A kéknyelű badacsonyikum, régebben azt hitték, megegyezik az olasz-szlovén piccolit/pikolit fajtával, e aztán kiderült, inkább az a teória igaz, hogy valahol itt született meg, ezen a tájon. Badacsonyba menni nem félédes szürkebarátért vagy muskotályért kell, hanem kéknyelűért, meg olaszrizlingért, meg szürkebarátért is persze, csak éppen szárazban.

Most nem én mentem, Badacsony jött házhoz. A Sipos Borházról ez idáig szégyenszemre semmit nem tudtam. Most utánanéztem, bár weboldalunk nem a legfrissebb, hogy finoman szóljak, azért alapinfók megtalálhatók rajta. A tíz hektáros családi vállalkozás aktív a borturizmusban, szálláshelyet üzemeltet, borkóstolókat szervez, mellette olaszrizling, szürkebarát, ottonel muskotály, chardonnay és kéknyelű fajtákból készítenek borokat.

A 2012-es kéknyelű illata elsőre elég citrusos volt, viszont a levegőn folyamatosan váltakozott, hol a gyümölcsös-virágos vonal erősödött föl, hol a mézes-minerális jegyekből kaptam többet. Akárhogy is, biztató kezdet volt, tiszta, egyenes, északiparti illat.

Aztán kortyban ott vannak a savak, a sózott citrom íze, a pirítós, az érleltség és a mineralitás, no meg alma a pincéből. Nem teljesen egyértelmű, hogy mindez hogyan alakul, első este még voltak kételyeim, másnapra viszont nem zamatok szebbik oldala diadalmaskodott. Valahogy benne van a kezdődő fáradtság íze és a komponensek valahogy nem pattannak egymásba, nincs legós összeállás, külön mozog a sav, a gyümölcs, az ásványosság, és persze a megmagyarázhatatlan fűszerízek, mint toast vagy sózott citrom… 

Összességében nem volt rossz élmény, sőt, biztos lehetne hozzá alkalmat és helyet találni. Csak valahogy a kéknyelűket Nyári Ödön Kéknyelű 2011 vagy az Istvándy Kéknyelű 2013 mércével teszem négycsillagra. Akkor ez legyen 83 pont és ***