A múlt héten zajlott az idei első Concours Mondial de Bruxelles, kifejezetten a rozék kedvéért. Azért fontos, hogy a múlt héten, mert ezen a héten már van egy másik, kizárólag a sauvignon blanc borokra szakosodva. Ez utóbbit Dél-Afrikában tartják, de amin én részt vehettem, az Franciaország déli részén, Montpellierben került megrendezésre.
A cikkben szereplő összes fotó a szerző tulajdona, kivéve a festményekről készült fotókat, melyeket a wikipédiáról metszettünk.
Montpellier nem ókori város (a régió többi városával ellentétben nem római, főniciai vagy görög alapítású), nemrég ünnepelte az ezredik születésnapját.
- Fiatal város vagyunk - mondja az idegenvezetőnk. Ehhez képes a XIV. századi katedrális lenyűgöző, és állítólag a diadalív is hamarabb készült el, mint Párizsban…
Montpelliertől északnyugatra, Hérault megyében, az azonos nevű folyó partján fekszik Gignac városka. Tőle északra, a hegyek lábáig szőlőültetvények terülnek el. Ez az AOC Terrasses du Larzac vidéke, ahol a fő szőlőfajták a syrah, a mourvèdre, a grenache, a cinsault és a carignan. Ha erre járunk, feltétlenül érdemes útba ejteni egy pincészetet, mondjuk Aniane faluban a Domaine Croix de Saint Privat borászatot. Innen pedig már csak egy ugrás az Hérault-folyó fölött a középkorban épült híd (Pont du Diable, vagyis az Ördög Hídja), amin átkelve elindulhatunk a folyó mellett felfelé, Saint Guilhelm le Désert felé.
A falu híres compostelai zarándokút, a Camino állomása, amit lépten-nyomon jeleznek a felbukkanó Szent Jakab kagylók. A Karoling korabeli Bencés apátságot 804-ben alapította Gellonei Vilmos, egy okszitán lovag, Nagy Károly unokatestvére, aki az élete utolsó éveit itt töltötte, mint szerzetes. A későbbi szentté avatásához (1066) hozzájárulhatott az is, hogy a hős lovag halálakor állítólag maguktól megszólaltak Orange város harangjai, ahol anno legyőzte a 100.000 főt számláló hódító mór sereget. Vilmos életéről a XII. században gesztát írtak (La Geste de Garin de Monglane), hatalmas tisztelet övezte, tömegek zarándokoltak el az immár szentté avatott lovag sírjához, és persze a fő zarándokút Santiago de Compostelába is ezért vezetett erre.
Érdekes adalék a történethez, hogy néhányak szerint a lovag és talán maga Nagy Károly is zsidó gyökerekkel rendelkeztek (ez táplálja azt a teóriát, miszerint a Szent Grál nem más, mint Jézus vérvonala, de ezt a sztorit mindenki ismeri Dan Brown vagy Tom Hanks miatt), ezért lehettek végül Krisztus méltó örökösei a birodalom trónján és a seregek élén. Vicces feltételezés, de többen is azt írják, hogy a később katolikus szentté avatott Vilmos a visszavonulása után, a Bencés apátságban haláláig a kabbalát tanulmányozta.
