Kétnaposra mertük tervezni az idei Pannon Borrégió TOP25 pécsi kóstolót és a közönség érdeklődése azt igazolta vissza, kell ez a két nap. Mintegy napi 200 vendégünk volt a Cella Septichorában, összesen majd négyszázan kóstolhatták meg a régióválogatottat. Sajtok a megyéből, siklósi kézműves csokik, friss, hűtött Tettye forrásvíz és szódavíz. Minden körülmény adott volt, a légkondi is kibírta a két napot, az idő is velünk volt, még a focivébé se vette el a borrajongók kedvét. Kóstoltunk rendületlenül, ki a rendezvények, kik (mi szervezők) elsősorban utána a Sétatéren. csak jelezzük: már összecsomagoltunk. Bepakoltunk. Az előörs már felutazott. Aki még nem foglalt, most tegye, vagy csak úgy, jöjjön el: TOP25 pénteken az Ybl Palotában Budapesten (Pesti Lámpás, akinek ez mond többet)!
Szaporodnak a boros rendezvények Európa Kulturális Fővárosában. Alig múlik el a Sétatéri kitelepülések sorozata, közte a beékelődött TOP25 kóstolóval, máris újabb poharat ragadhatunk. Július 3-án és 4-én a VI. Nemzetközi Kékfrankos Fesztivál díjnyertes boraival ismerkedhetünk meg a pécsi Dominikánus Házban.
A siller népszerűsítéséért, a folyóborok és borozók becsületéért, a hazai konyháért dolgoznak Budapesten a Fuchsli 1.sz. Borgyógyászat étteremben. Heimann Zoltánék egy „urbánus-rusztikus” vendéglőt álmodtak a Duna partra (Belgrád rakpart 18.), mely lélekkórház és bor étterem egyben.
Ha nem mész el Mohácsra, Mohács jön el hozzád. A Planina Borház mutatkozik be június 24-én Pécsett a Tüke Borházban. Horváth Zoltán nemcsak a borait mutatja meg a látogatóknak, de sokac zenekarát is magával hozza, hogy egy-egy bor között tambura zenével teremtsenek felejthetetlen hangulatot. Megyünk fel a Tettyére!
A pécsi Radó Pince boraira komponált vacsorával folytatódott június elején az Aranytányér vacsorasorozat. A pécsieknek talán nem is kell bemutatni a pincészetet, aki esetleg nem ismerné, nekik korábbi cikkünket és kóstoló-beszámolónkat javasoljuk. A sajnálatos borbörze/borvacsora egybeesés miatt hiába kóstoltunk sietve az előbbin, mégis elkéstünk pár percet a másodikról. Utána viszont feszülten figyeltünk, kóstoltunk, s bár nem jegyzeteltünk, de memorizáltunk sokat. Az este esszenciáját némi képes segítséggel most átadjuk olvasóinknak.
Éjféltájt, a monitort már csak homályos ködbe vészve látom, egyre több az elütés, erősödik a diszgráfiám. Volt ma minden, reggel óta tophuszönöt-előkészületek, mellette némi egyetemi szenátus, nem megfeledkezve róla, hogy otthon festők dolgoznak, de persze mi pakolunk. Romantikus esti bútortologatás kettesben, fél szemmel a francia-mexikói meccset figyelve, majd az ágyba rogyás előtt még a gép. Ír, nyomtat, számol, figyel, olvas. Holnap persze már tiszta ing jön, meg délelőtt az mtv1-en a Nappaliban, élőben, 25 délceg pannon borunkról, majd oklevelek, Zsolnay, csoportkép és jöhetnek az emberek.
Idén valahogy nehezen jött ki a lépés, eléggé eltolódott a szokásos pécsi borbörze időpontja. Az Aranykacsában június elején kóstoltuk meg, mit is kínálnak a pécsi hegyközség termelői, nem mellesleg voksoltunk, hiszen a közönség is befolyásolhatja, mi lesz Pécs Város Bora. A fehérek között jómagam nehezen jutottam dűlőre, ott találtam a legtöbb izgalmas tételt. A vörösek között egyértelmű volt, melyik pincészetek képesek jó pécsi vöröst készíteni. A rozékkal nagy bajban voltam, nem is találtam 3 jó bort, ahogy az édesek között is sokáig vacilláltam s nem azért, mert egyik szebb volt, mint a másik.
Ökörsütéssel, koncertekkel, néptánccal, három napos programsorozattal ünnepli 10. születésnapját a Tenkes Csárda. Június 17-19. között ingyenes programokkal várják az étterembe régi és új vendégeiket.
Jótékonysági borárverést szervez a Polgár Pince az árvízkárosultak javára. Az árverésből befolyt összeg 100%-át a Magyar Vöröskereszt számlájára továbbítják. A sorban több muzeális tétel is kalapács alá kerül.
Pénteken, június 18-án lesz a Pannon Borrégió TOP 25 Borverseny 2010 első pécsi közönségkóstolója. Mert idén két napon át, pénteken és szombaton is 15-től 20 óráig lesz kóstolható a régió 25 legjobb bora a Cella Septichorában. Több régi TOP 25-ös pince tétele szerepel a kínálatban, de szép számmal kóstolhatunk az új résztvevőktől is. Összeállítás az elmúlt három év borászatairól, betűrendben.