Ültem a tokaji LaBor bisztró egyik asztalánál és azon igyekeztem, hogy a szúnyogokat is távol tartsam magamtól (nem volt könnyű, naplemente után egyre többen lettek) és a bodzaszörpömet is megigyam (kocsival voltam, borról szó sem lehetett). Bent az étteremben egy négy fős lánycsapat vacsorázott, a teraszon pedig hamarosan csatlakozott hozzám három fiatalember. Önkéntelenül is arra figyeltem, amiről beszéltek. “Villány sokkal jobb, ott legalább húsz ilyen hely van!” - mondta az egyikük. “Igaz, de végül Tokaj sem volt annyira messze, mint amit mondtál” - válaszolta a másik. Úgy tűnt, először járnak a borvidéken és még nem dőlt el, hogy utoljára-e.

Az elmúlt évtizedekben kalandos sorsa volt a Szekszárdi borvidéknek. Előbb meg kellett találni azt az identitást, ami mentén a fejlődés útjára lehet lépni, majd ennek abszolválása után már csak tartani kellett a növekedési görbét. A jelszó sokáig világos volt: Utolérni Villányt! Sok szép sikernek lehettünk tanúi az elmúlt években, megkérdőjelezhetetlen a fejlődés, de vajon hol jár, s hol a helye Szekszárdnak a pannon bortérképen? 

Borturisztikai helyzetképet igyekeztünk felvázolni a korán ébredő és jelentós fórral rendelkező, ám még mindig fejlődő Villányban, illetve a bor mellett most már borturisztikai szolgáltatásokban is felzárkózó Szekszárdon. Négy, viszonylag fapados kérdéssel próbáltunk utánajárni a dolgoknak (Miért jön a borturista? Mi változott az elmúlt években? Mit mutatnak a számok? Milyen fejlesztésekre lenne szükség?), és meglepődtünk, mert egyáltalán nem fapados válaszokat kaptunk.  Az első részben íme a villányi válaszok.