Kérem Várjon!
Cikkek
Szaftos és szikár
Olaszrizlingek a borszakkörben
zoranka
2013 October 25.

Mindent elborítanak októberben az olaszrizlingről szóló írásaink, de egy időre szünetet tartunk. Volt borszemináriumunk, borbemutatónk, borszakkörünk is a fajtának szentelve, kóstoltuk a rizlingeket rendületlenül, a sorozat lezárásaként a pezsgőházas kóstolások jegyzeteit adjuk közzé.

A borszakkörre mintegy negyvenen jöttek el ezúttal, szép számban hölgyek is, nem rémültek meg az olaszrizlingtől, pedig a nyolcvanas-kilencvenes években szépen, lassan zúzták porrá a fajta renoméját. Minden olaszrizling volt, ami fehérbor, hát még ha legalább bor lett volna.

A fajta azonban nem hagyta magát, bár csökkent és csökken a területe, de még mindig ebből van a legtöbb. S ha már van, bizony vannak borászok, akik komolyan is veszik és igen jó borokat készítenek belőle. De nem csak idehaza, a monarchia utódállamaiban is mindenütt megtaláljuk, borsorunkat ennek megfelelően raktuk össze. Nem is fért bele nyolcba, kilenc lett a listán, aztán mégis csak nyolc.


LELOVITS TAMÁS Villányi Olaszrizling 2013

A legfrissebb bor, éppen csak palackozást követően kaptuk. Friss, citrusos illatokkal jelentkezik, kis fedettség van benne, de már pár hetes palackérlelés is segít ezen. Zöldalmás ízek, kis szénsav érezhető ki, kellemes más most is ízlelgetni, de még csak a jövőt látjuk benne. Nekem most ebben az állapotában 82 pont, de érdekelne egy-két hónap múlva is.

NEUMEISTER Welschriesling Steirische Klassik STK 2012 (Ausztria)

Tiszta, intenzív illatok, citrusok, frissen hámozott narancs, barack, krétás jegyek és a háttérben némi ásványosság. Kortyban következetes, jó savakkal, lendület, frissesség, kívánja a kortyot, de volt pillanat, amikor szódáért szóltam volna. Fiatal, könnyed, de nagyon korrekt, ivós bor. Nekem ez legalább 89 pontot ért ezen az estén.

PÁLFFY GYULA Balatonfelvidéki Olaszrizling 2012

Zsíros, vastagabb érzetű bor, amiből fehér húsú gyümölcsök illata s némi ásványossággal dúsított gyümölcsösség jön később kortyban. Itt jelenik meg először érezhetően a mandulás kesernye, főleg az utóízben. Jó tartású, nem nehézkes, de zömök bor, fajtajelleggel és terroir-jelleggel egyaránt. Nálam 85 pontot ért.

VINA BELJE Grasevina 2012 (Horvátország)

Elsőre zöldalma. Aztán érett citrusok, mandarin, gyömbér, mandula. Rostos, szaftos gyümölcsös SzabóZé szerint, ami felismerhetővé teszi a stílust, grasevinát. Hosszabb, tartósabb, komplexebb zamatok. Egy picit még a mineralitást is megkockáztatom, de csak nagyon a háttérben. Tartalmas, gazdag bor, van benne erő és behízelgésre való képesség is, az egyik közönségkedvenc lett. Lehet most 90 pont.

BUSSAY LÁSZLÓ Zalai Olaszrizling 2011

Fűszeres, fehérhúsú gyümölcsökkel. Érezni a hordófűszereket is. A korty végén marcipános extrakt-élmény, ami kicsit sok. A korty elég olajos, van benne kraft, de valahogy, valami hiányzik, hogy nagyot dobbantson. De ez nem jelenti azt, hogy visszautasítanánk, ha megkínálnak vele. Hiszen legalább 83 pont.

POLGÁR PINCE Villányi Olaszrizling 2012

Sajnos, itt a kinyitott palackok (három palack) dohos-dugós jelleget mutattak, így ezt a tételt ki kellett vennünk a sorból.

BOTT FRIGYES Dél-Szlovákiai Olaszrizling 2011 (Szlovákia)

Hihetetlen tiszta és zöldfűszeres, citrusos és zöldalmás jegyekkel indít. Nagyon karakteres bor, határozott savakkal, elegáns strukturáltsággal, letisztult, sokrétű, kicsit hűvös karakterrel. Van benne tartalom, van benne szándék, izgalmas fejtegetni, szépen nyílik a pohárban, nagyon jó az aftertaste. És még fiatal, tegyük hozzá. Az összképért jár a 89 pont.

MÁRKVÁRT JÁNOS Szekszárdi Olaszrizling 2012

Nehezen tudtuk elhelyezni ezt a tételt, idehaza kevésbé gyakoriak a héjon erjesztett borok. Sötétebb a színvilága, az elsőre is látszik. Illatában a zöldfűszeresség és az érett/aszalt gyümölcsök is megjelennek. Barack, alma, körte, kajszi. Egyszerre édes, csípős, sós és egyszerre fűszeres, gyümölcsös, csersavas (nem túlzóan) a korty. Kisebb gyermekbetegségei ellenére nekem tetszik, de én bírom a narancsborokat… Nekem jóindulattal 86 pont.

BAKÓ AMBRUS A Gróftól Badacsonyi Olaszrizling 2012

Telt, ásványos, komplex. A Villa Sandahl ültetvényéről származik az alapanyag, 45 éves tőkékről egy meredek szikladarabról (a Gróf-dombról) származó, kisfürtű olaszrizlingből készült a bor. Szikár, elegáns, hosszú. Benne vannak a fajtára jellemző gyümölcsök és a mineralitás nem írja felül, csak rétegeket alkot. Élmény. 90 pont. Minimum. A másik közönségkedvenc.


A borokat Faragó István séf kompozíciója követte, bőrös sertéspecsenye (mézes-citrusos-fokhagymáspácolású) szalonnás kelbimbóval, burgonyatortácskával. Abszolút jól passzolt a borokhoz, visszakóstoltunk rá néhányat, nekem Bott Frigyesével működött a legnagyobb összhangban, kellettek a markáns savak.


Az olaszrizlinget valamikor 1859 táján említik először írásos emlékek, hogy megjelent a magyar szőlőskertekben. Stájer fajtaként érkezett ide, tudtuk meg Szabó Zoltántól, borász-kollégánktól, aki ezúttal is velünk kalandozott. Állítólag onnan jött, ahol most is szép borokat készítenek belőle, megtapasztaltuk. De valószínűleg a stájerek csak közvetítették felénk. Most itt van, százötven éve legalább és érdemes volna komolyabban venni. Mert lehet belőle nagyon szép, nagyon ivós, könnyed és friss borokat készíteni és lehet strukturált, rétegzett, izgalmas terroir-borokat is.

Nem új nevet kell neki találni, nem az a legfontosabb. Nem a neve miatt szeretjük, nem amiatt nem vásárolják. Minden nevet be lehet vezetni, vagy újra lehet pozicionálni. Pénz és kreativitás kérdése. 

Viszont a négy legjobb bor közül három határainkon kívül készült, intő jel, vegyük tényleg komolyabban, hagyjuk el a rossz beidegződéseket és készítsünk jobb olaszrizlingeket, északon és délen, keleten és nyugaton, ahol csak van belőle. És van belőle.

Mi ezentúl is keresni fogjuk a jó olaszrizlingeket, nem csak októberben, egész évben. Aki jóra talál, jelentse, nem akarunk kimaradni a jóból mi sem!