Kérem Várjon!
Cikkek
Újra nyitva lesznek a pincék
ICWiP Palkonyán
bori
2010 July 21.

Az idei (sorban a 14-ik) ICWiP keretében Palkonyára látogatnak a kultúrhét számos nemzetet képviselő résztvevői július 27-én. Az eseményen a Pünkösdkor megszokott nyitott pincék és finom borok várják majd a látogatókat egész délután.

A története során Közép-Európa és az Alpok-Adria térség egyik legismertebb és legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiváljává nőtt Pécsi Nemzetközi Kultúrhét (ICWiP - International Culture Week in Pécs) 2008 óta a baranyai megyeszékhelyen túl több települést is helyszínül választ. Az egyik kihelyezett programnap során a külföldiek mélyebben is megismerkedhetnek egy másik faluval vagy várossal, beleértve a helyi szokásokat, gasztronómiát és borokat. Palkonya (Versend és Siklós után) fogadja majd a fiatalokat, a település építészeti örökségének és nyitott pincéinek bemutatásával.

A július 24-től augusztus 1-ig tartó fesztivál pécsi programjait is érdemes lesz figyelemmel kísérni. Miközben a Dóm térre a rendezvény ideje alatt most is borászatok és éttermek települnek ki, az estékre koncertekkel készültek a szervezők.