Gyermekkorom meghatározó ábrándjai közé tartozott a Ninja alakja. Vallásos révülettel néztük a filmeket a pajtásokkal, és egy-egy újabb mozgókép-élményt követően kezdetét vette a játék, amelyben otthon eszkábált kard, dobócsillag, fúvócső és íj egyaránt szerepet kapott; Édesanyáinkat meg a frász kerülgette, holott – szerencsére – kicsit láttak csak bele a gépezetbe. Viszont lévén, hogy csupán a „Jó oldalt” testesítettük meg és valamiféle képzeletbeli gonosz ellen harcoltunk, relatív kevés volt a valódi véráldozat…
Mottó:
A Ninja hitét két építménybe veti: az elméjébe és a kardjába.
(Japán mondás)
Japán és a Ninja alakja [nindzsa (忍者) vagy sinobi (忍)] szorosan összefonódik. A szamuráj kultúrához hasonlóan fegyveres erőt képvisel, ámde avval ellentétesen, a lopakodás, az orvgyilkosság, a cselszövés nagymestere, egyfajta „árnyharcos”. Származását tekintve kínai gyökerekkel rendelkezik, a név a kitartás [忍)], a szív [心], a kard [刃] szavakból tevődik össze.
(képaláírás: Katsushika Hokusa, Ninja akció közben)
Szun-ce (akit japánban Szonsi néven ismertek) elsődleges megállapítása: a hadsereg csak akkor támadjon, ha az ellenséget már belülről megbomlasztotta és sebezhetővé tette. Elméleteit könyvében részletesen kifejti és a kan írásjeggyel jelöli a kémet, akiknek öt különböző típusát különbözteti meg.
01. Inkan (a helybéli ügynök): falusi ügynökök, rendszerint ellenséges tartományból toborzott. Kiképezni nem lehet őket megfelelően így kockázatot nem tudnak vállalni. Hasznuk az ellenség hozzávetőleges elhelyezkedését megtudni.
02. Naikan (a belső ügynök): ellenséges kormányzat hivatalnokai akiket megvásároltak. Az általuk kapott információ sokkal értékesebb, mint amit az Inkan nyújt.
03. Júkan ( a baráti ügynök): ellenséges ügynök az aki utánunk kémkedik. Az ilyen ügynököket megvesztegették és felhasználták, mint kettős ügynök.
04. Sikan (a halál ügynöke): saját ügynökök, akik nélkülözhetőek. Szándékosan hamis információval bízzák meg őket, ha elkapják akkor a hamis információ tudóik ki és a parancsok aszerint módosítja a terveit. Nélkülözhetőségét az a jellege adja,hogy miután elfogják és átadja a hírt, ki is végzik, de feladatát elvégezte.
05. Sókan (az élő ügynök): klasszikus értelemben vett nindzsa típusú kémek. Belopakodik az ellenséges felségterületre és értékes információval tér vissza. Az ilyen embereknek a tulajdonságai: szívósság, bátorság, széleskörű ismeretek, és jó észjárással kellett rendelkeznie. (www.wikipedia.hu)
A Ninja legenda roppant szövevényes és mindig is egyfajta feltörhetetlen titoktartás vette körül. „A nindzsák legjelentősebb bölcsője, ahol klánok és családok jöttek létre, az Iga és az Ómi tartomány déli része volt. Iga tartomány a mai Mie prefektúra északnyugati része, amely csaknem teljesen elszigetelt a hegyvonulatok miatt. Szomszédja az Ómi tartomány déli része amelyet Kogának hívnak.”
Fénykorukat a feljegyzések alapján hadakozó fejedelemségek korszakában (Szengoku-dzsidai) élték, az 1450 és 1615 közötti időszakban. Ekkor a Sógun (fő katonai vezető) ereje olyannyira megcsappant, hogy a nagyobb haderővel rendelkező Damijó-k szabadon harcolhattak egymás ellen. A ninják szerepe abban rejlett, hogy képesek voltak beosonni a kastélyokba, katonai táborokba, ott orvgyilkosságokat követtek el, gyújtogattak, szabotálták az előkészületeket, evvel általános pánikor és félelmet keltettek az ellenség táborában. Tehát lényegében Japán elit hadseregét képviselték.
