Húszezer látogató, fiatal, érdeklődő közönség, 23 kiállító, 10 zenekar. Így összegezhetnénk röviden a négynapos Time for Wine borfesztivált, amelyet a fővárosban rendeztek az új borbár megnyitása alkalmából.

A magyar óriásnyúl Magyarország egyetlen őshonos nyúlfajtája. Hiába született azonban erről évekkel ezelőtt országgyűlési határozat, a fajta nemhogy folyamatosan eltűnt a tenyésztők ketreceiből, de gyakorlatilag a kihalás szélére sodródott.

Palackforradalmat hirdetnek az együttműködő mádi termelők, céljuk az, hogy egyedi palackot kapjanak a száraz tokaji fehérborok. A kezdeményezést többek közt Szepsy István és Ipacs Géza mutatta be június 5-én, Budapesten.

Kutjevóban tevékenykedik a horvát borász társadalom két prominens, világhírnévnek örvendő alakja, Ivan Enjingi és Vlado Krauthaker is. Egykor együtt dolgoztak, amolyan mester és tanítványa kapcsolat (volt) az övék. Idővel persze a tanítvány – Krauthaker - saját borok készítésébe vágta a fejszéjét, kicsiben (másfél hektáron) kezdve, mostanra pedig már a horvát top borászok közé emelkedve, kétszer begyűjtve a horvát „Év Borásza” címet. A „szakítás” óta a két borász nem áll szóba egymással, erőteljesen kerülik egymás társaságát. Vlado Krauthakernál jártunk 2008. januárjában, kenszei most ellenőrizte a korábban írtak igazságtartalmát.

A Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozat megy akkor is, ha nem akarják. A hosszú hétvégéhez, a három napos ünnephez így tavaszvégen (leszámítva egy apróbb időbeli botlást néhány éve) ragaszkodnak. Az ünnep persze eltartja a rendezvényt, Pünkösd egy darabig még biztos lesz, és a borászok így is, úgy is készülnek erre az időpontra, és ilyenkor általában még azok is nyitva vannak, akiknél egyébként hiába dörömbölnénk a pinceajtón.

Tegnap este összejöttünk szerkesztőségileg, megfogyatkozva bár, de az uránvárosi piac kínálatából rögtönzött remek zöldséges lapockaragu és andalúz paradicsomsaláta felobta a hangulatot. Ráadásul a mÁkos kollégának köszönhető vacsora mellé bontottunk néhány bort is. Voltak igazán szép tételek régión kívülről (ezekről majd alkalomadtán kenszei kolléga emlékezik meg), voltak fröccsborok innen-onnan és volt egy nekem különösen tetsző chardonnay. Egy viszonylag ismeretlen pincészettől, ráadásul innen, a szomszédból.

Maribori beszámolónk nem lenne teljes, ha nem csatolnák hozzá kóstolási jegyzeteket. Az ottani kóstolások mellett ugyanis zoranka megörvendeztette a szerkesztőséget némi vásárfiával, így öt maribori fehérbor is terítékre került. Könnyed, érleltebb, autochton és világfajta, volt ebben a válogatásban mindenféle, rövid jelentés a kóstolóról.

Bár még most is sokszor foglalkozunk azzal, milyen volt Európa Kulturális Fővárosának lenni, talán kevesebbet tudunk arról, merre van éppen az aktuális európai kultúrközpont. Az idén a szomszédba költözött a cím: a szlovének második legnagyobb városa, Štajersko székhelye, azaz Maribor lett az aktuális EKF. Van még egy ok, amiért ellátogattunk ide, mégpedig az, hogy Péccsel ellentétben, ahol marginális volt a bor és gasztronómia kreatív becsatolása a projektekbe, itt az egyik legizgalmasabb téma a város gazdag borgasztronómiai kínálata, annak fejlesztése és előtérbe helyezése. Íme, egy kis ízelítő a kínálatból.

Az Aranykacsában teltház várta a borbörze legszebb borait, hogy közülük kiválassza a legjobbakat. Természetesen mi is kíváncsiak voltunk, ezért végigkövettük az estét. Idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem egy maradt a végén, hanem négy, ugyanis minden kategória győztese megkapta a Pécs Város Bora 2012 címet. Nem így szavaztunk, de ezt az eredményt vártuk a 12 bor végigkóstolása után.

Van kérem hús a csirkemellen és a sertéskarajon túl is. Bár a magyar lakosság java leszokott minden másról, és nem akar tudomást venni arról, hogy bizony az állatokat megesszük. Például a kecskét. Azt az aranyos, mekegő jószágot, akit bizony nem csupán azért tartunk, hogy kecsketejet adjon, amiből majd sajtot készíthetnek a sajtmesterek, nem is csak azért, hogy a bokros-bozótos területet tisztára rágott legelővé tájépítse át. A kecske, legfőképpen a kecskegida ugyanis finom. És a bak gidák többségének a szomorú sorsa, hogy pár hónaposan (de kecske-jólétben töltött hónapok után) már a tányérunkra költözzön.