Kérem Várjon!
Cikkek
Toszkán kalandok fehérben
Három vernaccia
zoranka
2015 December 08.

Olasz napokat tartunk. Kedves barátaink jártak ugyanis ősszel Toszkánában és hoztak némi kóstolnivalót - össze is állt egy kis csapat és a Művész Presszó konyhájában a házigazdáink által rögtönzött remek harapnivalók mellé bontottunk pár bort. Lesz folytatás is, ha már olasz és bor, akkor elővettünk pár máshonnan Pécsre került bort, de az első részben főszerepben a Vernaccia di San Gimignano.

Kicsit utánaolvastam a fajtának, pár érdekességet kigyűjtöttem. Vernaccia néven sok különböző fajtát találunk szerte Itáliában, a legismertebb a Vernaccia di San Gimignano, amely 1966-ban az első DOC (Denominazione di Origine Controllata) eredetvédelmi jelzéssel ellátott olasz bor lett – 1993-tól már DOCG-vé (Denominazione di Origine Controllata e Garantita) lépett elő.

A fajta első írásos említése 1276-ra tehető, vagyis elég régóta termeszthetik a toszkán dombokon, ennek ellenére származását tekintve több feltételezés is van. Kelet-Európa és Görögország is felmerül őshazaként vagy egész egyszerűen nem is telepítették be, itt alakult ki.

A szabályozás szerint legalább 90%-ban vernaccia szőlőből készül, és legfeljebb 10% egyéb engedélyezett, nem aromatikus szőlő kerülhet még bele. Ha riserva megjelölést találunk a palackon, akkor legalább 12 hónapig érlelték, ebből négyet palackban. Három bor következik, három pincészettől. Mindhárom az organikus szőlőtermesztésben hisz, a borok vino biologico minősítéssel rendelkeznek.

VAGNONI Vernaccia di San Gimignano DOCG 2014

Elég tartalmas bor, illatában citrusok és némi herbásság. Zöldalma ugrik még be. Kis kesernye jön hozzá ízben, mintha olaszrizlinges-mandulás érintést kapott volna. Persze nem, 100% fajtatisztaságot írnak róla. Van benne a végén egy kis sós érzet, mineralitás, ha nem is egyezünk ki ebben. Tiszta, jóivású, élvezetes bor. 84/100 pont, kb 8 €

S. QUIRICO Vernaccia di San Gimignano DOCG 2014

Könnyed, citrusos, friss, vékonyabb test, de szép arányokkal. Több gyümölcs, kis citromhéj, friss virág, némi mediterrán fűszer, zsálya, egész kerek savak, jólesik belekortyolni. Izgalmas, lüktető bor, amit valami könnyed ételhez, grillezett tintahalhoz, fritto mistóhoz innánk szívesen, elfogyna a palack gyorsan. 87/100 pont, kb. 13 €

CESANI Vernaccia di San Gimignano DOCG 2014

Mineralitás és érett citrusok. Illata kicsit visszafogottabb, de elegáns. Jó struktúra, kis buborék is görgeti a kortyot, elég hosszú, hozza a mandulás-zöldalmás zamatokat is. Tartalmas, friss, arányos, rendben van teljesen. 86/100 pont, kb. 7 €

Egyik bor sem akar sokat fogni, de így legalább épp eleget markolnak. Vagyis inkább mi: ásványos és gyümölcsös, könnyed, de nem tartalommentes, jó borokat, ha a toszkán tengerparton üldögélnénk, pont ilyeneket szeretnénk kortyolgatni, de a hangulatos kisvárosokban, napsütéses sétákat követően is frissítő kényeztetés lehet egy pohár vernaccia. Ezekből mindenképpen.

banner