Új vendégszobákkal, wellness részleggel bővült a Bock Panzió. A szőlőből pedig már a felújított feldolgozóban készül a bor. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv több mint 60 millió forintos támogatásával, jelentős önerő bevonásával zajló projekt keretében egy év alatt újították meg a Bock Pincészet központját.
Öt nap hamar elröppent és máris itt a harmadik forduló. Az előzőben a Malatinszky Kúria boraival teli ládát lehetett megnyerni - hogy kinek sikerült, kiderül egy kattintás után. A harmadik sorozatban 3 kérdésre adott 3 helyes válasszal lehet közelebb kerülni a Mestrineli Borászat 6 palackjához. Érdemes kattintani, válaszolni és nyerni 6 bort a karácsonyfa alá!
Érdekes kísérletbe fogott Fabrice Gonet barátunk és a pécsi Pezsgőház étterem. Fabrice jól főz. Kreatív fickó, pécsi frankofón és más kultúrberkekben ez közismert volt, de most a nagyközönség is megkóstolhatta, milyen egy francia felfogásában a francia bisztrókonyha. Úgy tűnik, nem csupán mi ítéltük sikerre a kísérletet, hiszen a héten a napi menü is a francia konyha jegyében készül, méghozzá Fabrice közrreműködésével.
A hűvös földpadlón álltam, bámultam az öreg kakast, forgatta a szemét, pislogott, tekergette a nyakát, nem értette, mit keres itt. Bámultam Nagyanyám, ahogyan rálépett az állat lábára, egy mozdulattal átnyalábolta a szárnyait, ráhajtotta a nyakát a szárnyakra, a nyaka a begye fölött előredomborodott, és a tál fölé tartotta. Egyetlen mozdulattal átvágta a megszeppent állat torkát, az rugdosott volna, és verdesni is próbált, de egyre gyengült, ahogy gyűlt a vér a tálban. Anyám még egy tyúkot sem tudna levágni! Egyszer kicsúszott a kezéből az átvágott nyakú, öreg kotlós, és addig csapkodott, szédelgett az udvaron, imbolygó lábakon, amíg össze nem esett. Anyám arcát, ruháját teljesen összefröcskölte, az a kevés vér, ami a tálba csurgott, piszkos lett. Pedig finom a sült vér! Nagyanyám egyedül le tudott vágni egy kakast.
Elröppent öt nap és játékunk első fordulója véget is ért. Nem kevés megfejtés érkezett be hozzánk, szinte csak helyes válaszok voltak. Aki most nem nyert Gere Tamás és Zsolt válogatást, a következő öt napban egy láda Malatinszky-bort nyerhet. Megéri hát kattintani a folytatáshoz, válaszolni három újabb kérdésre és nyerni, mert ez a láda is nagyon jól mutat a karácsonyfa alatt!
Nemrég volt Siklóson egy csokoládé-kóstoló. Bort kóstolni rendszeresebben járok, de erre a kóstolóra szerkesztőségünk nagy része családostul érkezett. A gyerekeknek is hagytunk a csokiból, de azért meg kell hagyni: a csokikóstolóban az a jó, hogy végig lehet csinálni egy hosszú sort és még csak köpni se kell. Kiderült tehát, a siklósi kézműves csoki finom és izgalmas, hagyományos ízek és vad kombinációk, megnéztük hogy készül, hogy fogy el, hogy fogadják.
A pintes szőlő bora igazi ritkaság, az egész országban másfél hektár van belőle Zala megyében, a csáfordi szőlőhegyen. Mi szerencsések voltunk, a Szerdai Borklub legutóbbi kóstolóján rögtön két évjárat borát is megkóstolhattuk. A kóstolási jegyzetek előtt azonban ismerkedjünk meg kicsit a Veress Pincével és a sokak számára minden bizonnyal ismeretlen, de legalábbis kóstolatlan fajtával.
Múlt héten, a soproni bormarketing konferenciára időzítve megjelent a Pécsi Borozó téli száma, az újság már a szokásos terjesztési pontjain várja az olvasóit szinte az egész országban. Egy szolid ünneplést megengedünk magunknak, a téli, nyolcadik számmal két éves lett a Pécsi Borozó a Pannon Borrégió gasztronómiai és bormagazinja (virtuális borozója). Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét, a térségi borélet minden szereplőjének a támogatását. Gyors ajánló.
Volt már egy nagyobb cabernet franc kóstoló, aminek megírása még mindig várat magára, de a cabernet sauvignon kurzust viszonylag gyorsan összehoztuk kenszei kollégával. Nem is volt annyira sok bor, kóstoló is kevesebb ráadásul most nem is pontozott mindenki, csak a magunk kedvéért írtuk meg emlékeinket. Én hozzátettem néhány hozzávetőleges pontot, hogy hogyan, nos az már kattintás után olvasható - dőlt betűkkel kenszei, a többi zoranka véleménye.
Azért a karácsony közeledtével bennünket is megérintett az ajándékozás szellője. Nincs sok idő az ünnepekig, de 3 olvasónknak bizonyosan nagy örömet szerzünk. Ötnaponta új kérdést teszünk fel és ötnaponta nyerhetnek velünk 1 karton, azaz 6 palack bort. Érdemes figyelni, játszani és némi szerencsével nyerni Malatinszky, Gere Tamás és Zsolt, vagy Mestrineli borválogatást!