A belső térbe csak maszkban mehetünk, és háromban maximált a fogyasztók száma. Főzött fagyijaik vannak. Gyorsan döntök: minden jöhet, amit ajánlottak, de hopp! van pár ígéretesnek tűnő újdonság is.

A sós pereces, sósperec-darabokkal.

A tonkababos (OMG!) karamellás pisztácia.

A mediterrán, ami ricotta alapú, nagyobb cafat olajzöld pisztáciapaszta-darabokkal és a mélypiros bazsarózsa színét idéző gránátalma-szirup cirkalmakkal.

És a francia krémes. Mármint fagyiban. Erről süteményről mindig három dologra asszociálok:

1. az űzött-zaklatott életük szövetében felismert hasadékokat cukorral összeragasztani akaró nők,
2. egy meghitt beszélgetés keresztanyámmal, ahogy zizeg a selyempapír, mikor kibontja a süticsomagot, és közben olyanokat mond, hogy legalább-most-hagyd-hogy-kényeztessük-ezzel-magunkat-egy-kicsit (lásd 1. pont)
3. Tyler Durden, aki ráfingott. Tiszta fagyit kérünk.

Csónak alakú üvegtálat raknak tele a gombóckáimmal - semmi lenézés, látszik, hogy más is simán benyal hármat egyszerre. (A második hármas adagnál azt hiszem, már fura voltam.)

Kiegyensúlyozom magam a csónakos és nyomtatott szalvétás tányérral a teraszra, a laptoptól nehéz táskát a mellettem lévő székre, a maszkomat az asztalra dobom. A barátom és kollégám egyvelege - ma éppen inkább kollégám - szintén ledobja magát. 
Az anyag-, karakter- és fotókészítés hurrikánjának szemében ülünk, de itt Szekszárdon most nyugi van, kedves és udvarias eladók, cukorillat, bántóan kommersz rádiós zene, tiritarka párnahuzatok, ücsörgő fagyizó nők. Az asztalokon többféle virágból álló apró csokrok, megsimítom a szirmokat - igaziak.  A velünk szembeni asztalnál az egyik vendég tölcsérrel ült le, a nyelve végigfut a zöldes gombócon, de a lime-osban kandírozott gyümölcsdarabhoz érhetett, mert egy jól irányzott szüpp hanggal beszipákol valamit. Az arca behorpad egy pillanatra. A másik asztalnál bizonyítvány-aláírásokat ünnepelnek. Nem mindegy, hogy Fondan vagy Fudan - jut eszembe. 

Torzonborz hajú pasi caplat keresztül a cukrászda belső teraszán, sajnálva az időt  arra, hogy kilépjen az egy méterrel kijjebb lévő járdára. A pofátlan. A velem szemben ülők asztala előtt vonul el, azok meg önkéntelenül megnézik a seggét. Ez van, srácok.

Gombócok. Kezdjük a francia krémessel. Mi újat mutat? Ne, ne mutasson újat, legyen csak francia krémes. Vagy nem is tudom.
Kanalazok. A szépen kanyarított gombóc tetejének íze pont olyan, mint a krémes karamellás teteje, csak hűvös verzióban. A fagyi testét a sárgakrém adja, amibe cakkos-hullámos tejszínhabpöttyök keverednek - ebbe roppannak bele a félfogamnyi darabkák a hájastészta-alapból. Az arányok tökéletesek. Próbálok fogást találni rajta, de annyira kerek az íz, hogy nem megy. Ez számomra 2021 legmeglepőbb és legtökéletesebb fagyigombóca!

Kell hozzá az a csuklómozdulat, amivel a fagyis konténer tetején ülő karamellás rétegből pontosan a fél jeges gömböt befedő Gondwana ősi szuperkontinens képződik.

Nagy lett a forgalom - felkapott egy hely ez, én meg csak ülök, a kanállal a kezemben és az újragondolt franciakrémesen tűnődöm. Újraalkotni egy hagyományos ízt kihívás - és ebben nagyon helyesen minden alkotóelem felismerhető úgy, hogy a sütemény egész élményét adja a gombócban. Ritka, hogy valaki úgy hasítson le egy villányit a krémesből, hogy az evőeszközön a tetőből, habból, krémből és az alapot jelentő tésztalapból egyaránt legyen úgy, hogy az arányok változatlanok maradnak. A franciakrémes-fagyiban viszont a nyelvem kitapogatja a krém és a tejszínhab közti különbséget, a másik két állag is markáns. Az, hogy mindez fagyiban manifesztálódik és a teljes íz-spektrum egyszerre jelenik meg, jelentik az újítást. Fagyiba átültetni a francia krémest a ‘20-as évek fogyasztói álmának netovábbja. Könnyen emészthető, a múltat nosztalgikus felhőbe csomagolja, de modernizálja. Szó szerint nem kell rágódni rajta. És még szép is. Bevillan, hogy mintha olvastam volna már hasonló ízű fagylaltról a neten, de más cukrászdáknál. Érdemes lenne mind levadászni sorban, hátha különböznek.

A torzonborz egy karton sörrel a hóna alatt caplat vissza, persze, hogy a teraszon keresztül. Én is megnézem a seggét. A szomszéd asztalnál ülő nő elkapja a pillantásom - egymásrahunyorgunk, mint a macskák.

Elraktározom ezt a hedonista 20 percet. A hét további részében minden unalmas pillanatban az itt rendelt leendő fagyigombócaim optimális sorrendjét gondolom majd ki. A franciakrémes lesz a tetején.