Kérem Várjon!
Cikkek
Éhes seregélyek ihlették a címkéket
A Fiókában mutatták be a Villa Sandahl pincészet 2019-es rizlingjeit
bori
2021 September 23.

Budapesten, a Fióka Étteremben prezentálta Christer Sandahl tulajdonos, Palkó Zsolt borász és Crab Maria Antoanett sommelier a Villa Sandahl legújabb, 2019-es rizling tételeit. A délután folyamán a sommelier szakma és a sajtó képviselői kóstolhattak, este pedig a nagyközönséget invitálták. A nagyközönségnek a kóstolót követően lehetősége volt egy rizlingekkel párosított vacsora elfogyasztására is a Fióka Városmajorban. A Sandahl borok humoros, nem szokványos címkesorozatának ihletői a késő őszig a Sandahl birtokokon tanyázó seregélyek lettek.

A fotókat Lakatos János készítette.

A délutáni szakmai kóstolón Christer Sandahl részletes prezentációjában mutatta be a 2019-es tételeket, majd összesen 15 tételt kóstolva hasonlították össze az évjárat négy új borát a korábbi évjáratokkal.

Christer elmondta, hogy sorozatban ez a harmadik év, amikor szélsőséges volt az időjárás, de ez kedvező hatással volt a Sandahl borokra. A tavasz meglehetősen hűvös volt és sok csapadékkal járt, a nyár nem volt túl meleg, ugyanakkor viszonylag száraz, de még elegendő csapadékkal, melyet csodálatos ősz követetett minimális esővel. Az ültetvénygondozás terén indított fejlesztések, projektek is egyre sikeresebbek, így a lehető legkésőbbre sikerült kitolni a szüret időpontját és teljes fenolos érettségi állapotában szedni a szőlőt.

Ezen az őszön a megszokottnál jóval nagyobb seregélycsapatok gyűltek össze a Balaton-parti nádasokban, és kiváló táplálékforrásra leltek a szeptemberi napos, száraz dűlőkön. A fürtzónát védő hálózás ellenére a madarak bombázóként támadtak a szőlőültetvényekre, és az utolsó pillanatot is kihasználták az afrikai vonulás előtti megerősődésre.

Köztudott, hogy a Sandahl borok formabontó címkéit és neveit az eredetileg mérnök végzettségű Christer találja ki, inspirációul pedig mindig az adott év aktualitásai, eseményei és tapasztalatai szolgálnak, így lettek a 2019-es borok „hősei” a seregélyek.

A szüret október 22-től október 25-ig tartott a Villa Sandahl dűlőiben: elsőként, 22-én a Püspökkert és a Kezdet alsó része (Bishop Garden és a Genesis low), 23-án a Püspökudvar és Magány (Bishop Backyard és Solitude), 24-én a Kezdet felső része és az átoltott területek (Genesis high és grafts), majd 25-én a Kezdet alsó része (Genesis low) következtek.

A dűlőszelekció mellett szokásosan a préselés során kinyert mustot is osztályozták és minőség szerint elkülönítették. Általában közvetlenül a szüret után kialakul egy elképzelés, hogy milyen a potenciálja az adott mustnak, és három kategóriára bontva külön erjesztenek. A felső kategóriás boroknál a legszebb mustfrakciókat házasítják. Azokat a mustfrakciókat, melyek nem teljesítik a minőségi elvárást, nem dolgozzák fel.

A 2019-es évjáratot a következőképpen osztályozták:

1-es tartály: Püspökkert és a Kezdet alsó része legjobb mustfrakció

4-es tartály: Püspökudvar és Magány legjobb mustfrakció

6-os tartály: Kezdet alsó része, legjobb mustfrakció

8-as tartály: Kezdet felső része és átoltott tőkék, legjobb mustfrakció

2-es tartály: Püspökkert és a Kezdet alsó része második számú mustfrakció

5-ös tartály: Püspökudvar és Magány második számú mustfrakció

7-es tartály: Kezdet alsó része, második számú mustfrakció

9-es tartály: Kezdet felső része és átoltott tőkék, második számú mustfrakció

3-as tartály: Püspökkert és a Kezdet alsó része, Püspökudvar és Magány, Kezdet alsó része, Kezdet felső része és oltványok, harmadik számú mustfrakció

Az erjesztés előtt a 2-es és 7-es illetve az 5-ös és 9-es tartályokat egyesítették.

