Ténfergünk a Király utcán, úgy tűnik, korán érkeztünk, a Gere-család a enoteca teraszán üldögél, mi egyelőre a bisztró teraszán iszunk meg egy bevezető ásványvizet. Buborékokkal. Lassan érkeznek a vendégek, akik nincsenek túl sokan. Az enoteca szűk befogadóképességéhez mérten sincs tomboló teltház, pedig nem tudják, miről maradnak le. Én már tudom és higgyék el, sajnálhatják - ha ennyire előre mehetek a történetben. Hogy a nyár, a pécsiek érdektelensége, a fogékonyság hiánya a csúcsgasztronómia és csúcsborászat iránt vagy a közel húszezres ár miatt, nem tudnám megmondani.

Felmegyünk az emeletre, kellemesebb az időjárás, bámészkodunk a konyha-monitorra, kortyolgatjuk a welcome-olaszrizlinget. Viszonylag intenzív, gazdag és üde illatok. Határozott citrusosság illatban, majd visszalépés kortyban. Nem nagyon, csak nem túl határozott, nem túl rizlinges. Könnyű fehér, bevezetőnek megteszi. Szó se róla, hogy nem volna korrekt bor, csak magason a léc: aki ilyen villányi vöröseket készít, tudnia kell villányi-siklósi fehérben is jobbat.

Hat Solus

Majd másfél órás csúszással indítjuk a vertikálist. A hagyományoktól eltérően nem a fiatalabbtól az idősebb felé, éppen fordítva járjuk be az utat. A fiatal borok intenzitása, erőszakossága érzéketlenné tesz bennünket az idősebb borok kifinomultsága iránt, indokolja Gere Attila és igazat adunk neki, főleg, miután végigkóstoljuk a sort.

Gere Solus 2000

Minden idők talán legtöbbször magasztalt magyar vörösbora. A magyar bor, amely az emlékezetes bécsi kóstolón szilánkosra verte a Chateau Petrust, a Massetót és az Ornellaiát. A bor, amely Kaliforniában csodálkozásra késztette az ottani bormegmondó-embereket. Nem tudjuk másként kóstolni, túl sokat tudunk róla. És mégis. Korát meghazudtoló energia van még benne. Ha volna belőle, még hagyogatnám. Gyümölcsei már erősen alávetették magukat a szoláriumnak, de aszaltan is szépek, jól kivehetőek, szilvás-fügés az első korty, elegáns, frissen főzött kávé, olasz pörkölés, még mindig, még mindig. Nincs elborulás, a harmónia tartja magát. Egy kis karamell, egy kis bőr, vannak még savak, lesimult, édeskés tanninok, mindenből van még hosszabbtávra, izgalom még minden korty. Még mindig tud újat mondani.

Gere Solus 2002

Ha most kell bontani egy Solust, akkor csakis ezt kérjük! Nem hiszem, hogy eléri azt a szintet, amit a 2000-es tudott, tud és tudni fog, de most ez a bor futja a legszebb formáját. Illatban, ízben abszolút kerek sztori. Barnás-narancsos árnyalatokkal ismerkedünk, mutatja már, hogy nem mai csirke, tisztelettel közelítsünk. Jampeckedünk, nem tesszük, mire pofon vág bennünket. Brutálisan erős gyümölcsösség, nem is vár az ember ilyet egy hétévestől. Vagy hát elvárna, de nem ehhez szokott. Szeder, fahéjas áfonyadzsem, némi dohány és érett feketecseresznye. Ha a végén az alkohol nem vétené észre magát jobban a kelleténél, még az első helyre is behízelegné magát. Így maradunk a realitásoknál.