Férfi és női ninjákat egyaránt kiképeztek. A férfiak elsősorban az erő és fegyveres harc terén érvényesültek, amíg a nők inkább a megtévesztés, álcázás, méregkeverés különféle formáiban jeleskedtek. Ruházatuk fekete vagy vörös volt. Előbbi a rejtőzködést, az éjszakai „láthatatlanságot” segítette, utóbbi egyfelől félelmet keltett színével, másfelől sebesülés esetén elfedte a vérzést, így a ninják sérthetetlenségének nimbuszát növelte.
Tudásuk roppant szerteágazó volt (tizennyolc alapkészséget kellett teljes mélységében ismerniük), amelyet hosszú idő alatt sajátítottak el, egyaránt pallérozták az elméjüket és a harcművészeti (fegyveres, fegyvertele) tudásukat. A feljegyzésekben például az is szerepel, hogy behatóan tanulmányozták a horkolást, hogy birtokolják az alvás mélységmegítélés képességét, illetve kiszűrjék, hogy ha valaki csak színleli az alvást, és csapdát állít az orvgyilkosnak.
No, úgy vélem, egy kellő, amolyan váncsodis bevezetőt követően talán már nem kell ecsetelnem, hogy gyermekkorunkat miért igézte meg a Ninja lopakodó, legyőzhetetlen alakja… Ez az emlék elkísért, és eszembe jutott, amikor Japánba készülődtem, pedig akkor még nem is sejtettem semmit. Aztán egyszer csak az egyik helybéli, egyetemista barátunk jelezte, hogy részt vehetünk egy programon, föltéve, hogy van kedvünk hozzá. Az esemény célja minden évben emléket állítani a ninja hagyománynak, bejárva Tokió Ueno negyedében a „Ninja útját”, amely emlékhelyek, szentélyek, kastélyok és ninja sírok előtti főhajtást jelent. A rendezvénynek az Iga tartomány Ninja-örökség hagyományőrzői biztosítanak hátteret. Ennek megfelelően a ruhák profik, korhűk és minden tekintetben megfelelnek a ninja követelményeknek. Az alkalomra 100 szerencsés jelentkezhet, előfoglalás útján. Márquez szerint az elmúlás nem az öregséggel, hanem a felejtéssel ér utol bennünket; magam ehhez azt tenném hozzá, hogy ameddig a lélek képes a játékra, talán nem lehet nagy baj.
A helyszínen realizáltuk, hogy véletlenül sem szellemeskedésről van szó, hiszen a ruha, a rendezés profi, és a 96 japán résztvevő, kiegészült egy indonézzel, két némettel és egy magyarral. Mindenki csak pislogott, hogy honnan kerültünk oda, de a megszokottaknak megfelelően kedves szeretettel vettek körül bennünket, szerencsére fekete ruha volt a méretünkben, szakszerűen felöltöztünk, majd elindultunk.
A rendezőknek véletlenül sem volt célja, hogy a felvonulás az első emlékhelynél induljon, az emlékezés szerves részét képezi ugyanis, hogy megmutatják a ninják magukat a városnak. Ennek megfelelően százan indultunk végig az úton, vezetőinket követve, túlnyomóan gyalogosan, ám kis időre elfoglalva Tokió tömegközlekedését is.
Sejtheti az Olvasó, hogy nagy feltűnést keltettünk. Ugyanakkor roppant szeretettel fogadták a felvonulást a járókelők, mert valahogy benne van a köztudatban, hogy a ninja a japán hagyomány szerves része és a nép roppant hagyománytisztelő. Csak a turisták csóválták a fejüket. Temérdek fotó készült, kívülről és belülről egyaránt. Játékos lelkem száz százalékban azonosult a demilitarizált ninjával, így kifejezetten élveztem, hogy teljesen normális az, hogy a felöltött kosztümben például lopakodom Tokió utcáin. Későn teljesült gyermekkori álom, mely életre szóló élményt adott.
Természetesen a ninja is étkezik, így a program részét képezte egy ebéd is, a tokiói Ninja étteremben. Az étterem roppant hangulatos, az enteriőr olyan, mintha a hegyekben volnánk, sziklák, zegzugok, csörgedező patak, és elhatárolt helyszínei az étkezésnek, hogy még véletlenül se derüljön fény a ninja kilétére. A pincérek ninja kosztümben dolgoznak és van, hogy a mennyezet irányából érkeznek.
