Számos fehérbora közül a Rajna és a Mosel mentén termelt a savhangsúlyos rajnai rizling tudott átütő nemzetközi hírnévre szert tenni. A fehérek közül a Silvaner (zöldszilváni), a Gewürztraminer (fűszeres tramini), a szürkebarát, a bacchus, a rizling és a silvaner keresztezéséből létrejött rizlingszilváni (Müller Thurga), míg vörösek közül a Dornfelder, és a Schwarz Rizling fajták bírnak még kiemelkedő eredményekkel.

A borok népszerűségéhez a híres német turizmus is nagyban hozzájárult. A szőlősorok mentén húzódó kerékpár- és turistautak mágnesként vonzzák a kikapcsolódni vágyókat. A megfáradt vándorok éhségének és szomjúságának enyhítéséről a kerékpárutak mellett fekvő a borászatokhoz tartozó Strausswirtschaftok gondoskodnak.

A Rajna és a Majna összefolyásától kelet felé közel 100 km hosszan a bambergi püspökségig húzódó 800 éves múltra visszatekintő borvidék 100 ezer ha-ából mára már csak 6000 maradt. A változatos geológiával bíró terület kontinentális éghajlatán készítik az ország legszárazabb és legnagyobb alkoholtartalommal bíró borait. Egész évben vásárlók sokasága keresi fel a vidéket a gyakorta 13-14% alkoholfokkal bíró tiszta frankföldi borok miatt. Hideg teleit és a forró, száraz nyarait a Majna és annak kisebb mellékfolyói enyhítik, míg a kellemes savakról a földtörténeti középkor triász időszakának három talajalkotó kőzete gondoskodik. Nyugaton a Majna-négyszögben a tarka homokkő, a középső Majna-háromszögeben az agyag, a lösz és a kagylómészkő, keleten a Steigerwald hegységben a keuper kőzet az uralkodó.

A többi német borvidékkel ellentétben a Riesling helyett itt a három és fél évszázada Bécsből idekerült Silvaner (zöldszilváni) az elsőszámú fajta. A helyiek számos fesztivállal ünneplik az újabban egyre nagyobb hírnevet szerző szőlőt, tavaly éppen frankföldi gyökeret eresztésének 350-ik évfordulóját.

A gazdák többsége a huszadik század derekán a könnyebben termeszthető, nagy hozamú, de kevésbé jó minőséget adó Müller Thurgaura (rizlingszilváni) cserélte szőlővesszeit. Az utóbbi évek igényes borfogyasztásnak köszönhetően azonban egyre többen kezdik újra felismerni a Silvaner értékeit. Ez az almás, és kicsit zöldcitrus aromákkal bíró fajta a 21. század elején ezért megint a reneszánszát éli.

A borvidék mai jelképét, a laposüveghez hasonlító Bocksbeutel üveget a 18. század elején vezették be a frank borok hamisításának kivédésére. Más üvegekkel is találkozhatunk, de a legjobb boraikat még mindig ezekbe a palackokba töltik.

Volkach alig fél órás autóútra fekszik a borvidék központjától, Würzburgtól. Az alig tízezer lakosú, változatos építészettel bíró városkában szinte minden a borról szól. A Grimm-mesékbe illő város vendéglőiből terjengő ínycsiklandó illatok kóstolásra invitálják a vendégeket, akik az ízletes frankföldi ételek mellett a helyi nedűkből is gazadagon válogathatnak. A 200-300 éves színpompás favázas épületek kapuin belül ugyanis híres pincészetek bújnak meg. A nagyközönség elől eldugott présházak környékén különösen szüret táján tapasztalható nagy mozgolódás. Ekkor a közeli domboldalakról kocsi számra hozzák a leszüretelt szőlőt. Ilyenkor a turistáknak mindig sikerül valahogy hívatlanul betévedniük a présházak mélyébe, hogy bepillantást nyerjenek a borkészítés folyamataiba.

A borászatok a hagyományaikat még mindig hűen őrzik. Gyakorta már a bejáratnál fűzfaágon lógó vörös és fehér szalagok jelzik az ott kapható borokat és a szortimentet. Szüret táján szinte kötelező jellegűen árusítják a Federweisst, a frissen kipréselt mustot, amihez a tradicionális Zwiebelkuchen-t hagymássüteményt fogyasztják. A pincészetek repertoárjából nem hiányozhat a szőlő melléktermékeiből származó törkölypálinka és a szőlőmagolaj sem. Itt mindig találni valami vendégcsalogatót, alkalmat a mulatságra. Ilyenkor gyakorta bódult turisták zajos ricsaja veri fel a vidék magányát.