Aubert&Mathieu Bazile 2019
Mély rubin szín. Illatában fahéj, hibiszkusz és fekete bogyós erdei gyümölcsök. Közepesnél nagyobb test, kicsit még szögletes tanninok, kerek savak. A kortyban az édesgyökér, az eukaliptusz, a feketeribizli és a garrigue ízei köszönnek vissza. A lecsengése közepesnél hosszabb. Érdemes fektetni, még nagyon fiatal! 89/100 pont
Domaine Croix de Saint Privát Papé Laurent 2018
Mély rubin szín. Illatában szeder és feketeribizli, fekete olajbogyó és mediterrán fűszerek keveréke. Szájban nagy testet kapunk, a korty szélesen szétterül, a tanninok selymesek, a sav kerek. Az ízben az illat ismétlődik, a lecsengésben kiegészülve némi babérral. 90/100 pont
Gard megye legfontosabb városa a “francia Róma”, vagyis Nîmes. Ha nem is a rómaiak alapították (mindenhol ezt olvasni a turisztikai kiadványokban, de itt már a rómaiak előtt, a voluscusok idején is volt egy település), de az biztos, hogy az afrikai légiók veteránjai virágoztatták fel, erre utal a város címere, a pálmafa és a krokodil. Azt nem tudni, hogy a rómaiak telepítették-e a környék első szőlőit, de az biztos, hogy nem ők voltak az utolsók! A környék legfontosabb eredetvédett szőlői az AOC Costières de Nîmes borvidékhez tartoznak (1989 óta, előtte Costières du Gard volt a neve). A régió települései bár Languedoc-hoz tartoznak, 1998-ban kérvényezték, hogy a Rhône-völgy felügyelje a szőlőiket, mert a főleg grenache-ból, mourvèdre-ből és syrah-ból készült boraik sokkal jobban hasonlítanak a Rhône-völgyi borokhoz, mint languedoc-i társaikhoz. A franciáknál ezt is lehet, a borok meggyőzték az ítészeket, így most van egy AOC Languedoc-ban ami egy kicsit Rhône… Ha elhagyjuk Nîmes városát dél felé egy szűk sávban tiszta alföldi tájon haladunk, de Générac városkánál már újra dombos a táj, hogy végül egy lejtőn érkezzünk meg a megye és a borvidék utolsó településére, Saint Gilles-be ami a Szent Egyed (ő lenne franciául Saint Gilles) által a VII. században alapított kolostoráról nevezetes.
Szent Egyed a 14 segítőszent egyike, a kubikusok, a nyomorékok, a leprások és a lókupecek védőszentje, aki Athénban született majd belépett a bencés rendbe és remeteként élt Provence kietlen tájain, de miután feltehetően ezt megunta, inkább alapított egy bencés kolostort a VII. században), amit halála után róla neveztek el. A ma látható homlokzat 1120 és 1160 között épült, csodás alkotása a provence-i romanikának, a domborművei között felfedezhetjük Jézus kereszthalálát, de a királyok (vagy inkább mágusok) imádását is. Szent Egyed sírja a középkorban olyan híres volt, hogy zarándokok ezrei keresték fel (a templom is egy megállója az El Camino-nak), úgyhogy nem csoda, hogy végül a szent ereklyéi (tulajdonképpen a csontjai) Toulouse-ban kötöttek ki, a helyi apát nagy megelégedésére. (Tényleg, azt tudtátok, hogy bizonyos ereklyéket egyszerűen elloptak a középkorban, mert annyi zarándokot vonzottak, amennyiből nem csak fel lehetett újítani, de meg is lehetett építeni egy katedrálist? Mármint a zarándokok utáni bevételből.) Apró magyar vonatkozás, hogy Szent László királyunk 1091-ben Somogyváron (ma Nemzeti Történeti Emlékhely) Szent Egyed tiszteletére alapított monostort, ahová a bencés szerzetesek közvetlenül innen, Saint Gilles du Gard-ból érkeztek. Minden bizonnyal ők hozták magukkal Szent Egyed koponyájának három szilánkját, amiről a XI. század végén az írások már Esztergomból tudósítanak. Így függ össze a Balatonboglári borvidék és a helyi Costières de Nimes AOC… A templom mint a franciaországi Szent Jakab zarándokút állomása ma az UNESCO Világörökség része, amikor ott jártam teljesen egyedül voltam a román kori épületben, miközben a bejárat melletti kebabostól beszűrődött az arab popzene.
