Van egy kis csapatunk, négy fix taggal. Időnként kóstolunk. Beszélgetünk. Eszünk. Négy ember négy világból. Egy közös pont van: a bor. Pontosabban annyi volt talán az elején, aztán rájöttünk, hogy sokkal több is van. A karantén némileg megakasztotta találkozóinkat, de múlt héten pótoltunk. Volt több apropója is, egy babgulyás a tűzhelyen, két frissen szerzett szőlész-borász oklevél és nyolc bor a Stier Pincészetből.
Azt mondják ilyenkor, egyik szemem nevet, a másik sír. Pedig rég kóstoltam már ilyen sauvignon blanc-t a Villányi borvidékről. És pont azért csordult pár könnycsepp a másikból, mert lehetett, lehetne még több, még jobb. Ha nem volna ez a mindent bedaráló újborőrület, a szüret előtt elvárt újborokkal. A piac elvárja, a piac megkapja, én meg az a kisebbség vagyok, aki a azon a lehetetlen helyzeten szontyolog, mi lett volna, ha.
Mindenféle apropók hozták úgy, hogy egyszerre volt nálam három palack, három különböző évjárat a siklósi Riczu-Stier Pincészet cabernet franc-jából. Micsoda lúzerség lett volna nem egyszerre bontani őket. És micsoda pazarlás, hogy egy magányos hétfő estén egyedül bontottam meg három bort. Nézzük csak, milyenek voltak a 2014 előtti szép évek.