A murci erjedő must, minimális alkohollal, a szőlő édességével és ízével, minimális élesztősséggel. Különösebb felhajtást eddig igazán Németországban tapasztaltam körülötte, ott a neve Federweißer, a Rajna-menti tartományok szupermarketei ilyenkor tele vannak velük. 3-5 euró egy palack, ha olcsóbb, Olaszországból jön, ha drágább, helyi: aki szeptemberben veszi, édesebbet kap, aki októberben, borszerűbbet, hiszen az élesztők dolgoznak közben. A Federweißer-üvegek mindig hűtőpultban vannak, soha nincsenek lezárva rendesen, hiszen erjednek, a szén-dioxidnak valahova távoznia kell, erre pedig külön táblák figyelmeztetik a vásárlókat, mondván nehogy bárki fektetve rakja le a pénztár előtti szalagra meg a kosarába a palackot, mert ki fog folyni. Hagyományosan Zwiebelkuchen (legtöbbször kelt tészta, rajta rengeteg hagyma, tejföl, szalonna, mindez tojással összetartva, szóval lényegében a quiche lorraine német verziója) jár hozzá, szüreti fesztiválok, éttermek, pékségek, borbárok közönségkedvence a könnyen érthető, és hát mindig finom párosítás.

Csehországban burčak, Ausztriában Sturm, Dél-Tirolban (Sudtiroloban, hogy a szebbik olasz neve is meg legyen említve, így a korrekt) Sauser – többnyire 7-9 százalékos alkohol van azért bennük.

A Vinakoper a „szlovén Isztria” – az a kis partszakasz, amit Trieszt fölöttről Muggia mögött még látni, és ami ha elűzték volna az akkor ENSZ-fennhatóság alatti, később Jugoszláviához került részt akkor még uraló helyi kommunistákat 1954-ig, és egy kicsit másként alakul a történelem, most akár még mindig egy önálló Trieszti Szabadállam része is lehetne, mintegy második Monacóként vígan élve a szabadkikötő által termelt pénzből – legnagyobb borászata, az ötvenes években lett alapítva, ma 590 hektárról állítanak elő évi 3,2 millió liter bort, az 5-8 euró közé belőtt árú, egyenletesen iható termékeik ennek megfelelően bármelyik szlovén szupermarketben és benzinkúton kaphatóak. A név nem túl bonyolult: a Koper a „szlovén Isztria” kvázi fővárosának, a mintegy 25 ezer lelket számláló Capodistriának a szlovén neve.

De hogy szó essen magáról a termékről is: a műanyagpalackba, csavarzárral lezárt murci Rumeni muškatból készül, és noha olaszul Moscato Giallo, azaz sárga muskotály a szőlőfajta neve, ez nem keverendő össze a mi sárgamuskotályunkkal. Ez ugyanis egy autochton északolasz fajta, a magyarországi sárgamuskotály pedig eredetileg a Muscat à petits grains blancs. A Rumeni muškat a szakirodalom szerint kicsit jobban megbirkózik a rothadással, mivel lazábbak a fürtjei és kicsit vastagabb a bogyó héja. Németül ezért bölcsen meg is különböztetik a kettőt: az olasz aranymuskotály (Goldmuskateller), a közép-európai pedig Gelber Muskateller (sárgamuskotály) néven fut. Mindez persze nem lenne érdekes, ha a termék nem lenne finom.

Szerencsére az: az íze pontosan olyan, amilyen egy muskotálytól elvárható. Ami viszont érdekes, az az, hogy a Federweißerek 8 százalék körüli alkoholjához képest ez jóval kevésbé erjedt ki, és kénnel alaposan véget is vetettek a folyamatnak: épp annyira murcis, hogy azért még mustos legyen, de nincs már benne annyira cukor, hogy émelyítően édes legyen, a mindössze 4 százaléknyi alkoholt pedig alig érezni. 3,79 euróért egy litert adnak, akár szódával, akár nélküle tökéletesen el lehet lenni vele az újborok érkezéséig. Ilyen murcikat a magyar boltokba!