Persze a ninjának mindig készen kell állniuk a harcra és a szükség szerinti tovább vonulásra, ezért ételeinket kétszintes dobozokban kaptuk meg, amelyekben a következőeket találtunk:
Rizst, amely a japán gasztrokultúra egyik alappillére. Olyannyira fontos része ez a ninja étrendjének, hogy külön oktatták a harcosokat, hogy háború idején, ha nincs főzőedényük, miként főzzenek rizst: nedvesítse be a rizsszemeket, burkolja azt be vagy nedves ruhával vagy nedves falevelekkel, ássa be a nedves földbe és gyújtson tüzet fölötte. Fűszál-szerű savanyított szárcsákat, amely emlékezteti fogyasztóját a fű hullámzására és a rejtőzés fontosságára, kiegészítve azt zöldségekkel, mert a rostban gazdag étel egészséges. Jól átsütött húst, bambuszrüggyel átdöfve, amely a legyőzött ellenség szimbolikája. Rozéra sütött kacsamell szeletet, amely a vér diadalát jelenti a ninja számára, erősítve a legyőzhetetlenség tudatát.
Édesvízi lótuszgyökeret és sósvízi garnélát, hogy, ha ellenségei e vizekbe vetik a harcost, ne legyen számára idegen a közeg, illetve a roppanós lótuszgyökér egyben a friss, hajlékony erő szimbolikája. Párolt babot, hogy a ninja könnyebb legyen a levegőnél. Tojást, mely az élet sejt-jelképe, a túlélés üzenete. És természetesen egy kockányi édességet, amely a küzdelmes időket is megédesíti.
A ninja itala a zöld tea. Lényegében a japánok szinte minden étkezéshez felszolgálják, valószínűleg egészséges összetétele is hozzájárul a kifejezetten magas átlagéletkorhoz. A teakultúrájuk roppant kifinomult, különösen izgalmas a matche tea fogyasztása.
Ez a tea a Fuji oldaláról származik. A szüretelését megelőző időszakban a teabokrokat árnyékolják, amelynek köszönhetően serkentik a levelek koncentráltságát. A leszüretelt és megszárított teát speciális malommal porítják, ez a por képezi a tea alapját, amelyből nagyjából egy kávéskanálnyit elegyítenek mintegy 1 dl, 70°C-os vízzel, majd pedig egy nagyon finoman kimunkált, bambusz, kézi habverőre emlékeztető eszközzel habosítják fel, téve evvel a metodikával az italt légiessé és könnyeddé.
A szertartást a teamester végzi, amely mozdulatsorokat hosszú tanulás előz meg. Lélek és test eggyé válik a folyamat során, minden mozdulatnak szerepe van, mind az elkészítő/szervírozó, mind a befogadó részéről.
Ezt a fajta teakülönlegességet egy falatnyi rizs alapú desszerttel szervírozzák, mellékelve egy aprócska fakést. Az édessége egészen visszafogott, nem uralkodó, jól simul a tea légiességébe. A szertartás a tea első kortya előtt javasol egy falatnyit az édességből, mert úgy tartják, az még inkább kiemeli az ízeit. Magam részéről kipróbáltam mindkét formát, és nekem talán sütemény nélkül jobban ízlik az ital. Mélységes, zöld szín, roppant koncentrált, friss zöldtea íz, légies könnyedség, mindentől különböző teaélmény. Minden kortya emlékezetes.
Az ebédet követően tovább vonultak a harcosok, hogy a hátralévő emlékhelyek végigjárását követően, végső célként elérjük Hattori Hanzo Masanari sírját, és az általa alapított/épített Sainenji Templomot. Az egyik leghíresebb ninja, az Iga klán feje, a taktika és a kardforgatás nagymestere volt.
Majd pedig, mintegy hatórányi időutazást követően a harcosok visszaváltoztak a XXI. század emberévé, hátat fordítva a titkokkal és legendákkal sűrűn átszőtt ninják világának. Az élmény viszont ott lobogott a szívünkben, hogy egy teljesen valószerűtlen vasárnapon, Tokió nyüzsgő forgatagában az emlékező főhajtásé és a gyermeki játékosságé lehetett a pillanatok egymásba fűzött sora.