Kérem Várjon!
Hírek
Magyarországi Németek XIV. Országos Borversenye
bori
2023 February 25.
A Magyarországi Németek Országos Borversenyét már több, mint tíz éve rendezi meg évente közösen a Mecseknádasdi Szőlő-és Bortermelők Egyesülete és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Az esemény évek óta nagy népszerűségnek örvend és nem csak borkedvelőket, hanem idővel már hivatásos bortermelőket is vonz Magyarország minden tájáról. 

A rendezvény Mecseknádasd egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, ahol a hétvégi eredményhirdetésen, illetve az azt követő sváb bálon díjazták többek között a magyarországi németek legjobb fehér-, rosé- és vörösborát is.

A szervezők idén is szeretettel várnak minden kis- és nagytermelőt az ország minden pontjáról a Mecseknádasdon megrendezendő országos borversenyen. Az elmúlt évek során kb. 600-700 tétel minta szokott beérkezni, így a borok zsűrizése két napon keresztül zajlik majd az egykori Püspöki Magtár épületében, a Kultúrcentrumban.

Az évente megrendezett országos borverseny mára már a szellemi örökségünk részévé vált. ennek tükrében az ünnepélyes eredményhirdetés során számos különdíj mellett, ezen a borversenyen kerül kiosztásra a magyarországi németek legjobb fehér- rosé- és vörösbora megtisztelő cím is.

Borleadás

2023. 03. 28-29. 14:00-18:00

Kultúrcentrum, 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 73.

Borbírálat

2023. 03. 30-31.

Kultúrcentrum, 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 73.

Ünnepélyes eredményhirdetés és sváb bál

2023. 04. 15. 18:00

Sportcsarnok, 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 75/1.

Nevezési feltételek

Egy termelő több mintával is részt vehet a versenyen.

Nevezési díj: 2500 Ft/tétel.

Nevezni mintánként 2 db 0,75 l, dugóval vagy csavarzárral ellátott üvegpalackkal lehet.

Információ és nevezés

Szigriszt János

szigriszt.jani@gmail.com

+36 30 990 2133

Programajánló
2023. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
2023. 04. 15. 15:00 - 20:00
Dóm Kőtár Pécs, Pécs, Káptalan u. 8.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30