Először az tűnt fel, hogy szellősebb volt a bódésor. Meg nem volt a Vylyan a bejárattal szemben. Meg ételudvar lett a Villányi Korzóból. Végigpörgettem a műsorfüzetet és tényleg, sok hiányzó név, pár új név, a délutánt egy gyors körsétával kezdtük.

A Budavári Borfesztivál egy két és fél évtizedes formátum, amin látszik a megújulás szándéka, viszont már sokaknak nem azt jelenti ami volt. Másoknak meg éppen ezért tetszik. Régebben a szakma miatt érkeztek sokan, kiállítók, kereskedők, borfirkászok és hasonszőrűek. Ez a rész valahogy kikopni látszik, a találkozási pontok és lehetőségek megsokszorozódásával, a bor mélyebbre szivárgott a táradalomban és ez jó hír. Nekünk, borfogyasztóknak. A szakma más kapcsolódási pontokat keres, a B2B egyre kevésbé a fesztivál jellegzetessége. Közönségfeszt lett és nem sem baj. Csak akkor legyen még inkább az, akár egy fél szakmaibb nap beiktatásával.

Én mondjuk ezért szeretem a szerdát, bár még mindenki a bepakolást éli túl, a kezdés körül érdemes odamenni, kevesebben vannak, most kivételesen remek idő volt és ilyenkor beszélgetni is lehet a borásszal. Már ahol borász van, vagy olyan akivel beszélgetni is lehet. Sok helyen nincs. Oda nem is mentünk.

Viszont voltunk ár helyen, szabogabi kolléganő WSET felsőfok előtti alapozó edzésprogramját (szeptembertől decemberig tart a felkészülési időszak) igyekeztem fejben összerakni, bár neki volt még egy fél napja legalább a hétvégén is. Voltunk például Tokajban. Ahogy minden évben. Most a Zsirai standon kezdtük, az új válogatásokkal: a Betsek Hárslevelű 2013 nekem igencsak bejött, a Középhegy Furmint picit kevésbé, de mindkettő a legjobb eddigi általam kóstolt Zsirai-bor. A Holdvölgynél Intuition 2013 Király Furmint, szép test, vastag anyag, a nemrég díjakat gyűjtött Exaltation Sárgamuskotály 2012 tisztes játékos, szépen játszik a cukorral, savakkal, illatburjánzással, bár nem az én világom.

A Balassa-standon három furmint és egy hárs volt a penzum, nekem a 2013-as Betsek Kvarc lett a kedvenc. A szomszéd Gizella Pince kínálatából 2013-as Szent Tamás hárslevelű lett az idei borfeszt-favorit. De egyébként ők régi kedvencek, van egy kis szubjektív felhang mindig ilyenkor, vakkóstolásokon majd szigorúbb leszek velük. Vagy nem, mert azért ezek akkor is kimagasló borok.

Ennyi volt Tokaj. Ismerősökkel futottunk össze a horvátországi magyar borászok standjánál, itt a karancsi Szabó Pince 2014-es pinot blanc-ja került pohárba, tisztes, tiszta, az évjárathoz képest jól strukturált bor, picit élénkebb savakkal a kelleténél. Tetszett.

Keresgéltünk egy ideig, kisebb borvidékekre pályázatunk, de azokból most nem igazán volt felhozatal. A kereskedői standokat kihagytuk, amióta két dugós borral is megpróbáltak meggyőzni, hogy az a szag csak a bor jellegzetessége, majd fizettettek vastagon, azóta vannak, akiket messziről kerülök. Mások meg itt se voltak. Ettünk inkább Kolbicét, ami nekem bejön, jól is esett a tokaji savkezdés után.

A villányi és szekszárdi pincészetek most egy kupacban voltak az Oroszlános udvarban, a nagy esti vörösboros roham előtt arra sétáltunk, de ráakadtunk itt a Sandahl standjára. Egy kis Badacsony a vörösek előtt, hát persze. Ha nem nézek az árakra, akkor az összes kóstolt bort szívesen tudnám a pincémben. Ha az árakat is nézem, akkor magyar viszonylatban nem olcsó borokat látok, de ha osztrák borkatalógust nyitok ki, akkor semmi különös. Miután megosztottam egy fotót az árlapról, a közösségi oldalakon jött pár kritikus megjegyzés, de hát kérem, mindenki annyiért adja a borát, amennyiért szeretné és amennyiért megveszik. A bor nem a szociális háló része, még.

Na de a részletek: a 2014 Genesis rajnai rizling (14 rajnai és 1 olasz volt a standon) két verzióban jött ki, az SOS lett a kedvenc, szofisztikáltabb anyagnak tűnt, de az MMS sem bírná sokáig a borhűtő magányát. A 2011-es Magic Rain volt a kolléganő kedvence, majd a 2010-esek közül szoros küzdelemben a The Stamp lett a kiválasztott, a Recepttel párban kóstoltuk, érett, rajnais, szép bor.

A Janus Borház kínálatából a 2011-es syrah lett a legizgalmasabb tételnek megszavazva, borsos, fűszeres, vibráló bor. A Malatinszky-standon a hordótlátott Noblesse rozé mutatott rozémásságot, a Gere Tamás és Zsolt pultnál a 2011-es Villányi Franc volt szebb az átlagnál. Egy szűk szekszárdi kör és pohár Tanyamacska kékfrankos Eszterbaueréktől fért még bele az estébe. No meg hazaindulás előtt egy friss rajnai rizling a Heumann standon.

Hogy mi lesz a huszonötödikkel? A helyszínbe szerelmes közönség miatt nehéz lenne máshova vinni a fesztivált, noha az anyagi körülmények rég indokolttá tették volna. Lesz-e jövőre is elegendő és kitartó borászat vagy folytatódik a lemorzsolódás? Milyen hatása lesz, hogy az idei látogatók jó néhány megszokott arcot nem találtak meg? Ezt nem tudhatjuk, nem is a mi dolgunk megoldani, de nem lenne jó a szeptember eleje Budavári Borfesztivál nélkül, az is tény.

A saját instagramos fotószerségek mellett Az Ihatóbb Magyarországért fotóit vettük kölcsön, köszönjük!