Borotára nem kell befordulni, az út mentén vár ránk a Koch-birtok. Ahol egykor egy kis tanya állt, ma pincészet, panzió található, de még a gazda is itt él. Az épületegyüttest természetesen szőlő öleli körül, az udvarban viszont a régi körtefák adnak árnyékot. A szeszélyes koratavaszban épp naposra fordult az idő, amikor landoltunk a birtok sürgés-forgással teli udvarán.

Házigazdánk siet elénk, reggelivel kínál, meg a birodalmát is mutatná egyszerre, aztán úgy dönt, előbb üljünk le pár szóra, a borok megvárnak a pincében. Bár kényelmesen utazva nem vészes táv Villánytól Borotáig, egy kávé ígérete a panzióba csal minket, hogy amellett kérdezzünk rá a Koch-sztorira. Csaba famíliája az 1700-as évek  derekán telepedett le ezen a vidéken, a sváb ősök mindenütt szőlőt telepítettek, így tették ezt Császártöltésen is. Pár száz szőlővel-borral töltött évet követően, Csaba az első szőlőültetvényét nagyapjától kapta 1991-ben, aki ezzel is ösztönzte őt, hogy szőlész-borász szakmérnökként végezze el az egyetemet. Az unokába fektette bizalom megtérült, hiszen beleszeretett ebbe a világba és mára közel száz hektárról szüretelnek szőlőt, hogy abból mind Koch-bor készüljön.

Ezen a bácskai tájon híresen jó a vendéglátás, a házias ízek, saját füstölésű sonka, a kolbász, a környék sajtjai alapozzák meg a helyet az első bornak, ami nem más, mint cserszegi fűszeres. A tavalyi igazi díjesőt hozott a pincének, kíváncsian kóstolunk bele az új évjáratba. A két borász hirtelen nyelvet vált, ők borászul beszélgetnek mindenféle erjesztés, élesztők és hőmérsékletek foszlányait vélem kihallani, én inkább a borra figyelek, friss, üde, kellemesen könnyed, épp élvezhetően virágos illatokkal. Némi egres, némi bodza, van lendülete a kortynak, kicsit talán vékonyabb a tavalyinál, de arányaiban jól mutat. Elkortyolgatom a sonka mellé, és megpróbálom viszahozni a magyar nyelv bűvkörébe borászainkat. Kvassay Leventét arról kérdezem, mennyire nehéz neki Villányban új fiúként megjelenni, ráadásul elsősorban fehérboraival szerzett nevet magának, korábban sauvignon blanc-ja, az utóbbi évjáratokban zöldveltelinije lett kimagasló.

– Nem csak a borfogyasztók jó része, de én is úgy vagyok vele, hogy kevesebb alkohollal és több gyümölccsel szeretem elkészíteni, de fogyasztani is a borokat. A fehérek iránt megnőtt az érdeklődés, én pedig szeretném megmutatni, hogy Villányban is lehet jó fehéreket készíteni, pontosabban a siklósi részeket ehhez kiváló adottságú ültetvények vannak.

- Kicsit irigylem azt a zöldveltelinit – jegyzi meg a bort pörgetve Koch Csaba, ezt dicséretként kell értékelnünk. Nálunk 2011 remek évjárat volt, aztán tavaly jég is volt, fagy is volt, kevesebb lett sokkal a termés, küzdeni kellett, hogy összehozzuk a cserszegit, hogy meg tudjunk felelni a fogyasztók elvárásainak. De hogy Villányban is lehet ilyen savgerinccel, ilyen illatos, jó fehéret készíteni, meg kell mondjam, még nem nagyon kóstoltam hasonlót.

Pedig Koch Csabának van ismerete a legdélebbi borvidékünkről, hiszen néhány éve belevágott egy villányi kalandba. Nagyharsányban vásárolt pincét, hozzá mintegy tíz hektár szőlőt, de aztán az őt rábeszélő társai kiléptek, így most két pincéért felel, köztük mondjuk száz kilométerrel.