Az erjesztés menetét folyamatosan elemezve pedig a következő mustfrakció házasítások születtek:

  1. A 4-es és a 8-as tartály, azaz a Püspökudvar és Magány legjobb mustfrakció, valamint a Kezdet felső része és átoltott tőkék, legjobb mustfrakció – 2019 Birdie Num Num Rajnai Rizling (RARE PEAK PLUS)

  1. A 6-os,5-ös és 9-es tartályok, azaz a Kezdet alsó része, legjobb mustfrakció, Püspökudvar és Magány második préselés, valamint a Kezdet felső része és átoltott tőkék, második számú mustfrakció – 2019 Brave Birds Rajnai Rizling (RARE PEAK PLAIN)

  1. Az 1-es, 2-es és 7-es tartályok, azaz a Püspökkert és a Kezdet alsó része legjobb mustfrakció, Püspökkert és a Kezdet alsó része második préselés, valamint a Kezdet alsó része, második számú mustfrakció – 2019 Starling Village Rajnai Rizling (MID RANGE)

  1. 3-as tartály: Püspökkert és a Kezdet alsó része, Püspökudvar és Magány, Kezdet alsó része, Kezdet felső része és átoltott tőkék, harmadik számú mustfrakció – 2019 Air Dive Rajnai Rizling (SOLID GROUND)

A Villa Sandahl 2021-ben két szakmai elismerést is kapott: a Magyar Sommelier Szövetség termelő kategóriában ítélte oda a pincészetnek a Par Excellence díjat, míg a Magyar Borszakírók Köre fehérbor kategóriában a Magyar Bor Nagydíjjal tüntette ki a pincészet 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingjét. 

A szakmai elismerések mellett nagy öröm, hogy a 2021-ben megnyílt, rijekai Hilton Hotel Nebo Restaurant & Lounge sztárséfje, Deni Srdoč és az étterem sommelier-je, Tomislav Mikinac hét másik magyar bor mellett a Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope tételét is belistázták. Srdoč Instagramon kereste meg Crab Mária Antoanettet, azaz Babette-tet a BoReTT-től, aki a Villa Sandahl értékesítéséért is felel. Összesen 62 magyar tételt kóstoltak, ebből választották ki a borlapra kerülő nyolc tételt.

Háttérinformáció a Villa Sandahl pincészethez

A Villa Sandahl pincészet 2004 óta foglalkozik borkészítéssel a Balaton északi partján elterülő legmagasabb tanúhegyen, a Badacsonyon. A svéd tulajdonosok (Gunnel, Christer és Thord Sandahl) nagy szakértelemmel és szenvedéllyel kóstolnak bort, egy hosszú tanulási folyamat és tapasztalatszerzés eredményeként.

A kezdeti évek a kísérletezés évei voltak: fajtákkal, dűlőkkel, technológiával. Későn érő, a teljes érettségi állapotot a nagy nyári meleg ellenére a savait is megtartva elérő fajtát kellett keresni, hiszen felismerték, hogy a badacsonyi mikroklíma mellett és a déli fekvésű dűlőkön a legtöbb fehér szőlőfajtát túl korán kellene szüretelni, hogy analitikailag egyensúlyos bort adjon. De, ez a típusú egyensúly nem jelent egyben fenolos érettséget is. Ezeknek a feltételeknek azonban kitűnően megfelelt a rajnai rizling, így fokozatosan oltották át a tőkéket vagy telepítettek újra.

A kezdeti 3 hektáros birtok mára 10 hektárra nőtte ki magát – a Kezdet, a Magány, a Püspökudvar, az Ekkő, a Püspökkert valamint a Gróf-domb elnevezésű dűlőkön – alacsony terméskorlátozást alkalmazva, és nagyon szigorú minőségi követelményeknek megfelelve, számokban kifejezve 4-5 tonna/hektár gazdálkodnak, évente 10-15 ezer bort palackoznak.

A Sandahl borokat kóstolni vágyókat a Sandahl rezidencián nem csak a nagy kóstolóasztal várja, hanem négy, csodás kilátással rendelkező vendégszobájukkal szálláslehetőséget is kínálnak. A borok megvásárolhatók a Villa Sandahl honlapján.

banner
Legolvasottabb
banner
Legfrissebb
banner
banner
Programajánló
2021. Október
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
31
banner
banner