Mas Carlot Générations 2020
Közepes citrom szín. Illatában akácvirág és őszibarack, alma és körte. Közepesnél nagyobb test, krémes textúra, filigrán savak, az ízben a gyümölcsösség kiegészül némi mandulával és dióval. A lecsengésben izgalmasan vibráló ásványosság. 86/100 pont
Chateau Guiot Costières de Nîmes rouge 2018
Közepesnél mélyebb rubin szín. Illatában lila virágok, feketeribizli, szilva és keleti fűszerek. Közepes test, selymes tanninok, meglepően élénk savak és intenzív gyümölcsös aromák jellemzik, főleg fekete bogyós gyümölcsök és némi édesgyökér. 88/100 pont
Arles-ba érve nem csak megyét váltunk (Bouches du Rhône), hanem régiót is. Ez bizony már Provence (pontosabban Provence-Alpes-Côte d’Azur, viccesen PACA), ami azt is jelenti, hogy a nem hivatalos Rozéországból (Pays d’Oc) átléptünk a hivatalosba (Provence), feltéve, hogy Arles óvárosában vagyunk, mert a Rhône-folyó a határ, a másik oldal még Gard megyében van. A település kezdetben görög, majd kelta, végül római fennhatóság alatt állt, ekkor épültek (Kr.e. I. sz. - Kr.u. I. sz.) mai műemlékei, az amfiteátrum, a színház és a császári fürdők. Abban az időben a gallok legnagyobb városa volt 100.000 lakossal! Utána hanyatlás következett, majd a romanikában egy felvillanás (a XI-XIII. században), akkor épült a szintén UNESCO által védett Szent Trofim katedrális és kolostor, ahol a hozzánk ezer szállal kötődő Luxemburgi Zsigmond apukáját, Károlyt burgundia királyává koronázták. Végül, de nem utolsósorban Van Gogh tette túlzás nélkül világhírűvé a várost. A legközelebbi borvidék a mindössze 20km-re fekvő AOC Baux de Provence csupán 280Ha, ahol főleg grenache, mourvèdre, syrah és cinsault zöldell. Titkos tipp ha a városban jártok: vasárnap és hétfőn (!) az összes (!!) borbár zárva van, mintha múzeumok lennének!
Ha Arles, akkor Van Gogh! Három olyan képét ismerem, ami szőlőket ábrázol, ebből kettőt festett Arles-ban, köztük a “Vörös szőlőskertet”. Van Gogh 1888. elején érkezett meg Arles-ba, a “Vörös szőlőskertről” ez év november 16-án ír testvérének, Theo-nak egy levelében. Ugyanebben a hónapban egy másik levelében megemlíti, hogy Gauguin is befejezett egy képet, ami egy nőt ábrázol a szüreten. Gauguin Van Gogh hívására érkezett Arlesba, együtt laktak a híres “Sárga házban”, de a képek elkészülte után nem sokkal Van Gogh idegrohamot kapott és egy borotvával rátámadt Gauguin-re, aki sokkot kapott és elmenekült a városból. Ezután Van Gogh levágta a saját fülét és a legenda szerint elküldte postán Lautrec-nek. Végül Arles elöljárói nemkívánatos személynek nyilvánították a festőt, aki ekkor bevonult egy idegszanatóriumba a közeli Saint Rémy-be.