– Egyedül nem is lehetne a kettőt csinálni, kell a napi pincekontroll, a villányi pincében Riczu Tamás segít be, amikor nem vagyok ott. Voltak ezzel a villányi vállakozással fura körülmények ugyan, de cseppet sem bántam meg, hiszen szép eredményeket értünk el már az első szüreteinkkel. A portugieser vagy a cabernet sauvignon a fogyasztóknál és a megmérettetéseken is állta a helyét, de készítünk ott is kedvelt rozét.

Merthogy rozéra fordul borozási kedvünk, Villányból is akad rozé az asztalon, de Hajósról meg kettő is: rozé-szüret indul. A hajósi kékfrankos rozé a bázis, ebből készül a legtöbb. És bizony nem véletlen a tavalyi rozé-tesztünk eredménye. Akkor bizony vendégborként aratott sikert az előző évjárat, intenzíven gyümölcsös illatokkal, leheletnyi tutti-fruttival, finomra hangolt zamatokkal, érett gyümölcsökkel, remek savakkal ésszép szén-dioxiddal. És az idei is követi ezt a stílt, öröm belekortyolni. De van itt cabernet sauvignon rozé is, málnás és epres, friss fűszerességgel, telt korttyal, korrekt savgerinccel, lendülettel. Villányban a két fajta házasításából készül a rozé, határozottan villányiasabbnak véljük, színben és testben is. De tartalmassága mellett van lendülete is, szép gyümölcsössége. Három rozé, három stílus, három élmény.

Ideje sétát tenni a birtokon. Elsőként a kádármúzeumot nézzük meg, a régi épületben kaptt helyet, ami akkor is itt állt, amikor Csaba tulajdonába került a tanya. Itt van még a hagyományos sváb paraszti ház, lakás mása, a gazda nagyanyjának esküvői ruhájával, korbeli itt minden. Aztán pincébe le, füstölt illat csap meg, ebben ugyanis most csak sonkák szikkadnak, aztán feldolgozóba be, tartályok és hordók, kész szerencse, hogy hoztunk poharat.

Lépésről-lépésre ment az építkezés, ahogy látjátok. Ha bővíteni kellett, a lehetőségek határozták meg, miként oldottuk meg. Most az utóbbiakat már igyekeztem egységes stílusba hozni, idővel talán minden ideillő, tájba illő lesz – magyarázkodik Csaba, hiszen van itt tartály a szabadban is még, épült könnyűszerkezetes csarnok, téglaépület, de legalább látjuk a lépcsőfokokat.

Levente most vágott bele az első nagyobb saját fejlesztésbe, hiszen a családi birtok első fázisát még édesapja hozta létre, de építkezés elkerülhetetlen volt, most pályázati támogatással épül mobil rendezvénytér, meg majd hordós érlelőtér is. Ahogy a szőlőterületek szép lassan híznak (majdnem hat hektárnál tartanak már), úgy követi ezt a pince is.

- Szeretnénk szebb környezetben fogadni a látogatókat, szerencsére egyre többen érdeklődnek, jönnek el hozzánk. No meg ahogy jönnek ki a válogatások is, a hordós érlelésre, palackos érlelésre is mindig nagyobb tér kell – indokolja, miért is vágott bele az építkezésbe Levente.

Elfogyott a kör, visszatérünk a panzióba. Ez is új rész, tavaly itt jártunk a megnyitón, ezt elsősorban előre bejelentkező csoportoknak, borkóstoló társaságoknak nyitja ki Koch Csaba, állandó nyitva tartással egyelőre nem próbálkoznak. Mi meg már el is képzeljük, milyen lehet nyáresti melegben kiülni a teraszra, a tó partjára, Koch rozét bontani, s ha túl nagy a meleg, belecsobbanni a medencébe. Időben térünk vissza az asztalhoz, hiszen a séta alatt ebédünk is elkészült az egyébként villányi mester által rakott kemencében. A csülök mellé már vöröset kapunk, legelőször is kadarkát.