Gere Solus 2003

Nekem ezen az estén csalódás volt. Valószínűleg az évjárat sajátossága, a nagyon nagynak beharangozott szüret borai sokkal korábban elszállnak, mint azt jövendölték. Ez a Solus mind közül a legfáradtabbnak bizonyult. Illatában nagyon villányi, és talán még vakon is kikövetkeztethető az évjárat. Lecsökkentek a savak, emiatt a bor kicsit beremeg. Van benne áfonya, málna és medvecukor. Kicsit lakkos is talán, és fáradt. Van benne anyag, van benne minden és mégsem állt össze, ráadásul ha eddig nem, kevés az esély, hogy később sokkal szebb legyen. Nekem csalódás (azaz ez volt az a Solus, amelyet 90 pont alá tettem…).

Gere Solus 2004

Egy korán temetett évjárat feltámadása. Kóstoltunk nemrég 2004-es pinot noir-okat és syrah-kat, mind remek formában voltak. Ahogy ez a merlot is. Karakteres, szép anyag. Van benne némi finom, gyógyfüves fűszeresség, de burjánzó szeder, málna és feketeribizli is. Elegáns és arányos a szerkezete, talán már minden a helyére került és mégsem pihent le. Még mozog benne, még csiszolódik. Úgy érzem, hogy minőségét tekintve pariban van a két évvel idősebb tesóval, de egy kicsivel még elegánsabbnak gondolom. Savakkal, tanninokkal nincs baj, gyümölcsök vannak garmadával, a korty hosszabb, mint várnám, pedig vannak elvárásaim! Most bontsunk egyet, csak élvezkedés határozott céljával, a többit meg rejtsük el gyenge pillanataink elől…

Gere Solus 2006

Nagyon intenzív, nagyon fiatal még. Hihetetlen energia mozgolódik még benne, az ilyen formátumú borokat valóban kár idő előtt meginni. Kávé és szilva jön belőle elsőre, egy kis macchiato és egy házi szilvalekvár, amelyek duettjét időnként étcsokis és szedres felhangok tarkítják. Nagy, nagy, sok, sok, még szinte lehetetlen elemezni. Azt azonban vállalhatóan le lehet róla írni, hogy jelen állapotában sokaknak nem fog tetszeni, mert még csak éppen hogy belendült a felfelé tartó úton. Hagyjunk belőle, hogy azt is meglássuk, amikor a csúcson lesz!

Gere Solus 2007

Megjelent az új bor. Tudjuk, nálunk miért jelennek meg ilyen fiatalon, ilyen korán, de akkor meg mi, vásárlók igyekezzünk tudatosabbak lenni: miután megvettük, tegyük el. Fiatal és brutális bor ez még, sok minden nyers benne, ennyi idő alatt nem tudott lecsitulni. Élvezhető a korty, aki brutál villányiakhoz szokott, tudja benne értékelni, hogy milyen szép, erős, sokrétű, nagy, masszív anyag, de látjuk-e vajon, hogy hova fejlődhet? Sok fekete gyümölcs, némi piros erdei gyümölccsel lágyítva, finom, érzéki fűszeresség, harsogó tanninok és nem kell nagyító az alkoholhoz sem. Nagy tehetség, útja legelején.

Hat fogás

Folyami harcsa bébi édesköménnyel és zöldalmával

(Rozé habzóbor 2008)

Az első fogás nekem készült. Na jó, tudom, hogy nem nekem, de így érezhettem, mert a hat Solus nagyon kiéheztetett és hiába volt az az isteni olasz mozzarella, már nagyon vártam a vacsora kezdetét. Gondolom, a konyhán is így éreztek, nem szerencsés másfél órát csúszni ilyen helyzetekben.

A harcsa nem nyers, de a magyar közízlés szerint valahol a határán mozog. Viszont így tartalmas, ízgazdag, nem száraz és tetszik. Hozzá a füstölt harcsás krém az édesköménnyel, az almaszósszal, minden klappol, minden egymásért van. Biztató kezdet, dörzsölöm magamban a kezemet.

Rozé habzóbort kínáltak hozzá, korrekt, kellemes, nem különleges, de egy bevezető italnak okés. A pincészet egy buborékos fehéret is készített, elsősorban házi használatra, aki szombaton Villányban vett részt a vacsorán, megkóstolhatta - érdemes ebbe az irányba is elmoccanni.

