Egy esti beszélgetésnek indult, pár középfokú vizsgára készülő tanítvánnyal, de a végén barátsággá alakult, talán a jó borsor egésze, de ez a két bor mindenképpen hozzájárult. Elsősorban külföldi borok kerültek elő, meg a WSET számára alig létező kelet-európai példák. És ez utóbbiak okoztak nagyobb élményt.

Négy szekszárdi pincészet, a Heimann, Sebestyén, Eszterbauer és Takler először készítette el közös kritériumrendszer alapján, de saját karakterére és stílusára formált „nagy szekszárdi cuvée-jét” a 2012-es csúcsévjáratból. A különleges és nagyformátumú vörösborok közös alapja a minimum 25 % kékfrankos, valamint az ötéves érlelés. A cikk a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg először.

A csúzai Kollár Pince boraival viszonylag gyakran találkozom, Baranya túloldalán talán az egyik legszebben fejlődő boros vállalkozás, ahol a turisztikai rész éppúgy épül-szépül, ahogy a borok színvonala is folyamatosan fejlődik. Bátran mondhatom, hogy pillanatnyilag a legjobb horvát kékfrankos náluk kóstolható, de most egy fehérborról írnék inkább, hiszen a pinot blanc a vezérfonál.

A Bormedence nevű rendezvényen Orha-Szakács Imre zseniális Feteasca Neagra borsort hozott magával, egészen elkápráztatva azt a néhány szerencsés flótást, aki bejutott a mesterkurzusára. A lehetőséget innen is köszönjük a szervezőknek!

A Bormedence nevű rendezvény előélete legalább olyan izgalmas, mint a jelene, amibe volt szerencsém bepillantani. Ami biztos, hogy ezen a néven és ezzel a szervezőcsapattal (Magyar Bor Intézet) tavaly csinálták meg először, akkor még az Olasz Kultúrintézetben, hogy idén már a Nemzeti Múzeum adjon helyet az eseménynek.

Idén szeptemberben majd egy hetet töltöttem Portóban és a Douro-völgyében, hajókáztam és isteni szendvicseket ettem, no meg persze folyamatosan portóit kóstoltam. Az élmények közül is kimagaslik a meghívóim által szervezett látogatás a Ramos Pinto-nál, ahol az alapító család egyik leszármazottja, Jorge Rosas ügyvezető fogadott és vezetett körbe. A túrát borkóstoló és közös ebéd zárta, a városra néző ablakokkal bíró elegáns ebédlőben, ami a 310 éves borkereskedő ház első emeletén található, közvetlenül a folyó partján Gaiában.

Az elmúlt másfél év a nagy, ámde csendes változások éve volt az Etyeki Kúriánál. Egyrészt a birtok ikonikus vezetője, Matolcsy Sára visszavonult, másfelől az eddig ugyan nem titkolt, de nem is reklámozott kapcsolat az Esterházy borászattal nyílt titokká vált, a címkéken is kommunikálják, mi több, közös eseményeket szerveznek a nagyérdeműnek. No meg lassan, de biztosan felzárkózik a birtok életében Etyek mellé Sopron, majdhogynem ők a legnagyobb, leginnovatívabb soproni szereplők a piacon, mindezt úgy, hogy a törvények értelmében a soproni boraikra nem írhatják rá, hogy soproni, hiszen a feldolgozás Etyeken történik.

Az egyik legjobb hangulatú pécsi kóstoló végül megmenekült: a hibernálódott borút helyett a borvidéki tanács és a Pécsi Összhang borászai szervezték meg az idei kiadást. Tizenhét pincészet hozta el a Pécsi borvidék legjavát, mintegy nyolcvan bort lehetett megkóstolni, azt a harmadát vettük elő, amit kevésbé ismertünk. Vagy nagyon szeretünk.

A Pajzos és a Megyer testvérbirtokok a hegyaljai nagy birtoképítések második fázisához tartoznak, igaz, még annak a tervnek a részei, amit Bacsó András valósított meg a rendszerváltozást követően. Ekkor darabolták fel az állami tulajdonú gigaborkombinát területeit nagyjából 100 hektár környéki egységekre, abból kiindulva, hogy ezeket lehet gazdaságosan művelni és a borukat értékesíteni, majd ezeknek igyekeztek elkötelezett befektetőket találni. Ilyen körülmények között született meg a Disznókő, a Hétszőlő vagy az Oremus és egy ilyen befektetés folytatása a sokak számára teljesen egybemosódott Pajzos-Megyer is.