„Csak azt küldöm ki, amit én is megennék” – szögezi le Hoffmann Oszkár, a Mandula Étterem  konyhafőnöke, jelezve ezzel, hogy keze alól csak a legjobb kerülhet a vendég asztalára. Pedig a Komlón 1967-ben született séf minden pátosz nélkül indul a pályán: „soha nem sündörögtem anyám körül a konyhában, és asztalosnak, vagy bőrdíszművesnek akartam tanulni” – szögezi le kérdés nélkül. Azért mégis sikerrel végzi a pécsi szakképzőt, és a fővárosba indul szerencsét próbálni. Tudása és elkötelezettsége előbb a Béke Szálloda, majd a Hilton konyháján alakul és csiszolódik, innen kerül a '93-ban megnyíló Cyrano Étterembe. Miközben a munkáját végzi becsülettel, a Costes elismert és ünnepelt séfje lesz, négy év után 2006-ban cseréli csak le a Ráday utcát egy budai kisvendéglő konyhájára. Szinte véletlen kerül vissza a déli országrészre, és lesz a negyedik tagja a Csonka Gergő, Kiss Gergely és Pauli Zoltán alkotta csapatnak, mikor válaszol egy, a megyei napilapban feladott álláshirdetésre.

Félelem és reszketés a siklósi disznóólakban. Január 16-án, szombaton reggel fogópálinkás koccintással indult a II. Tenkesalja Böllérverseny, a böllérek már fenik a késeket. Mi már csak abban bízunk, hogy a reggeli pálinka senkinek sem árt meg és csak néhány tucat röfögő négylábú esik áldozatául a böllérek éles késének.

Borturista barátaink visszaköltöztek Kaliforniába. Nyertünk így ugyan Napa-völgyi tudósítókat, de hát azért oszlopos tagjai voltak ők kicsiny borklubunknak. Sanyi és Szabrina már az óceánon túl, de mielőtt gépre szálltak volna, utolsó közös klubestünkön prezentáltak egy emlékezetes borsort. Borturista Sanyi kedvence, a malbec került a poharainkba. Rögvest féltucat példányt áldoztunk fel, nem bántuk meg. Nem vagyunk nagy malbec rajongók, még rendszeres fogyasztónak se mondhatjuk magunkat ezen a tájon, ez a hat bor Mendozából azonban kedvet csinált a folytatáshoz.

Valamelyik este került elő. Úgy kaptam, azt mondták róla, hogy nagyon kedvelik. Félretettem, sok határidős kóstolás volt az év vége felé, most jutott idő szabadon választott borokra is. Hétköznap este volt, vacsora után került ki belőle a dugó. Ülök a gép előtt, olvasgatom, írogatok, esti teendők, miután a gyermek elaludt. Két kis pohárka a szigorú mérlegeléshez. Aztán még egy. Majd még egy. Pár nap múlva a maradékot is elővettem egy bővebb sorban, nem vallott szégyent ott sem. Jó vásár címkés bor nem mellesleg.

A Vince-nap egyre inkább kezd beépülni nem csak a borászok, hanem a borkedvelők naptárába is. Január derekán, vége felé úgysincs miért koccintani, koccintsunk hát Vincével! A hagyomány felélesztésével két helyen is aktívan próbálkoznak, a villányi borvidéken a Vylyan a kezdeményező, akihez már újabb pincészetek társultak, míg Mohács Horváth Zoli (Planina Borház) szervezőmunkáját dicséri a külső kóstolók felé is nyitottá alakuló Vince-napozás.

Nos, majdnem elmaradt az idei Luca napi vigasságokra történő reflexiónk, pedig hát ott voltunk az elejétől a végéig. Vártunk a fotókra, amelyek most jöttek meg, így meg is osztjuk őket rögvest. Volt is újborok versenye, no meg Sauska Villány és Pannonhalmi Apátsági Pincészet borkóstoló, volt eredményhirdetéssel egybekötött kóstoló, no meg utána hagyományos éjszakai borozgatás a pécsi belvárosban. Ez utóbbiról fotók ugyan nincsenek, de a többiért érdemes kattintani.

A Hárs fivérek szajki biogazdasága mennyiségi és minőségi mutatóit tekintve is a Szederkényi Hegyközség és az ezt lefedő Mohács–Bóly Fehérborút egyik legjelentősebb szőlészete, borászata. Tibor, a hegyközség elnöke és József, a borút első embere családi hagyományokra építve, a borvidék rómaiakig visszavezethető szőlőkultúrájának szellemiségét tisztelve, és környezettudatos gondolkodástól vezérelve működtetik birtokukat, a Hárs Pincészet Kft-t.

Szekszárd, szüreti fesztivál, egy remek kékfrankos, egy kitűnő bikavér. Kíváncsiak voltunk, hol és ki által készülnek a borok, amelyeken a Márkvárt Pince neve áll. A Pécsi Borozó riportja a fiatal Márkvárt Jánosról. A többnyire motoron közlekedő Márkvárt Jánost először gyalog láttuk, a családi pince előtt. Az idill persze motorizáltan teljes: nagyapját, akinek a vállalkozás az alapjait köszönheti, épp egy traktorral birkózva látjuk, és a két szekszárdi szőlőterületet már terepjáróval közlekedve mutatta meg a fiatal borász.

Hiába a Danubiana a magyarországi borpiac egyik legnagyobb szereplője, gyakran még borkedvelő ismerőseink is értetlenül néznek vissza cégnév hallatán: „Ki?”. Ez persze nem véletlen, sőt részben tudatos építkezés eredménye. Mi mégis bemutatnánk, miért lehet érdekes a magyar vállalat. A Danubiana a Pannon Borrégió legnagyobb boros cége, a bonyhádi székhelyű borászat évi mintegy 10 millió palackot állít elő (bonyhádi és gyöngyösi) pincészeteiben. Boraik nemcsak innen, hanem a dél-balatoni, a szekszárdi és a villányi borvidékekről is származnak. A legtöbb bort ők exportálják Magyarországról. Hogy mégis keveset hallottunk felőle?

A villányi borvidéken minden bizonnyal Herger Edéé a legkisebb, a palackos bort forgalmazó borászatok közül. A telek szőlővel, présházzal, feldolgozóval együtt épp kitesz 3000 négyzetmétert. A néhány sor, családi használatra fenntartott rizlingszilvánit leszámítva csak portugieser tőkéket találunk az egyharmad hektáros ültetvényen. Utóbbiból készül a pincészet évi 3000 palack bora – rajtuk a nyugdíjas rajztanár festményeivel díszített címkékkel.