Kezdjük a végén, tettem egy facebook-bejegyzést a hazautunkról, nem várt médiavisszhangja lett, persze sokan nagyobbra fújták a lufit, mint amekkora valójában volt, mindenesetre az egész napban ez a határátkelés volt az egyetlen, mondjuk azt, a vártnál kellemetlenebb élmény.

Busszal indultunk Pécsről, Bóly, Lánycsók, Mohács érintésével szállhattak fel borbarátaink és majd’ két óra alatt értünk le Eszékre, a nyitás előtti percekben gördültünk be a Muzej Okusa épülete elé (a városi parkban található épület ma eltörpül a stadion (még a régi...), a sportcsarnok és az uszoda mellett, pedig 1809-ben itt lett Eszék szabad királyi város.

A belépőnk látványos volt, az emeleten a hatalmas üvegablakok mögött a mesterkurzus is félbeszakadt pár pillanatra, hiszen "a magyarok bevonulása" indította a fesztivál szombati napját (a kétnapos rendezvény amúgy pénteken kezdődött).

Az ízek múzeuma a hétköznapokban étteremként funkcionál, az egyik legprogresszívebb gasztropont a szlavóniai nagyvárosban (olyan százezren laknak itt), viszont egy ekkora fesztiválnak picit szűkös. Az elején volt jó érkezni, az első három-négy órában még pont olyan sokaság volt jelen, ami elviselhető volt, tudtunk beszélgetni a borásszal, már ahol nem hostess kóstoltatott (ez a második nap hátránya), elfértünk. Az utolsó három óra volt neccesen zsúfolt, se látni, se kóstolni nem lehetett már normálisan, úgyhogy el is mentünk vacsorázni, a sült paprikás, kajmakos csevap, frissen sütött kenyérkékkel kellő vigaszt nyújtott.

Mivel nekem ez már az ötödik WineOS volt (és összesen ennyi volt eddig belőle), sok olyan ismerőst találtam, akiket kedvelek, de első körben nem hozzájuk mentem kóstolni. Aztán persze, belekóstoltunk a graševina Mitrovac-dűlős verziójába vagy a zelenacba a kutjevói Krauthaker pincénél, a fesztivál legszebb kékfrankosába (plusz néhány szép fehérbe) a csúzai Kollár pince standján, nem maradt el a tramini az Iločki podruminál, egy portugieser régi barátunknál, a szerb szerémségi Mačkov podrumnál, de bővebben inkább az újdonságokról.

Buborékosokkal kezdtünk, Horvátországban is fellendülőben a pezsgőpiac, egyre több pincészet készít tradicionális, palackos erjesztésű pezsgőt. A Feravino metode charmat pezsgői voltak belépő kategóriában a legjobbak, legcsúszósabbak, a Grasecco két verzióban brut és extra brut mutatta meg az olaszrizling lehetőségeit, míg a a Francesca a kékfrankosra épített rozé verzió. Könnyed, gyümölcsös, de rendkívül kedves pezsgők, 50 kuna áron (2250 Ft) kedvező vétel. Ha picit komolyabbra vágyunk, akkor a mi fesztiválgyőztesünk a kutjevói Josipović pincészet Jazz brut pezsgője, ami tradicionális módon készült, 65% olaszrizling és 35% rajnai rizling felhasználásával. 24 hónapot töltött élesztőn, remek egyensúly a gyümölcsösség és az élesztős, kenyérhéjas klasszikus érlelt jegyek között. A webshopos ára 78 kuna (3510 Ft), bőven megéri.

Amíg a többiek a graševina (ugye tudjuk: olaszrizling) túrájukat rótták, addig én kicsit műfajt váltottam. Két pincészet érkezett távolabbról, akik komolyabban érdeketek: a Palihnić a Pelješac-félszigeten tevékenykedő borászat, egy eszéki barátom ajánlotta a borokat, bár nem volt szándékomban plavacokkal ismerkedni. A Plavac barrique egy könnyedebb, gyümölcsösebb déli vörösbor (olyan 1600 forinért), míg a Postup ebből a fajtából készített dűlőszelekció, tartalmas, masszívabb, de egyensúlyos, szépen érlelt bor (nagyjából 3000 forintért).

A masszívabb bor fogalmát persze a következő standon érdemes lehetett újraértékelni, a macedón Brzanov kézműves pincészet Szkopjében, a fővárosban található, a szőlőt az ország legjobb pontjairól vásárolja fel a tulajdonos (Veles, Negotino, Skopje és Bogdanci a zöme), a borokat pedig saját egyéni, mondjuk egész természetközeli elvei alapján dolgozza fel. Az exportcentrikus Macedóniában szokatlan jelenség, hogy minden borát otthon adja el, a gasztronómia és a diplomácia szívja fel a tételeket, amik egyébként nem olcsók, 20-70 eurós árakon juthatunk a borokhoz. A vranec kiemelkedő,  a pincészet egyébként kétharmadrészt ezt a fajtát készíti, de akad itt cabernet sauvignon, merlot, cabernet franc, syrah, tempranillo, sőr egy kis riesling is. Koncentrált, tartalmas borok, sok hordófűszerrel (a csúcs vranec 40 hónapot töltött hordóban, két évet palackban, most jött ki a 2012-es), sok érett gyümölccsel és jó, életet adó savakkal.

A magyar standoknál most nem igazán kóstoltam mélyrehatóan, a villányiak közül a Bock, a Gere Tamás és Zsolt és a Maczkó Róbert pincészetek voltak jelen, plusz egy közösségi Redy stand is népszerűsítette a szomszédvárat, ami egyébként elég ismert Eszéken és a környékén.

Ami még említésre méltó: a kutjevói Perak savignon blancja és a Mitrovac-dűlős olaszrizlingje; újdonság volt a Kaptol pincészet borsora, nagyon trendi fehérekkel és volt korrekt vörös is; a ritka fajták (trojišćina és sansigot) Krk-szigetről; a remek sajtosok, amiből hozni is kellett haza kóstolót; a kulenek, a csípőset érdemes volt a legvégére hagyni.

Összességében mintegy hetven kiállító, ha jól számoltuk, 5 országból, két nap alatt sok száz látogató, érdeklődő, kóstoló vendég. Az élmény megmaradt, a felsoroltakon kívül is akadt jó néhány, nem írtunk ráadásul a remek mesterkurzusokról egy szót sem, lévén idén azokra nem ültünk be, pedig érdemes lett volna, volt vagy két tucat a két nap alatt - de hát minden nem férhet bele egyetlen délutánba, jövőre azért ismét megpróbálkozunk.

Fotók: Gűth Ervin