- A kadarkában benne van a hajósi tradíció, de amúgy is van benne fantázia. Nem egyszerű eset, de megéri foglalkozni vele. Ez a bor szerencsérea legjobbak között szerepelt a tavalyi kadarkaversenyen – emeli büszkén poharát házigazdánk. És mi örömmel koccintunk a 2011-es hajósi kadarkával, amely elegáns, egyszerre fűszeres és gyümölcsös, úgy van benne tűz, hogy az eleganciát is felfedezni véljük benne.

És ha már szó esett tradícióról, ne hagyjuk ki Kvassay Levente portugieserét sem, hiszen évről-évre megbízhatóan hozza a formáját. Az idei tobzódik az érett, telt, zamatos gyümölcsökben, nagyon behízelgő, a megszokottnál talán egy árnyalattal erőteljesebb csersavval, szép savakkal bír.

- Az oportó alap, Villányban először azt kóstolják meg, és ha ott elbukik az ember, a többi bor már könnyen szóba se jöhet. Én amúgy is kedvelem ezt a fajtát, érdekel, mit lehet kihozni belőle, hogy lehet minél szebben elkészíteni – vélekedik a potugieserről Levente.

A beszélgetés alatt a falakat pásztázom, fejünk fölött trófeák, Koch Csaba ugyanis szenvedélyes vadász. A leglátványosabb talán a grönlandi pézsmatulok még falra terítve is félelmetes feje.

- A tulok bírja a legjobban a hideget valamennyi élőlény közül, a legészakibb területeken él, ahol még füvet rágcsálhat. Mivel a bundája színét nemigen változtatja, könnyű a havas tájon messziről is felismerni, viszont a közelében lenni nem életbiztosítás, mert a hímek elég agresszívek és hát a szarvaikat is jól használják.

Mindenki másképp vezet le, van aki a tundrákat vagy erdőket járja, míg zsákmányra talál, Levente inkább a focipályán futja ki a hétköznapok feszültségét. Nem véletlenül, hiszen tizenévesen még labdarúgó karrierről álmodott, de aztán az élet úgy hozta, hogy át kellett vennie édesapja helyét a borászatban és a foci abbamaradt.

– Mostanában azért megint jólesik visszatérni a pályára, a beremendi csapatban játszom, ha sikerül úgy alakítani az időmet. A fociban nem csak a kikapcsolódás a jó, hanem az is, hogy küzdésre és kitartásra ösztönzi az embert. Nem csak a pályán, de azon kívül is.

A kitartásra szükség is volt, hiszen alig kilépve a tinédzserségből már nagy felelősség hárult rá. A családi pincészetet édesapja fejlesztette éveken át, majd hirtelen halálát követően a fiúra hárult a folytatás. Lépésről lépésre haladt, tanult és dolgozott, hogy aztán például a komolyabb, prémium vörösek terén is megmutassa, mire képes.

És itt áttérünk a komolyabb vörösök mezejére. Jön egy hajósi cabernet sauvignon, Koch Csaba úgy mutatja be, mint a hétköznapok könnyed, gyümölcsös választása, jó áron. Aztán jönnek újabb cabernet-k, Villányból is, Hajósról is, nem untatjuk az olvasót a tételes beszámolóval – hazafelé úgy számoltuk össze, 20 bor minimum elveszette a dugóját. Avagy a csavarzárat, hiszen mind Csaba, mind Levente alkalmazzák a csavarzárat. A friss, reduktív tételeknél abszolút jó döntés.

Jó volt látni, hogy a fiatal, de már tapasztalt borász, no meg a fiatal, és világra nyitott, tanulhatnékkal bíró borász mennyire egymásra hangolódtak, a beszélgetés egy részét a nem borász része kicsiny társaságunknak csak okosan bólogatva igyekezett követni, és ha már itt van, tanulni is belőle.

A zárszó legyen Csanádé. Persze, csak átvitt értelemben, hiszen Koch Csaba fia nem kóstolt még velünk, de róla nevezte el a borász azt a villányi házasítását, ami az ottani pince csúcsbora lesz, ha hamarosan piacra lép vele. Ezt már elcsendesedve kóstolgattuk, szép zárása volt egy tartalmas napnak.