Kérem Várjon!
Cikkek
Az egri bor márpedig finom!
Ercsey Dániel
2022 June 11.

Tudom, ilyet egy valamirevaló borszakíró nem ír le, be is zsebelem gyorsan a lenéző pillantásokat és kioktató vállveregetést, aztán lapozzunk, mert bizony tényleg finom borokat kóstoltam.

A nyitókép Ercsey Dániel fotója

Volt egyszer egy Egri borvidék bemutatkozó a Société nevű boros bisztróban a pesti Bazilika mellett. Sokan megénekelték már, én magam is megtettem. Beszámoltam magáról a rendezvényről és egyesével a három mesterkurzusról is, elsőként az általános borvidéki beszélgetésről, aztán a bikavér mesterkurzusról, végül a dűlős borok adta kihívásokról.

Viszont egy helyen sem írtam a borokról! Persze hol is lenne jobb helyen pár borleírás, mint a Pécsi Borozón, úgyhogy gyorsan pótolom a dolgot, íme egy szabadon választott szelekció, hogy mi tetszett nekem azon a napon. (Mindent nem tudtam megkóstolni, eleve lehetetlen vállalkozás volt, ráadásul mint kiderült fentebb, három mesterkurzusra is beültem, szóval itt is elnézést kérek a borászoktól, hogy ilyen szűk szelekcióról tudtam csak írni. De hát ez is több a semminél, ráadásul ezek a borok tényleg jók voltak!)

Fotó: Ercsey Dániel

Juhász Testvérek Pincészete Egri Csillag Classicus 2021

Halvány citrom szín. Kirobbanó illatában édes mediterrán citrusok, pici alma és barack, pici rózsa. Kóstolva friss, üde, könnyed és vibráló. Izgalmas savakkal, édes gyümölcsösséggel, kerek korttyal és közepes lecsengéssel, ahol egy izgalmas ásványos karakter is előkerül. 86/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Bukolyi Marcell Köves Egri Csillag Nagy-Eged Grand Superior 2021

Közepes citrom szín. Illatában marcipán, fehérbors, menta és körte, gyurma és érett alma. Kóstolva telt és feszes egyben, hihetetlenül elegáns, szinte végtelen sós lecsengéssel és vibráló savakkal, szép tanninokkal. Az ízképben az illat ismétlődik. Wow! 92/100 pont

Gyökösi Attila a Lecsengés másik fele bőszen magyaráz Bolyki Janinak...

Almagyar Érseki Szőlőbirtok Egri Olaszrizling Grand Superior Pajados 2021

Halvány citrom szín. Közepesen intenzív illat citrusokkal, pici mandulával, mentával. Kóstolva élénk vibráló savak, szuper gyümölcsösség, citrom, lime, alma, körte. A test közepes, telt mégis feszes a korty, a lecsengésben újra felbukkan a menta a citromhéj mellett. 90/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Kovács Nimród Winery SKY Furmint Grand Superior 2018

Közepes arany szín. Illatában pici birs, egyértelmű ásványos-tűzköves reflexek, krumplicukor, mangó és mandarin, édeskés gyurma. Kóstolva nagy test, szép savak, visszafogott ízkép, inkább édes-citrusos, szépen és izgalmasan érett, pici tűzköves jeggyel, gyurmával és narancslekvárral, grillázzsal és ananásszal. Hosszú, szuper! 90/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Tóth Ferenc Pincészet Egri Kadarka Classicus 2019

Halvány rubin szín, enyhe gránát reflexekkel. Illatában málna és cseresznye, virgonc és vidám, kevés zöldfűszerrel a háttérben. Kóstolva közepes test, friss savak, alig tanninok, a korty rendkívül gyümölcsös, nagyon jól iható, a lecsengése picit fűszeres és kicsit rövid, viszont nagyon jól iható. 86/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Bolyki Szőlőbirtok Egri Bikavér 2018

Közepes rubin szín. Illatában meggy és izgalmas ásványos villanások, a háttérben grafit. Kóstolva közepes test, feszes szerkezet, kerek savak és érett tanninok. Az ízképben meggy, málna és újra grafit. Jól iható, közepes lecsengéssel. 88/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Simon Pincészet Egri Bikavér Classicus 2019

Közepes rubin szín, bíbor reflexekkel. Illatában meggy, málna, pici dinnyés cukorka. Kóstolva friss, édeskés virágokkal és gyümölcsökkel, kirobbanó formában van a korty, vibráló savakkal, hosszú és izgalmas gyümölcsös lecsengéssel, amiben dinnye, meggy és málna bukkannak fel. 86/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Thummerer Pincészet Syrah Superior Válogatás 2016