Hideg leves sült paradicsomból bazsalikomfagylalttal

(Kárpát Cuvée 2007)

A bor szintén korlátozottan hozzáférhető, hiszen nem sok készült belőle, Gere Attila pár éve kezdett ősi magyar fajtákkal kísérletezni. Hét magyar kékszőlőből készült ez a bor: bakator, purcsin, balafánt, járdovány, kékbajor, csóka, feketefájú bajor. Ebből a hétből maradhat kettő-három, amivel lehet és érdemes is többet foglalkozni, nagyobb területet is telepíteni.

A leves kellemes, finom állagú, kezdetben még nem mérem fel jól, hogyan is használjam a bazsalikomfagyit, de később aztán rájövök: a leves krémesítőjeként működik a legjobban. Hagyom beleolvadni és úgy kanalazom ki. Friss, zöld, üde ízek. Szép és finom textúraváltást is okoz a kis ropogós kalap a fagyi tetején. Összhang van a borral, ami egy nem túl nehéz vörösbor, jó savakkal és zöldfűszeres-gyümölcsös tónusokkal.

Bárány gomba jus-vel, vaníliás karottával

(Pinot Noir 2007)

Az este leginkább eltalált párosítása, és mind a bor, mind a étel önmagában is megállja a helyét. Ha egy húsétel fölé hajolunk, nem feltétlen a vanília az első, amire gondolunk. Itt pedig elsőre olyan intenzív vanília csap meg, hogy azt hiszem, máris a desszerthez lapoztunk. De aztán nem hagyjuk magunkat meggyőzni előítéleteink által és milyen jól tesszük! A bárány remek állagú, friss, fiatal, a vaníliás roppanós sárgarépa pedig zseniális köret hozzá. Önmagában is megállná a helyét az étlapon. Nem kell tovább dicsérni, csak még annyit, hogy ez az étel egészítette ki legjobban a bort. Amiben van némi égetett hordó, némi gyümölcs, főleg málna, szeder és meggy, de utóízében felbukkan az erdei szamóca is. Jól passzoltak, jól futottak együtt.

Kecsketej szorbet sózott citrommal

A két húsétel között egy némileg szokatlan szorbet: sokan viszolyogtak a kecsketejtől, nekem nincs ilyen allűröm, ráadásul a sózott citrom az egyik legperverzebb finomság, amit imádok. Nekem bejött. Finom krémesség, hűsít és a kecskére csak halványan emlékeztető jeges-tejes ízvilág valóban tisztítja az ízlelőbimbókat. Az önmagában sem túl édes, azért nem túl ízgazdag szorbetet a sózott citrom teszi izgalmasabbá, nem csak olvad, rágni is kell, a sós és az édes pikáns játéka ez.

Borjúpofa és konfitált lábszár rizsecetes uborka salátával és csokoládémártással

(Tinta – Tempranillo 2007)

Kevésbé jött be viszont a főétel, az egyetlen kritikus pontja a menüsornak. Túl sok hús. Semmi köret. Nagyon jópofa, lendületes, jóízű, viszont nehézkes lábszár, picit száraz is, elnehezültem tőle. Az uborka korrekt, de nem több. És önmagában nem ellensúlyozza a húsokat. A borral volt kölcsönhatás, de messze nem az ideális. Nem tudom, hogy ezt másnap, a Mandulában korrigálták-e (sajnos, nem tudtam elmenni…), én ezen a ponton változtattam volna egyedül.

A borról viszont essék néhány szó, hiszen sokan nem is hinnék, a tempranillo Villányban is remek bort tud adni. Ez persze csak az első kísérletek egyike, hosszú még az út, amíg megtalálják, hogy hova is lehet beiolleszteni, de egy különlegességként, egy kis pluszként elfér a kínálatban. Nem vagyok tempranillo szakértő, nem is tudom megítélni, hova helyezhető el tempranilloként, viszont vörösborként jól strukturált, fűszeres, finom illatokkal bíró, ízében elég masszív, erőteljes, gyümölcsös bor. Önmagában tetszett, az ételhez kevésbé.

