Persze a Balaton is gyönyörű, ennek ellenére én magam is inkább Adria-párti vagyok (Ha lenne egy nyaralóm a „Balcsin” vagy a magyar tenger partján élnék, biztosan másként gondolnám). Számomra a nyár úgy teljes, ha legalább egy-két hét erejéig lejutok „a tengerre”. Általában Horvátország az úti cél, ám ebben az évben, a barátnőmmel úgy gondoltuk, vállaljunk egy kicsit nagyobbat, és járjuk be a Balkán valamivel nagyobb szeletét.

Balkán-trip, avagy így jutottam életem első Žilavkájához.

Ercsey Dániel szuper, három részes cikksorozatot írt a Balkánról (ami itt olvasható sorban: 1, 2, 3. - a szerk.) és a „lenti” borokról. Nem szeretnék belerondítani a képbe egy újabb Balkán tematikájú cikkel, így nem is a terület kultúrtörténeti aspektusaira szeretném kihegyezni írásom, helyette egy személyes kalandról írnék, persze bor azért lesz benne…

Annával csodálkoztunk, hogy minden befért az autóba. Bőröndök, sup, egy karton Kutatóbor a Pécsi Egyetemi Borbirtokról, a tamburabrácsom, kistáska, nagytáska, kis szatyor, nagy szatyor. Elvégre két hétre indultunk, hogy felfedezzük a Balkán, általunk ez idáig még nem látott részeit. Végül is ez összejött, bár nem pont úgy, ahogy terveztük…

Egy hét Vlašići, egy aprócska falu Pag-szigeten. Sajt, só, csipke. Sokat nem érdemes mesélni róla. Aki oda megy, tudja mire számíthat. Csinos kis part, egy hangulatos kocsma és kopár hegyek, bármerre nézünk. Rajta birkanyájak és a határtalan nyugalom. Ezért szeretjük. Itt nem kell kerülgetni a turistákat és harcolni a helyért a strandon. Persze, ha valaki pezsgésre vágyik, fél óra alatt Pag városában, egy óra alatt pedig Zadarban lehet. A gyönyörű, ősi olajfaligeteiről híres Lun városkája pedig maximum másfél óra autóval.

Szűk egy hét itt elegendő. Így megindultunk mi is, és a boszniai Neumban töltött egy éjszaka után a Kotori öböl felé vettük az irányt. Öt nap Montenegró, aztán hazafelé Blagaj, Mostar és két éjszaka Szarajevóban. Ez volt a terv. Majdnem sikerült…

Miután a kötelező városokat nagyrészt megnéztük az öbölben, strandoltunk, hajtottuk a sup-ot, és elmerültünk a partot és az egész öblöt szegélyező, kagylótelepekre épült kis éttermek gasztronómiájában, öt nap után elégedetten és várakozással telve pakoltuk össze minden cókmókunkat. Irány Bosznia!

Reggel 7:00

A lelkesedésünk egészen odáig tartott, amíg az első komolyabb hegyi emelkedőn az autón kigyulladt a motorhibajelző piktogram. A motor megtorpant, elfogyott az erő, és mindössze 20 km/h sebességgel „suhantunk” felfelé.

Szerpentinen fordul, vissza a faluba, motorháztető nyit (mintha értenék hozzá). Minden a helyén, saru leszed, vissza, indít, elindul, újból hiba. Ismét vissza a hegyről a faluba.

Bevánszorogtunk egy benzinkútra, ahol az egyébként nagyon közvetlen benzinkutasnak két órán belül sikerült elérnie telefonon egy helyi szerelőt. Újabb egy óra várakozás után értünk jött egy fickó, aki elvezetett minket a szerelőhöz, aki mindvégig otthon volt, a benzinkúttól két utcányira, öt perc autóútra. Kezdődik az igazi Balkán-kaland…

A szerelő rendkívül kedves volt. Háromszor kínált minket kávéval, majd megmutatta a sufniszervize mögött lévő csodálatos, boltíves, téglával kirakott pincéjét, ami rogyásig volt különböző évjáratokból származó házi készítésű borokkal és likőrökkel. A kedves olvasó most biztosan azt gondolja, hogy innen beszereztem a korábban említett Žilavkát, a szaki megszerelte az autót és boldogan folytattuk utunkat. De a Balkánon az élet nem ilyen egyszerű. Mi akartuk látni, hát tessék!

Miután a computer kimutatta, hogy a negyedik hengerben, gyújtáskimaradás okozza a problémát, emberünk kicserélt egy gyertyát. Más alkatrész nem volt nála és nem is tudta volna belátható időn belül beszerezni, így bíztunk abban, hogy a millió opció közül a gyertyával lesz a gond. Ez újabb másfél órába telt, mert szerelőnknek minden mozdulat után volt valami mutatnivalója. Hol a kilátás, hol a százéves tölgy a kertben, hol a hangszerei terelték el a figyelmét tevékenységéről.

