Az alapkérdés: szabad-e fémdobozba csomagolni a bort? A kibővített kérdés: szabad-e tokaji borból fröccsöt készíteni és azt fémdobozban forgalomba hozni? Ma az első kérdésre reflektálok, de abból talán lehet következtetni a második válaszomra is.

Az ortodox olvasó már a kérdésfelvételtől is elborzad, lévén ez szentségtörés, a hagyomány megcsúfolása.

De mi is a hagyományunk? Honnan számolunk és meddig nézünk vissza? Az én olvasatomban a hagyomány megőrzésének és megújításának dinamikája az érdekes. A hagyományban számomra az az izgalmas, ahogy változik és ahogyan újabb és újabb rétegek rakódnak rá.

Forrás: asia-can.com

A változás elkerülhetetlen. Ezért bontunk ma üvegpalackot és nem agyagamforátl vagy bőrtömlőt. Pedig az is a hagyományunk része volt, gondolom, egyetlen váltás sem volt zökkenőmentes. Meddig kell visszatekinteni és meddig kell ragaszkodni a hagyomány egyes elemeihez, a kultúránk hogyan változik ezáltal?

A kultúra változása természetes és megállíthatatlan folyamat. Ha egy bizonyos irányt szeretnénk elkerülni, akkor sem marad változatlan, csak másként változik.

Forrás: vinepair.com

A bor megközelítése igencsak tradicionalista szemlélettel bír idehaza, megszokásból, hagyománytiszteletből, különféle ideológiai tézisek mentén ragaszkodunk akár olyan elemeihez is, amelyről ugyanakkor tudjuk. hogy elavultak és felcserélhetők, sőt felcserélendők.

Van, akinek a bor szent és sérthetetlen, magasztos és Istenhez emel fel. Én nem tudok így tekinteni rá. A bor termék. Olyan termék, amely számos többletjelentéssel és tartalommal bír, sok más termékhez képest összetettebb hagyománya és valóban létező, szakrális misztikuma van.

Ez alapvetően a kulturális megközelítése, amely inkább a többletjelentésekre fókuszál, mintsem az alapjelentésre. A termékre. Az eladandó termékre.

Forrás: saveur.com

A borászat üzlet és nem világmegváltás. Akik ezen a területen dolgoznak, tisztes megélhetést remélnek, akik ide fektetnek be, természetesen csilingelő haszonban bíznak. Ez így van rendjén. Ahol a bor hobbi, ott megengedhető másfajta szemlélet, ahol azonban árutermelés folyik, ott a termelés és értékesítés folyamatát rendbe kell tenni.

A csomagolásra térve vissza, évszázadok óta keressük a bor ideális csomagolását és zárását. Az sem mindegy, milyen céllal. A világban megtermelt borok 90%-a azonnali fogyasztásra szánt bor, amely maximum 1-2 éves életciklussal bír. A maradékból 9 %-ot 2-5 éven belüli fogyasztásra szántak, és alig 1% az a bor, amelynek valóban jót tesz a hosszú távú érlelés.

Vegyük ki azt az egy százalékot, ahol lényeges a termőhely, a terroir, a sztori és az érlelés, maradjunk annál a kilencven százaléknál, ami szürettől szüretig fogy el ideális esetben. Aminek el kell fogynia, mert nem érlelésre szánták, nincs is hozzá tárolókapacitás és vegyünk hozzá egy folyamatosan zsugorodó piacot, egyre alacsonyabb árakkal, egyre kevesebb fogyasztóval, növekvő raktárkészletekkel, globalizálódott óriásszereplőkkel.

Forrás: daily.sevenfifty.com

A csomagolás a hagyományunk vagy a jó bor? Szerintem a bor legyen rendben, tisztességgel elkészítve és akkor nagy baj már nem lehet. Volt ellenállás legutóbb épp a bag-in-box kapcsán is, aztán megszoktuk és működik. Én kíváncsian tesztelem a fémdobozos borokat, mert érdekel, vajon ez hatékony módszer lehet ahhoz, hogy újabb fogyasztók érkezzenek a boros közegbe?

A nullhetvenötös klasszikus borospalack olykor sok. A feles, azaz 0.375 literes meg arányaiban drága. Mivel a családban nincs sok rendszeres borfogyasztó, a hűtőm tele van bontott palackokkal. A vendéglátóhelyek jó részénél nem igazán figyelnek a borok visszavákuumozására, a bontási dátumot se rögzítik, sokszor kapok oxidált, már nem ideális állapotú bort, ha csak egy pohárral kérek. A trendek most rozé, könnyed fehér, könnyed vörös, buborékosok felé mutatnak, itt van a legnagyobb fogyás.

Ha a fentieket összegezzük, kell egy olcsó, de jól záró, jól szállítható, hűthető, kis adagolású megoldás. Az amerikai piacon azt látjuk, a 250 cl és 375 cl űrtartalmú fémdobozos borok piaca nyolc év alatt 2 millió dollárról közel 200 millió dollárosra hízott. És nem csak az alacsony/alsóközép kategória tölt már dobozba. Vannak organikus, natúrboros termelők is a „dobozolók” között. A Wine Spectator idén augusztus elején írt erről a piacról hosszabban, tesztelte is a termékeket, 15 bor kapott 85-98 pont közötti értékelést. Volt itt albarino, sauvignon blanc, riesling, pinot noir, malbec és sok-sok rozé persze, olykor buborékkal zárva dobozba. Szinte mindnél ott a jelzés: Drink now.

Forrás: seattletimes.com

De hát ha a világ borainak kilencven százaléka erre termett, miért is ne innánk meg most? Én speciel kitöltöm a dobozból üvegpohárba, de biztos működik dobozból is, bár az illatokat úgy nagyrészt elveszítjük. Mondjuk valószínűleg a borfogyasztók jelentős százaléka amúgy sem szagolgat hosszú perceken át.

A boripar keresi az utakat, lassítani vagy akár megállítani a piac zsugorodását. A hagyományhoz való görcsös ragaszkodás ezen nem segít. Valószínűleg mindig lesz egy nagyon vékony réteg, amely a különlegeset, a terroirt, az egyedi sztorit, a különcséget keresi, de ők nem tartják el az összes szőlőtermelőt és borkészítőt. Ők egy külön mese, külön világ, de abban is biztos vagyok, hogy senki nem zárkózhat be a múltba.