Minden idők talán legismertebb holland festője, a provence-i fények szerelmese 1890-ben lett öngyilkos, életművének legnagyobb részét az élete utolsó két évében festette, legalább felerészt különböző idegszanatóriumokban. A másik helyi, szőlős téműjú Van Gogh mű, a “zöld szőlőskert” amit valamikor 1888. tavaszán festett. Szerettem volna megtalálni a “Vörös szőlőskert” helyszínét, támpontul használva Van Gogh leveleit, amiből kiderül, hogy leginkább az északi úton szeretett kisétálni a városból a tarascon-i úton Montmajour felé. A vidéket átszelik a festményen (a jobb oldalon) is látható öntözőcsatornák, de pont mellette lévő szőlőültetvényt nem találtam sem ma, sem az 1837-es térképen, persze azóta már kivághatták, de valószínűbb, hogy Van Gogh a képet műteremben, emlékezetből festette, akárcsak Gauguin, ahogy az egyébként Van Gogh egyik leveléből is kiderül. A ma ismert AOC-k akkoriban még nem léteztek, de a szőlőfajták nem változtak, úgyhogy a novemberi szüret azt valószínűsíti, hogy Vincent grenache vagy carignan szüretet festett. A sors fintora, hogy a “Vörös szőlőskert” az egyetlen festmény, amit Van Gogh még életében értékesíteni tudott…
Chateau Romanin Les Baux de Provence rosé 2022
Közepes lazac szín, narancsos reflexekkel. Illatában eper és citrusok, mandarin és grapefruit. A test közepes, finom savakkal amit némi maradékcukor kerekít sárgadinnyés ízűvé. 86/100 pont
Ha az ember elhagyja Arles-t és a Rhône-on átkelve visszafelé indul Montpellier felé a tengerparton, egyhangú tájon át vezet az útja. Ez a homokos, sík táj, melyet csatornák szabdalnak és ahol nádasok hajladoznak a szélben a szőlők mellett a Rhône-delta, vagy ahogy a helyiek hívják a Camargue. A vidék híres a lovairól, a bikáiról (melyeket jórészt a helyi vértelen bikaviadalok miatt tenyésztenek), a rengeteg flamingóról és a sekély sós mocsarairól. A tisztítatlan “szürke só” is innen származik! A környék legizgalmasabb városa Aigues Mortes amit IX. Lajos király alapított a XIII. század első felében, csak hogy legyen honnan elindulnia a keresztes hadjáratokra. (Ha valaki kérdezné, a környék nagy kikötői más kézben voltak akkoriban, Lajos pedig totál megszívta, mert az egyik keresztes hadjárat alatt, Tunisz falainál vérhasban meghalt.)
Ez persze mit sem von le a városka erényeiből, a rózsaszín minden árnyalatában pompázó sekély sós lagúnák szépségéből, melyek körülölelik Aigues Mortes-ot. Nem csoda, hogy a kalandvágyó író, Hemingway is gyakran járt ide két bikaviadal között és utolsó regényének cselekményét (Édenkert) is részben ide helyezte… Ma a városka a turistákból él, de messze nem olyan mértékben, mint a nagyágyú Carcassonne. Amikor ott jártam, csak egy kebabos volt nyitva a fal tövében, ahol a fiatal francia (!) melósok nevetgélve ették a sült szalonnát, a városfal múzeumának ajándékboltjában pedig piros plüss sárkányokat árultak. Sic transit gloria mundi, Hemingway forog a sírjában. Persze azért Aigues Mortes így is megér egy misét…
A város később bekapcsolódott a sólepárlásba, évszázadokon át ez volt a legfőbb bevételi forrása. A környéken számtalan tanyán árulnak az utak mentén sárgadinnyét, fügét, szőlőt, sót (!) és persze a helyi borokat is. Az alföldi borászok tanulhatnának a helyiektől, akik nemhogy lesütött szemmel járkálnának (“A kishitűség az alföldi terroir jelleg” mondta egyszer Frittmann János.) hanem büszkén vállalják, sőt hirdetik úton-útfélen az adottságaikat. Vin des sables de Camargue, vagyis camargue-i homoki bor! Ráadásul a környéken tényleg ismert a helyi ún. “szürke bor” ami természetesen rozé, grenache noir és grenache gris fajtákból házasítva. IGP, de folyamatban van az AOC státusz!
Domaine de Montcalm Prestige Gris 2020
Halvány lazac szín. Illatában intenzív gyümölcsösség, eper és málna, a háttérben pici grillázzsal. Kóstolva friss és könnyed, vibráló savakkal és kirobbanó gyümölcsösséggel. A lecsengésben pici sós jegy is felbukkan. 87/100 pont