kezdődik az avar. Valamikor itt termett az “arany”. Ontotta a hegyoldal a fehér bort, vörös bort bőven. Ami “budai sashegyi”gyanánt elkelt széles Európában, jobbára itt érett meg a pomázi és szentendrei hegyoldalon. A Kőhegy aljában, a Csikóvár két oldalán és odaát a Pizmán széles oldalában, amelyik már félig a Dunára néz, Leányfalu felé. Hogy fölkapaszkodunk a Kőhegy oldalán az erdő felé, már nem is vetünk rá ügyet, hanem nagyokat hallgatunk. A kutya iszalagok és szederindák közt törtet és nyomozza a süldőnyulakat. Itt-ott hörcsögöt vagy ürgét ráz ki az átlábolhatatlan sürüségből két első lábával és látható kedve telik benne. A paraszt megáll a felekapaszkodón, megemeli a kalapját, megtörli homlokát és kifújja magából a boszuságot: – Kutya lelke férge! Pedig ez köröskörül mind csupa szőlő volt; de még milyen! Megette az én szerencsémet is a gyalázatos. Most ürgét fogdoshatok én is a szőllőmben!”

Kilátás a Kőhegy csúcsáról 2019 tavaszán (fotó: Ercsey Dániel)

No de miért is “legendás” Quintus? Hát Karinthy miatt! Történt ugyanis, hogy Kenedi Géza éles kirohanást intézett a Nyugat és írói ellen, melyből most helyhiány miatt csupán rövid részleteket közölnék: "Egész magyar voltomat a legnagyobb mélységekig megrázza ezen a héten egy irodalmi esemény. Jobb volna hallgatnom róla és lenyelni oda, ahol már sok sötét gondolat és el nem sírt könny van eltemetve. De vannak dolgok amelyekről hallgatni már maga is alávalóság. Azt mindenki tudja, hogy a magyar irodalom, sőt az egész szellemi élet kettőbe repedt. Innen maradtak a nemzeti hagyományokhoz hű írók, túlnan pedig a Nyugat emberei, akik fölrúgtak minden eddig elért nemzeti tradíciót. Harci kakasuk Veigelsberg Hugó (Ignotus), keresztény cégtáblájukká pedig annak idején a Párizsból hazatért szerencsétlen Ady Endrét tették meg, akinek szép magyar szárnyalással indult költészete az ő kezükben csakhamar nemzetmegvetéssé alacsonyodott le. Tudom, rajongói még most is vannak, de ez mindegy. A Nemzeti Pantheont az ő neve nem ékesíti. // …a megrázóbb eset az, hogy holnap, vasárnap Ben Blumenthal Vígszínházában B. Hatvany Lajos destruktív pesti hausregimentje, a Nyugat újjászervezett tábora, egy Osvát Ernő nevű destruktív író 25, 50, vagy 100 éves (mindegy), jubileumát síppal-dobbal, nádi hegedűvel ünnepli. // Előbb Ady, most Babits Mihály az, akit (a nyugatos irány) megtévesztett. Most őt is a destrukció mocsarai felé vezeti ez a lidércfény, mint ahogyan belevitt másokat is, akiknek nevét fájdalommal olvasom Osvát Ernő vasárnapi hódolói között a legvadabb destruktív pesti írók között. // Megérdemeljük mint a nemzeti és állami életet, kérem alássan, méltóságos haza, ha a nemzeti lélek fojtogatóit nemcsak feltámadni engedjük, hanem ünnepeljük is? // Húzom a vészharangot és kitekintek a torony-ablakon. Halotti csönd mindenfelé, halotti csönd."

A Belgrád-székesegyház Szentendrén (fotó: Ercsey Dániel)

Hogy jön ide Karinthy? Hát úgy, hogy ismerjük a válaszát, melyet a Nyugat hozott: "Kedves atyámbátyám, Quintus, hát aztán no meg olvastam "Az Ujság" szombatos számában, mert aszongya megírta kedves atyámbátyám az "Esetek"-ben. hogy a Mikszáth (vagy uramfija, talántán Mökszáth mer' Szögeden úgy mondanák, az meg jól van, ha úgy van) egyszer világosan megmondta, hogy ezek a más fajtájú féregfene írók, meg miegyéb, amik itt irkásznak mindencsuda szemlékbe (szemle! nem jól vág ez) nem tudnak ám írni, no. De meg atyámbátyám meg is magyarázza szóval, hogy hol van a csomó. Hát ott van, hogy ezek a fiatalok meg miegyéb, nem nőlnek ki a haza földjéből, vagy elszakadoztak belőle. Aztán "csak" művészet lesz abból, amit összvekotyválnak, eszi fene, az ember csak olvassa, olvassa, aztán tetszik neki, meg gyönyörűséges az, meg aztán annál szebbet már képzelni sem lehet, meg aztán szép is meg jó is meg okos is meg igaz is, meg olyan szépen magyarul van néha írva, hogy annál már netovább - hanem hát az mégse magyar aztán. Tuggyafene, nem magyarok mégse." (Az egész válasz elolvasható itt. Érdemes!)