A környék dombos területen található, összefüggő szőlőültetvényein a gépesített szőlőművelés a jellemző. Szüret táján előszeretettel használt eszköz a szüretelőgép, még a legjobb pincészetek is gyakorta alkalmazzák. Talán épp ezért van, hogy a kézzel szüretelt szőlőt nagy becsben tartják. A Majna meredeken bevágódott partoldalában születnek a legszebb nedűk. Az ilyen különleges mikroklímájú helyeken gyakorta késő őszig érlelik a fürtöket, hogy a legzamatosabb és a legnagyobb beltartalmú borokat állítsák elő. A minőség érdekében a rohadt szemek mellett még a botrytis-es szemektől is megválnak, hogy csak egészséges, érett szőlőszemek kerüljenek présszorító alá. Az édes boroknál a különleges munkát igénylő jégborral szemben a botrytst tartalmazó Beerenausleset, Trockenbeerenausleset részesítik előnyben.

A kézzel történő szüretkor a traktor hátulján lévő villástargoncára felerősített tartályba ürítettük vödreinket. A legmeredekebb domboldalakon a találékony németek a puttonyozás helyett már a modern technika vívmányait használják. Ebben az esetben a traktor csörlőjére egy megmagasított, puttonyokkal kibélelt szánkót akasztanak, amely pillanatok alatt a sor tetejére húzza szőlővel teli rakományt. Ez az eljárás olcsó is, hiszen feleslegessé teszi puttonyosok felfogadását. A 30-40%-os meredekségű, közel 100 méter hosszú szőlősorok szőlőmunkásainak sem olyan könnyű a helyzete. Egy-egy megindult teli vödör igen gyorsan a sor alján találhatja magát. A reggeltől-délutánig tartó szüret után késő estig tartó préseléssel folyik tovább a munka. Modern elektromos préseket alkalmaznak, igaz többségében minden más is gépesített. A kipréselt mustot megszűrve először egy magasabb, melegebb helyre nyomatják, majd néhány óráig állni hagyják, annak érdekében, hogy a forrás gyorsabban megindulhasson. Ezt követően a must vízzel fűthető és hűthető, rozsdamentes acéltartályokba kerül forrásra. A legkiválóbb minőségű szőlőket külön kis badellákba gyűjtik. Ilyen esetben lábbal tapossák, majd -200 Cº fokos szárazjég hozzáadásával másnap reggelig légmentesítve tárolják, hogy másnap reggel hidegen préselhessék. Ez a módszer Dél-Franciaországból indult, ahol a szárazjég helyett széndioxidot vezetnek a törkölybe, hogy több íz és zamatanyag kerüljön a kiforrandó mustba.

Aki szereti a dimbes-dombos tájakat, kedves embereket, ízletes ételeket a hozzápasszoló italokkal, azoknak bátran ajánlom ezt a szinte kimeríthetetlen lehetőséggel bíró Frank borvidéket, és a fővárosát, Würzburgot. A hatalmas, több száz éves borospincéiről elhíresült város még számos látványosságot nyújt a kalandozni vágyóknak. A mozgalmas belvárosa, a Majna és a város fölé emelkedő középkori vára, a gyerekektől nyüzsgő parkjai egész napos kikapcsolódási programot ígérnek. Aki még ennél is többet szeretne, az a több százéves sörfőző hagyományairól, sörkertjeiről elhíresült romantikus Bamberg városát feltétlenül látogassa meg. Európa legnagyobb történelmi világörökségű belvárosának utcáin sétálva beszívhatjuk a múlt és a jelen illatát. Az utcákon bandukolva egyszerűen csak merüljünk el a város pezsgő egyetemi életében, nézzük meg a székesegyházat, vásárolgassunk a Grüner Markt piacán, és ha elfáradtunk üljünk be egy hamisíthatatlan bambergi sörfőzdébe.

Az igazsághoz sajnos az is hozzátartozik, hogy a korábban a németekre jellemző cukorral erősített félédes és édes készítmények még gyakorta jelen vannak, ezen még a tekervényesen megfogalmazott bortörvények sem segítenek. Ettől a hírtől azért ne féljünk belépni és megkóstolni egy jó pincészet ízletes borait, ahol a rossz híresztelések ellenére is igen kellemes csalódás érhet bennünket. Hiszen Hugh Johnson is úgy nyilatkozik, hogy havonta legalább egyszer nyissunk ki, és ízleljünk meg egy jó német borospalack tartalmát.