11:30

Érzékeny búcsú, néhány jó tanács és ismét úton voltunk. Ez egészen addig az emelkedőig tartott, ahol korábban is vissza kellett fordulnunk. Nem a gyertya volt a hibás. Vissza a benzinkútra.

Nincs más megoldás, mint trélert hívni, bármennyire is szerettem volna megspórolni ezt a pénzt. Autómentő keresése, szarajevói szállás lemondása, a hazaszállítás megszervezése. Egy gyors telefon és egyeztetés után, délben már úton volt értünk a tréler Mohácsról. Számításom szerint ez minimum tíz-tizenkettő órás várakozást jelent. Egy gyors csevap után buszjegyvásárlás, irány Budva, az úgyis elmaradt. Elütjük az időt. Hát nem életem legidillibb városnézése volt, az biztos…

22:00

Az autómentő Mohácsról, mi pedig Budvából érkeztünk meg Risanba, a benzinkútra, ahol autónkat hagytuk. Felpakolás, rögzítés, indulás. „Kora reggel már otthon leszünk, az utat pedig majd átalszod az autóban” - mondtam Annának, hogy nyugtassam.

02:00

Miután átléptük a montenegrói határt, Anna valami fura zajra lett figyelmes. Lassítás, félreállás, spaniferek újrahúzása, biztos csak kilazult…

A rögzítők feszesek, a zaj viszont egyre erősödik, még végül egy nagy csattanás kíséretében „befog” a kerék és pokoli surrogással félreállunk.

02:30

Bosznia, valahol a hegyekben. Az ég gyönyörű csillagos, már-már giccses. Koromsötétben fejlámpákkal szedjük le az autómentő bal hátsó kerekét. A féknyeregben kettétörtek a csavarok. Fejvakarás, töprengés. (Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a lehető legrosszabb helyen álltunk, muszáj volt egy biztonságosabb helyre juttatni az autót. Ezt senki ne csinálja utánunk!) Végül néhány fémlemezdarabbal, - ami a szétesett fékből származott- és az út szélén talált vaslánccal, valamint némi gyorskötözővel sikerült átmenetileg helyén tartani a munkahengert, illetve az alvázra rögzíteni a rendszert, így három fékkel végül továbbindultunk. Szépen lassan, hegynek fel és le, hajtűkanyarokkal, utánfutóval, rajta az én lerobbant autómmal, imákat mormolva, miközben a köd leszállt…

04:00

Időközben elaludtunk, majd sofőrünk hangjára ébredtünk, aki nyugodtan közölte: „Na, most folyt el a fékolaj!” Az útviszonyok a korábban leírtakkal azonosak. Visszaváltásokkal, kis kézifékezéssel (ami csak egy kereket fog) és Isten óvó tekintetével sikerült egy út menti kavicsos kis „öbölbe” gurulni az autóval, ahol aztán egy határozottabb kézifékkel, csikorogva megállt a szerelvény. Mellettünk egy mintegy harminc méter mély szakadék, vízeséssel és gyönyörű hegyi patakkal. Kell ennél szebb hely a második lerobbanáshoz?

06:00

Térerőkeresés, trélerkeresés

08:00

Az újabb autómentő úton van értünk Pécsről.

13:00

Kínai vízturbinaépítő-mérnökök (ezen már meg sem lepődünk) elvisznek minket a legközelebbi városba Fočába, ahol megebédelünk, kávézunk, sörözünk, majd visszavisznek minket az autóhoz. Isten áldja meg Wu-t!

17:00

A tréler megérkezik. Átpakoljuk az autómat és érzékeny búcsút veszünk másik sofőrünktől, akiért épp ekkor indul el egy harmadik tréler. (Ő másnap 10:00-kor ér majd csak haza.)

00:00

Megérkezünk Pécsre. Útközben egyetlen benzinkúton álltunk meg, ahol szerettem volna elkölteni a meghiúsult szarajevói látogatásra tartogatott fém KM-ket (azaz konvertibilis márkát). Itt tettem szert a Žilavkára.

Vinarija Čitluk Hercego Žilavka 2021

A 12,5 %-os 2021-es Hercego Žilavka, Bosznia-Hercegovina legnagyobb borászatából, a Vinarija Čitlukból származik. A borászat háromszáz saját és további száz hektárnyi bérelt szőlőültetvénnyel rendelkezik, elsősorban a Mostartól délre eső karsztos mész- és homokköves alapkőzetű területen.

A szőlőt szeptember közepén kézzel szüretelték és acéltartályban érlelték.

A bor színe világos, halványsárgás-zöldes. Illatában és ízében is egyértelműek a fehér gyümölcsök, alma, körte, barack, leheletnyi citrusossággal. Kellemesen friss bor, könnyed ásványossággal, az intenzív gyümölcs mellett pedig elegánsan háttérben marad a szárazság.

Tenger gyümölcseihez, grillezett tengeri halakhoz, bárányhoz, salátákhoz vagy egy kalandos nyaralás után, önmagában fogyasztva ajánlom!

Egészen biztos, hogy ez eddigi életem legemlékezetesebb benzinkúton vásárolt bora. A lecsengés még mindig tart…