A Kőhegy és Szentendre viszonya napjainkban (Google Earth)

No de vissza Szentendréhez, ahol 1892-ben Quintus a parlagon heverő hegyoldalban kapaszkodik fel a Kőhegyre, viszont ahol alig 3 évvel később már 25.000 gyümölcsfát és több tízezer egresbokrot telepítettek a gazdák, új megélhetést keresve. Az első világháborút követő időkről így írt Hidegkuti Gergely, a Kőhegybor borásza: "A borászat megszűnése nem jelenti azt, hogy a szőlőtermesztés is teljesen eltűnt volna. Szűcs József (nevét többek között egy szentendrei utca is őrzi) az első világháború után a Kőhegyen vett egy 540 négyszögöles területet ahol 1935-ben engedélyt kapott a szőlőoltványok készítésére és forgalomba hozatalára. 1963-ig több érdekes nevű, új fajtát nemesít; ám elsősorban csemegeszőlőket. A szőlők a környék neveit viselik, úgymint: Izbégi muskotály, Izbégi Piroska, Izbégi Katika, Szentendrei magvatlan, Kőhegyi láng, Kőhegyi hárs, Kőhegy gyöngye, Kőhegyi muskotály, Kőhegyi zamatos, Szentendre szépe. Földjét 1963-ban a Szőlészeti Kutatóintézet átveszi és kísérleti teleppé nyilvánítja. 

Újra szőlő van a Kőhegyen (forrás: a Kőhegybor Facebook oldala)

A 60-as években a nagyüzemi gazdaságok felfutása Szentendrét is eléri, nyilván a döntéshozók figyelmét sem kerülhette el a Kőhegy objektív minősítése (első osztályú termőhely). Így 1966-ban 32,8 Ha területen szőlőt telepít a Mathiász Tsz. Az Olaszrizling, Bánáti rizling, Ottonel muskotály és Leányka fajtákból álló ültetvény kialakítása a korra jellemző, a hegyoldalra merőlegesen futó nagy sortávolságú magas kordon volt. Az első szüretre 1969-ben került sor. A döntés figyelmen kívül hagyta a terület két legfontosabb előnyét - a Pilis felől állandóan fújó szél szárító hatását és a minőségi szőlőtermesztésre kiváló, ám mennyiségi művelésre alkalmatlan vulkáni talajt. A lejtőre, és így a szárító szélre merőleges sorok nem használták ki a klíma speciális, növényvédelmi szempontból rendkívül hasznos adottságait, a magasművelés pedig ezen a talajon kifejezett szakmai hibának számított. Ennek megfelelően az ültetvény felújítása a 90-es évek elején szóba sem jöhetett, a szőlőt 1989-90 körül kivágták.”

A Kőhegy részlete egy katasztei térképen 1885-ben

Ezt követte a rendszerváltás, majd a kétezres évek, amiről megint csak Hidegkuti Gergely tudósít: "Egy vállalkozó kedvű magánszemély megvásárolja az úgynevezett "Vörös villát" a Kőhegy aljában. Első ránézésre egy egyszerű ingatlanbefektetésnek tűnik a tranzakció, de a tulajdonosnak álmai vannak és 2005-ben hozzálát a birtok körüli 4 hektáros területen a szőlő újratelepítéséhez. Ezzel párhuzamosan két kisebb kezdeményezés is elindul, létrejön a budai Kadarka kör helyi szervezete Széles Katalin kezdeményezéseként, amely kifejezetten az egykori zászlóshajó, a Kadarka minél jobb megismerését és népszerűsítését tűzi ki céljául. Emellett a Pismány Barátainak egyesülete elindítja a Kertjeink Kadarkája programot, amely keretében a csatlakozók a saját kertjeikben ültethetnek néhány tő szőlőt. Az egyesület eddig közel 200 tőkét telepített kb. 50 kertbe. Közben a Kőhegyen megakad az újjászületés, ugyanis mire a szőlő igazából termőre fordulhatna, a birtok új tulajdonoshoz kerül, aki a szőlőt nem megfelelően műveli és 2014-ben megkezdi a fiatal, de rendkívül elhanyagolt ültetvény kivágását. Mi ezen a ponton lépünk be a történetbe. Egy Kőhegyen tett séta során vesszük észre, ahogy egy munkás éppen a szőlőtőkéket húzogatja ki a földből. Egy napon belül megtaláljuk a tulajdonost és meggyőzzük, hogy azonnal állítsa le a kivágást, majd elvállaljuk a szőlő rendbehozatalát. A szőlő már abban az évben minimális termést hoz és közben szerencsére a régi tulajdonos is visszatér a Vörös villába. Vele sikerül hosszútávú bérleti szerződést kötni, az eredmény pedig mostanra már szemmel látható a Kőhegy oldalában."

