Vannak olyan borvidékeink, ahol mintha másként sütött volna a nap az elmúlt évtizedekben. Nem bukkantak fel onnan borok a vinotékákban, nem épült be a nevük a köztudatba. A Bükk mint borvidék vitathatatlanul ilyen. Lehet szebb a jövő?

Aki ismer, tudja, nem vagyok a friss, primőr borok harsány prófétája, mégis valaki okból minden évben érdeklődve követem a „kié az év első bora” versengést, amelyhez az idei évjárat sikerrel hozzájárult, előrehozva a korai fajták szüreti időpontját. Kóstoltam már augusztusban idei irsai olivért, most egy vadonatfriss, pénteken piacra került villányi rozé került a pohárba.

Az úgy volt, hogy nem is megyek Etyekre csütörtökön, az autóm szervízbe került, a tervezett utastársam Hévízre tette át a startmezőt, lemondtam már arról, hogy eljutok a Hungarian Wines által szervezett Gettogetherre, azaz az első magyar online borszakírói verseny díjkiosztójára. Be is hűtöttem egy etyeki bort még délelőtt, hogy akkor este azzal vigasztalódom. Aztán mégsem így alakult, kiderült, hogy lesz fuvarom, én Etyeken kóstoltam, a bor a hűtőben maradt. Tegnapig.

A múltkori polcbalesetből mentett borok közül most egy olaszrizling bújt el a hűtőből. A tavalyi balatoni fehérboros mustránk egyik túlélője, de most visszakóstoltam, mennyire voltunk jó bírák. Sokat nem csalódtam.

Amikor néhány éve egy osztrák bárban nyári fröccs néven a szódával dúsított zöldveltelinibe egy gombóc citromfagyit is tettek, bizony kicsit furcsán néztem. Aztán látnom kellett, hogy itthon is, ahogy a nagyvilágban is, a bor nem csak tisztán vagy szódával, de bizony koktélalapanyagként is elfogadott.

Hogy július derekán egy hatéves, déli vörös kerül a pohárba? Tizenöt fok van és esik az eső. A nyár elmaradt, itt az ősz, jöhetnek a vörösök. Bár holnapra már jobb időt ígérnek és nyarat, ma este még egy feketehegyi válogatást bontok.

Egy polc megadta magát a raktárunkban, álldogált félszegen egy ideig, a minap meguntam, lepakoltam, ami még rajta volt. Szétszedni mg nem volt időm, megszerelhető, megmenthető lesz talán, viszont az alsó polcon vörösek helyett pár karton fehérre leltem. Néhány kíváncsivá tett, behűtöttem, megkóstoltam őket, íme a tapasztalat.

Ha van elfeledett borvidék és vannak elfeledett történetek, akkor a Fruska Gora a legszomorúbb ezek közül. A szerbek Sremnek, a horvátok Srijemnek, a magyarok Szerémnek nevezik azt a Száva és Duna folyók által közrefogott területet, ami régen, a rómaiak idején a Syrmia nevet viselte. Ez a föld az ígéret földje volt. Az ígéreté, hogy van miért küzdeni, hiszen a gyümölcs beérik, a folyók vizet adnak, az állatoknak van legelő. Ki nem váltotta be ezt az ígéretet?