Füge mousse brick tésztában sült fügével és kávégranitával

(Solus 2007)

Végre füge. És ismét Solus. A 2007-es kicsit frissnek, azaz túl dinamikusnak bizonyult ehhez az ételhez, a 2002-es sokkal jobban illett volna hozzá, ha nem  lenne istenkáromlás, a 2000-est is idevenném. A füge jó, a füge pécsi, mediterrán és a miénk is, én kedvelem a brick tésztát, habár semmi köze a régiónkhoz, de így volt benne egy csavar, nem hagynám ki ezt egyetlen menüsorból sem. Meglepő volt a tálalás, én nem így képzeltem el, de harmonikus ízek voltak, szép zárás, egy szép borral.

Összességében azt kell mondanom, hogy az eddigi Corso-borvacsorák sorában ez volt a leginkább borokhoz simuló éteksor. Volt íve, lendülete, harmóniája. Ami megbicsaklott ugyan egy kicsit a főételnél, de a desszert visszahozta a svungot. A regionalitás és a szezonalitás jegyében főleg a környékről beszerzett kiváló minőségű magyar alapanyagok (például harcsa, gombák, bárány, borjú, füge, paradicsom) tökéletesen alkalmasnak bizonyultak egy igazán különleges menüsor összeállítására. Nem szükséges a drága, külföldi alapanyagok felhasználása a világszínvonalú kreációk elkészítéséhez – vélekedett Molnár Gábor séf a menüsor bemutatásakor. Nagyon biztató a jövőre nézve, persze a folytatáshoz ilyen borok is kellenek…

Egy Gere Attila

Meg kell mondanom, csalódtam Gere Attilában. Eddig Andreas Ebner volt a mérce, de Gere Attila túltett rajta. Ennyire jól még nem vezényelt le senki borvacsorát, főleg itt, a Corsóban nem. Minden bor kapcsán beszélt, sztorizott keveset, szakmázott kevesebbet, volt néhány szava az ételekről is, és volt ideje minden asztalhoz odamenni és beszélgetni. Azt kell mondanom, nagyon profi volt, de lélekből, szívből profi. Ezt nem lehet csak úgy megtanulni.

Vagy tíz éve, több is talán, hogy a megyei napilapnak készítettem egy Gere Attila háttérinterjút. Indult egy boros oldal, én egyetlen számot szerkesztettem, aztán elkerültem a laptól. Az első szám kapcsán mentünk el hozzá, és a kicsit morc külső mögött nagyon szívélyes embert sikerült megismernem. Aztán sokáig nem találkoztunk, nem beszélgettünk. Nekem a morc külső maradt meg, most meg visszajött az a szívélyes, kedves, mosolyogni is tudó férfi, aki szereti, amit csinál, és mégis: realitásérzéke sem hagyta el.

Az, hogy ez a borvacsora és a vertikális kóstoló így sikerült és mi úgy éreztük magunkat, ahogy, neki jelentős mértékben köszönhető. Van sok Gere-bor, amiről azt gondolom jómagam is, hogy túlárazottak, hogy van olyan szegmens a portfólióban, amit a név ad el. De aztán megkóstolok hat Solust és azt gondolom, hogy aki ezeket megalkotja, az kérjen el annyit, amennyit kifizetnek érte. Itthon sok, külföldön meg éppen kevés lesz.

Ez a cikk nem péer, nem fizették meg, nem kértek tőlünk semmit. Ezt csak azért kellett leírnom, mert sokan, sokat korholják a villányi nagyokat, (többek közt, hogy) mennyire elszakadtak a hétköznapoktól. Jelentem, Gere Attila nem.