A szőlők napjainkban (forrás: a Kőhegybor Facebook oldala)

Akit mélyebben is érdekel a sztori, az nézze meg a videónkat, ahol Gergellyel beszélgettünk:

Végezetül pedig következzen az új borok értékelése, hátha kedvet kaptok egy szentendrei látogatáshoz, vagy egy sétához a Kőhegyen!

Fotó: Ercsey Dániel

Tamjanika 2019

Halvány citrom szín és a pohárból kiugró, lehengerlő illat jellemzi. Utóbbiban édes fűszerek, tömény virágosság, a fajtára jellemző aromák és a szerb nevet találólnak gondolván valóban érintésnyi tömjén bukkan fel. Kóstolva könnyed, csilingelő savakkal, citrusos jegyekkel, érett fehér húsú gyümölcsökkel és egy kis zöldfűszerrel, sok-sok kamillával és fehér virágokkal, bodzával és mentával a korty vége felé. Jól iható, friss, mégis tartalmas muskotály. Nagyon tetszik! 86/100 pont

Bükkös Chardonnay 2018

Érdekes illat intenzív fűszerességgel, fahéjjal és szegfűszeggel, pici szerecsendióval és birsalmával. Kóstolva közepes test, élénk savak, az ízképben az illatban megismertek mellett mediterrán citrusok, mandarin és egy leheletnyi oxidáció. Még a hibahatáron bőven belül, de nem tartogatnám sokáig. Idén fogyjon el! 82/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Rozy 2019

Közepesen mély lazac szín. Illatában visszafogott, nem akar beállni a tutti-fsuttis techno rozé sorába, inkább a citrusok és egy kis meggy dominálnak benne. Kóstolva közepes test, érett karakter, szép savak, van benne valami kerek és selymes, talán néhány gramm maradékcukor is, ami nagyon jól ihatóvá teszi. Az ízképben meggy és cseresznye, pici virágosság. A lecsengése közepes. 83/100 pont

Vulkán 2018

Közepes citrom szín és első blikkre gyógynövényes, pemetefüves illat jellemzik. Némi levegőztetés után birs és zöldalma, szegfűszeg és más fűszerek is felbukkannak. Kóstolva közepes test, szép savak, mintha egy kis maradékcukor is kerekítené a kortyot, ahol főként fehér és sárga húsú gyümölcsök dominálnak az ízben. Az érett jegyeket itt is csak fokozza a maradékcukor, ami viszont kiemeli a lecsengés fűszeres karakterét. Keleti bazárokat idéz a lecsengés. 84/100pont

Fotó: Ercsey Dániel

Kőhegybor - Dézsma 2018

Klasszikus friss vörösboros illat, közepesen mély cseresznye szín, enyhe lilás reflexekkel. Az érett-édes primőr gyümölcsösség orrban kifejezetten kellemes, cseresznyés, meggyes, picit talán még marcipános is. Az ízképben hasonlókat tapasztalhatunk, könnyed és jó savú, lendületes és nagyon jól iható, gyümölcsös vörösbor, pici szamócás ízjeggyel a háttérben. A mindennapok bora, a legjobb értelemben! 86/100 pont

Múmia merlot 2018

Nem túl mély, mégis sötétebb, meggyes színvilág. Az illata tipikus merlot, meggy és cseresznye, érett, de nem túlérett jegyekkel, szép fűszerkészlettel, érintésnyi csipkebogyóval a háttérben. Kóstolva közepes test, élénk savak, vibráló gyümölcsösség, leányfalui meggy és szomolaai fekete cseresznye, zamatos és gazdag, de közben túlérettségnek nyoma sincs, pedig az alkohol egyértelműen magas. Nagyon egyben van, jól iható, izgalmas és hosszú. 87/100 pont