Kérem Várjon!
Cikkek
Párbajoztak a borszakírók
Duna Borrégió vs. Pannon Borrégió
zoranka
2016 April 11.

Április elején Mórahalmon találkozott a magyar borszakírók egy csoportja, hogy a történelmi Magyarország makettépületeinek színfalai között bírálója legyen az első borrégiós párbajnak. A Duna borrégió volt a kihívó, a Pannon borrégió a kihívott, hét borbíra döntött 13 fordulóban. Hogy a hazai pálya előny volt-e vagy sem, kiderül tudósításunkból.

A mórahalmi Mini Hungary adott otthont az első borrégiós párbajnak, ami egyben a Magyar Borszakírók Körének első rendezvénye is volt. Ez a társaság január elején alakult meg, tucatnyi borról rendszeresen publikáló újságíró és író fogott össze, hogy szakterületüket összefogva, közösségben lépjenek előrébb.

A két napos találkozó első programpontja volt a borbírálat, amelyet Dlusztus Imre, a Duna borrégió és Győrffy Zoltán , a Pannon borrégió válogatottjának kapitánya készítettek elő.

A Magyar Borszakírók Köre kezdeményezésének célja, hogy elinduljon a régiós borpárbajok sorozata, ezáltal létrejöjjön egy, a magyar bor ügyét szolgáló újabb brand, valamint játékos formában küzdjenek meg egymással a borrégiók, a borvidékek, a csapatkapitányok és a bíráló borszakírók.

A két csapatkapitány 13-13 bort nevezhetett a párbajra a saját borrégiójából. Egy borászattól csak egy bor indulhatott. Minden borvidéket képviselni kellett minimum egy borral. Az induló tételek között 5 fehér, 2 rozé, 5 vörös és 1 kései volt.

A párbaj a borversenyek általános rendje szerint történt, de itt párban érkeztek a bírálókhoz a tételek. A borokat a két csapatkapitány állította párba oly módon, hogy ne lehessen következtetni a bor származására. A bírálók a Magyar Borszakírók Köre alapító tagjai voltak. Ők a 100-as minősítési rendszer alapján pontoztak figyelemmel arra, hogy a két kóstolt tétel egymással versenyez. A bírálónak jogában állt azonos pontszámot adni a két, egymással versenyző borra.

A párbaj előtt a hazaiak 7:6 arányú sikerben reménykedtek, míg a vendégek kapitánya 8:5-ös vendégsikert tippelt.

Olaszrizling kategória:

Gál Pincészet Olaszrizling 2014 (Kunság, Duna) – Stier Pincészet Olaszrizling 2015 (Villány, Pannon) 0,5:0,5

Szabadon választott fehér fajta kategória:

Gedeon Arany sárfehér 2014 (Kunság, Duna) – Danubiana Zöldveltelini 2015 (Tolna, Pannon) 0:1

Cserszegi fűszeres kategória:

Galántai Cserszegi fűszeres 2015 (Kunság, Duna) – Lisicza Cserszegi fűszeres 2015 (Pécs, Pannon) 1:0

Fehér fajta (érlelt) kategória:

Frittmann Ezerjó 2013 (Kunság, Duna) – Vitis Chardonnay 2010 (Tolna, Pannon) 0:1

Fehér cuvée kategória:

Sziegl Névtelen 2014 (Hajós-Baja, Duna) – Vylyan Boszorkány 2015 (Villány, Pannon) 1:0

Kékfrankos rozé kategória:

Font Kékfrankos rozé 2015 (Kunság, Duna) – Eberhardt Kékfrankos rozé 2015 (Pécs, Pannon) 0:1

Egyéb rozé kategória:

Szentpéteri Kadarka rozé 2015 (Kunság, Duna) – Szende Rozé cuvée 2015 (Villány, Pannon) 0:1

Kadarka kategória:

Koch Kadarka 2013 (Hajós-Baja, Duna) – Sebestyén Ivánvölgyi Kadarka 2012 (Szekszárd, Pannon) 1:0

Kékfrankos kategória:

Lantos Hit Kékfrankos 2012 (Kunság, Duna) – Eszterbauer Tanyamacska Kékfrankos 2013 (Szekszárd, Pannon) 0:1

Szabadon választott egyéb vörös kategória:

Béla Pinot Noir 2011 (Kunság, Duna) – Bock Syrah 2012 (Villány, Pannon) 0:1

Bordeaux-i fajta kategória:

Somodi Cabernet Franc 2014 (Csongrád, Duna) – Heumann Cabernet Franc 2011 (Villány, Pannon) 0:1

Vörös cuvée kategória:

Kökény Exidius 2012 (Kunság, Duna) – Takler Regnum 2011 (Szekszárd, Pannon) 0:1

Kései szüret kategória:

Sümegi Jégbor 2007 (Hajós-Baja, Duna) – Hárs Cirfandli 2007 (Pécs, Pannon) 0:1

Összesítve a Pannon borrégió 9,5 pontot, a Duna borrégió 3,5 pontot szerzett, a régiók első borpárbaját ezáltal a Pannon nyerte, a csapatkapitányok versenyét Győrffy Zoltán.

A borszakíróknak tippelniük kellett a borok eredetére, borvidék szintjén, Kosárka József találta el a legtöbbet, 9 bort tudott megfelelő borvidékre helyezni.

A borok közül a legmagasabb pontszámot a Hárs Cirfandli 2007 érdemelte ki, aranyérmes minősítést kapott még a Takler Regnum 2011, a Heumann Cabernet franc 2011 és a Kökény Exidius 2012. Összesítésben a legmagasabb átlagpontszámot a Pécsi borvidék borai érdemelték ki, szoros versenyben a szekszárdi és villányi borokkal.

A Magyar Borszakírók Körének 7 alapító tagja vett részt a bírálaton: Darin Sándor (borutazo.hu, Bor és Párlat, Debreceni Borozó), Kosárka József (független borszakíró), Németh Ágnes (Vince magazin), Szabó Edit (borsmenta.hu), Tompa Imre (Borigo magazin), Viniczai Sándor (Borászati Füzetek) és Vörös Attila (Metropol).

A borpárbajt követően a csapat tagjai nem pihentek, egy gyors ebédet és Mini Park Hungary bejárást követően elindultak Borotára, ahol Koch Csaba várta kóstolóra a csapatot. A 20 tételes, alapos és a borászat szinte minden tételére kiterjedő programot (amelyről egyébként részletesebben is beszámolunk majd) követően hajnalig tartott a borszakírás aktuális problémáinak nem hivatalos kitárgyalása, amit másnap délelőtt rendezettebb formában foglaltak össze, plusz a következő időszakra programtervet is kialakítottak.

A második nap programján sajnos már nem tartottunk a többiekkel, akik a Szentpéteri és Frittmann pincékben ismerkedtek a Kunság borvidék boraival.

A borpárbaj remek alkalmat teremtett kiváló borok mellett találkozni és kicsit közelebb hozni mindazokat, akik a magyar borújságírásban és borújságírásért tevékenykednek. Az alapítás óta egyébként megkétszereződött a tagság létszáma, a szervezet természetesen nyitott, várja az újabb tagokat.


Köszönet Dlusztus Imrének a program megszervezéséért, valamint minden támogatónak a segítségért!
banner