Közepes rubin szín. Pici málna, szeder és bőrösség, fahéj és cseresznye az illatban. Kóstolva közepes test, szép savak, besimult tanninok. Északias stíl, feszes, gyümölcsös, izgalmas és hosszú. Nagyon szép bor, jól iható, elegáns. 90/100 pont

Szuromi Családi Birtok Egri Bikavér Superior 2018

Közepes rubin szín. Illatában piros bogyós gyümölcsök, főleg cseresznye. Kóstolva igazi gyümölcsbomba, tiszta, málnás, cseresznyés ízvilággal és jó savakkal. Rendkívül friss, üde, gazdag, jól iható, akármikor innám! Wow! 89/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Eszterházy Károly Egyetem Egri Bikavér Superior 2017

Közepes rubin szín, gránát reflexekkel. Rendkívül intenzív illat sok málnával, hecsedlivel, ribizlilekvárralz, pici avarral. Szinte pinot noir szerű. Kóstolva is penge savak, piros bogyós gyümölcsök és lekvárjai, de közben mintha a fa is érződne, csak szétáll egy kicsit. Friss, közepes lecsengéssel. 87/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Ostoros Családi Pincészet Nagy-Eged Kékfrankos Grand Superior 2018

Mély rubin szín. Intenzív meggyes illat, szép fűszerkészlettel. Kóstolva közepes test, kerek de szép savak, selymes tanninok. Az ízképben kirobbanó gyümölcsösség, a lecsengése hosszú, elegáns. 90/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Villa Wanda Bormanufaktúra Syrah Grand Superior 2019

Közepes gránát szín. Az illat első blikkre picit fülledtnek tűnik, de aztán szépen nyílik és hecsedlilekvár, málnalekvár bukkan fel belőle. A közepes testhez élénk savak járnak, mellé feszes tanninszerkezet és megint csak hecsedlilekváros, ribizlilekváros ízkép. A lecsengésben málna és cseresznye is felbukkan. Izmos, hosszú, szuper! 88/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Stumpf Pincészet Syrah Nagy-Eged Grand Superior 2018

Közepes rubin szín. Fedett illat, ahogy nyílik szépen jön a feketebors, az ánizs és a meggy. Kóstolva rendkívül elegáns, selymes tanninok, élénk savak, szép fűszeresség, kirobbanó gyümölcsösség. Bomba formában van! 90/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Bolyki Szőlőbirtok Öreg-hegy Egri Bikavér Grand Superior 2020

Mély rubin szín. Az illata rendkívül fás, grillázzsal, fűszerekkel és konkrétan nedves fával, tölgy-forgáccsal. Nagy test, selymes tanninok, kerek savak, de az ízképet is egyértelműen a hordós jegyek uralják. A lecsengésben némi szilva is felbukkan. 86/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Gál Lajos Sík-hegy Egri Bikavér Grand Superior 2018

Közepes rubin szín. Illatában érett és túlérett piros bogyós gyümölcsök, ribizli és hecsedlilekvár, aszalt füge és lila virágok. Kóstolva közepes test, jó savak, édeskés tanninok, merlot szerű meggyes karakter, pici bonbon csokoládéval, aztán a kékfrankos kerül előtérbe, cseresznye, meggy, szép fűszeres háttérrel. A lecsengése közepesnél hosszabb, a végén tűzkő és meggymagos kesernye. 87/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Ostoros Családi Pincészet Pajados Egri Bikavér Grand Superior 2017

Mély rubin szín. Illatában szép fűszerkészlet, édes-érett gyümölcsökkel. Közepesnél nagyobb test, kerek savak, feszes szerkezet. A korty is a fűszerességről szól, a lecsengése hosszú. Még bőven érlelhető. 89/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Gál Tibor Síkhegy Egri Bikavér Grand Superior 2016

Közepes rubin szín. Illatában cékla, málna, pici földes jegy és érett meggy. Kóstolva közepes test, kerek savak, izmos de nem szárító tanninok. Az ízkép kirobbanóan élénk, édes gyümölcsökkel és édes fűszerekkel, a lecsengése elegáns és hosszú. Nagyon szép! 90/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

St.Andrea Agapé Nagy-Eged-Hegy Egri Bikavér Grand Superior 2017

Mély rubin szín. Illatában sós jegyek, édes fűszerek, csillagánizs és vanília, szerecsendió, szilva és meggy. Kóstolva közepesnél nagyobb test, feszes tanninok, élénk-vibráló savak. Az ízképben ribizli, meggy, szilva, sósság, édesség, ásványosság. Végtelen! Minden bizonnyal az általam kóstolt eddigi legjobb magyar vörösbor. 95/100 pont

A végére maradt egyetlen pince, ahol szinte nem is tudtam kiemelni semmit, olyan jó volt minden. Ez a debrői Hárs Pince, nézzétek meg róluk ezt a Lecsengés videót, aztán irány Feldebrő!