Tavaly ilyenkor beültünk egy étterembe, megittunk egy kávét kedvenc kávézónkban, vagy elmentünk a Roomba egy tematikus napra. Hogy mekkorát fordult azóta a világ, arról Teleky Zoltánnal beszélgettünk egy AKKOR ÉS MOST gondolat mentén a nála szervezett tematikus napok kapcsán.
Szinte napra pontosan egy éve annak, hogy “felszállt a füst a Zsolnay negyedben”, és ott ültünk a Room bisztró sokác babos eseményén. A hírportálok akkoriban még csak sokadik hírben írtak valami vírusról meg járványról, és nem is sejtettük, hogy az később mennyire meg fogja még változtatni a mindennapjainkat, milyen sóvárogva tekintünk majd vissza ezekre egyszerű pillanatokra.
Akkor még nem tudtuk, milyen nosztalgiával emlékszünk majd arra, amint a liftből kilépve hirtelen belecsöppentünk a grill, a szmóker, és bográcsok tüzének illatos füstjébe burkolózó terasz forgatagába, a kiállított késeket, kerámiákat és egyéb kézműves termékeket nézegető emberek nyüzsgésébe. Néztem a körülöttem zajló életet, ahogy az látogatók a kellemes februári napsütésben az arcukat süttetik, beszélgetnek, az ételeket kóstolgatják vagy éppen szelfiznek. Igazi piknik hangulatban élvezték a jó időt és pompás ételeket.
Élvezettel ettük a pazar sokác babot, kóstoltuk a finom lakodalmas csibelevest, a különleges kerámia bográcsban főtt halászlét, a kóstolóba kapott BBQ oldalast, és a zseniális steaket, ami szintén egy kerámia sütőtálban készült.
Nem beszélve a „húzónevekről”, hiszen Teleky Zoltán mellett ott voltak a híres Légli kerámiák (ebben készül a sokác bab), ott volt Jeneses József késkészítő (róla illik tudni, hogy kézműves késeket készít, a jövendő tulajdonos kézmintájára, speciális formával és markolattal), de ott volt Nagy Dezső házimézével. Kialakult egy kis kézműves vásár remek hangulattal.
Disznóvágás, falusi lagzi – Teleky Zoltán sokat gondolkodott, vajon mire vágynának a vendégek az év eleji hideg napokon. A régi idők hangulatát, a hagyományos étkeket szerette volna becsempészni a téli világba. Eredetileg úgy tervezte, hogy a vendégek is ott lesznek.
- Az volt a terv, hogy régi sparheltben készítem a töltött káposztát, zománcos fazékban főzöm az ételeket, igazi falusi élményt adok. De aztán rájöttem, hogy nem lehetnek egyszerre sokan, elviszik az ételt, ennek sajnos nincs értelme. Viszont gondolatban a régi sparhelten főztem, beletettem a két kezem munkáját, a lehető legjobb alapanyagokból a tőlem telhető legjobb ételeket készítettem. Mindezt azért, hogy úgy érezzék a vendégek, személyesen tőlem kapják azt a tányér ételt, ami az asztalukra kerül. Hiszen valamennyien keressük a régi ízeket, érzéseket, jó időszakokat.
Azt mondja, nehéz most a bezárások miatt, ugyanakkor kihívás számára, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni. Folyamatosan „pörög az agya”, hogy olyan ételsorokat találjon ki, ami vonzza a látogatókat. Most a klasszikus ételekben gondolkodik, ezzel egyrészt a törzsközönségnek szeretne kedvezni, másrészt új vendégeket idecsábítani. És persze minden ételben ott van „az a kis plusz”.
- Minden egyes tányér ételbe belecsempésszük a személyességet. Minden adag ételben "benne van a kezem", legyen az kocsonya vagy pacal. Van olyan fogás, amit én magam ízesítek, ehhez ragaszkodom. A töltött káposztámban benne van a szeretet, a törődés, mi csináltuk a kolbásztölteléket hozzá, valami brutálisan jó íze van, a nagymamám is pont így csinálta (ezt igazolhatom, megkóstoltam, frenetikus volt – a szerk.). Egyre jobban kiforrják magukat a receptek, és a forgalom is ezt igazolja: pik pakk elfogynak ezek az ételek.
Mindemellett persze rettenetesen hiányzik a sztárséfnek, hogy ott lehessen a vendégek között, hogy átadhassa azt a csodás érzést, amit az ételek elkészítése jelent.
- Hiányzik a körítés, hogy szól a zene, hogy a teraszon megsütök egy steaket, hogy személyesen adom át az üzenetet, amit az ételről gondolok, de megpróbálom belecsempészni az ízekbe, ahogy az anyukám és a nagymamám készítette, akkor visszajön ez az időszak, ez az érzés. Mint a L’ecsó című animációs filmben, amikor az ételkritikus belekóstol az ételbe, és bumm… az ízek visszarepítik a gyermekkorába. Az élővideókban is próbálom átadni az érzést.
Jelenleg a „Heti 1 helyi” kampány keretében minivideókat készít, a kedvenc helyeiről visz el egy kávét, egy menüt, ezzel hívja fel figyelmet arra, hogy már heti egyszeri rendeléssel is sokat segíthetünk kedvenc helyi vállalkozásunknak.
Mindenesetre azt mondja, egyre gyűlik benne az energia, alig várja már a nyitást és a találkozást, és rengeteg terve van. Egyre inkább visszatér az egyszerű dolgokhoz, egy kis csavarral. Úgy készül, hogy amint nyitás lesz, óriási bulit tartanak, zenével, amivel meghálálják a vendégek kitartását.
A #Heti1Helyi kampányt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara indította azzal a céllal, hogy a helyi lakosok és vállalkozók figyelmét felhívják arra, ők is tehetnek a helyi vállalkozások túléléséért. A kamara arra ösztönzi a vásárlókat, hogy vegyenek hetente legalább egyszer egy helyi terméket, rendeljenek legalább hetente egyszer étteremből, vegyenek igénybe hetente legalább egy helyi szolgáltatást. A kamara #Heti1Helyi kampány Facebook-oldaláról egyenesen a vállalkozók által a saját Facebook-profiljukon megfogalmazott ajánlatra irányítja a vásárlót, érdeklődőt. A kampány így a vállalkozó részére valós időben hozhat forgalmat, bevételt. Azt remélik, hogy ezáltal nő a helyi vállalkozások forgalma.