Őszi idő, nyári hangulat

Nem volt könnyű választani a péntek-szombat-vasárnap kínálata közül, hogy melyik lesz az a nap, amikor végigjárjuk a standok, pincék, emberek forgatagát, de mondhatni ösztönös alapon a szombat felé húzott a szívünk; nem is csalatkoztunk a megérzésünkben. Kicsivel dél után tehát, a kifejezetten erre a célra létrehozott Pécs-Villány buszjáratra szálltunk fel – itt jegyeznénk meg, hogy az első visszafelé induló járat 23 órakor indult csak vissza, talán egy picivel korábbi járat is elfért volna a menetrendben – és minden gond nélkül, csodálatos időben érkeztünk meg a helyszínre.

                                                                                                                     ^{A szerző felvételei}

Első blikkre az volt az érzésünk, mintha a nemrég zárult pécsi borfesztiválról felpakolták volna a berendezést, s színpadostul, bódéstul, mindenestül átköltöztek volna Villányba. Lehet, hogy nem is járunk messze az igazságtól. Kicsit mintha korán értünk volna ki, mert az emberek egyelőre csak lézengtek, de mi ezt egy percig sem bántuk, így legalább zökkenőmentesen térképezhettük fel a terepet, amely egészen a pincesor felső végéig húzódott. Később az is kiderült, hogy tévedésről szó sem volt, csak mi orientálódtunk a Baross Gábor utca rosszabbik végén. Ugyan, ha kis késéssel is, de még elcsíptük a veterán autók konvoját, rögtön ezután következett a szüreti felvonulás is. Ekkora már valóban nagyon sokan álltak úton, útfélen, de legtöbbször az útszélen. Zenekarok, tánccsoportok a legkisebbektől a felnőttekig, kórusok, lovasok és szekerek, borrendi tagok valamint „hórihorgas hújákolók” masíroztak vidáman, mosolyogva a Rendezvénytér felé.

Az idő továbbra is kifogástalan volt, ennek leginkább talán a Kisszínpad közelében lévő cukrászda dolgozói örültek, nagyon sokan döntöttek úgy, hogy elnyalnak egy gombóc fagylaltot; a meleg ételek ráérnek később is. A vásári hangulatban nem győztük kiszűrni a finomabbnál finomabb illatokat, hol egy kis levendula, hol egy kis sült hús, hol egy jó kecskesajt, a sült gesztenyéről nem is beszélve. Később még visszajövünk egy körre.

Visszatérve a Rendezvénytérre már a boros standok szinte mindegyike kinyitott, így megélénkült arrafelé is a forgalom, jó volt látni a fel-feltűnő helyi borászokat, akik személyükkel emelték a fesztivál színvonalát. Ebben értelemszerűen a sok helyi kötődés is szerepet játszott, de ellenpéldaként felhozhatjuk a tokaji Áts Károly (az Év Bortermelője 2012-ben – a szerk.) példáját is, akinek jellegzetes hajviseletét már messziről kiszúrtuk. Az is jól esett a szemünknek, hogy az embereknél 99%-ban üvegpoharat láttunk, sok esetben egy praktikus kis bőrsaruval a poharakon, megkönnyítve annak hordozását. Szóval alakult a fesztivál.

A Nagyszínpadon eközben a felvonulók dáridóztak, igazán színvonalas produkciókat láthattunk, külön ki kell emelnünk Gyepesi László székely mesemondó fertályóráját, a közönség többször hahotában tört ki egy-egy jól sikerült szóvirág után. A színpad előterében egy hordó is csapolásra került, igazán jól esett a mi lelkünknek is kortyolgatni egy kicsit, főleg, mivel ahogy eltűnt a nap a házak mögött, érezhetően gyorsan esni kezdett a hőmérséklet is. További fűtőanyag után néztünk tehát, kóstoltunk finom pinot noir-okat, még finomabb syrah-kat, kevésbé jó kékfrankosokat. Ízlések és pofonok. Mivel a Nagyszínpadon a Magna Cum Laude koncert csak kilenc órakor kezdődött, így még jutott idő a Kisszínpadra és az élettani funkciók fenntartása miatt oly fontos elemózsia beszerzésére. Rendhagyó módon most nem langallót, nem is lángost, sőt még csak kürtöskalácsot sem ettünk, hanem egy párolt zöldséges-sült húsos tálra esett a választásunk. Nem túl fesztiválízű, ugye? Pedig felüdülésként hatott az ilyenkor szokásos menü helyett, érdemes próbálkozni. A Városháza előtt a Boka és a Klikk táncos-humoros produkciója sok szemet vonzott, közben Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakosunk is feltűnt.

Égi jelként aposztrofálva ezt, visszaindultunk a Rendezvénytérre, ahol az egyre fagyosabb idő ellenére egyre többen lettek, Mező Misiék is melegítettek már, az időzítéssel ezúttal nekünk sem volt gondunk. A koncertről annyit, hogy egy kicsit nehezen indult, de aztán belelendültek a fiúk. Ahogy körbenéztünk, igazán jól érezték magukat az emberek, jól éreztük magunkat mi is. Nemcsak a koncerten, az egész szombati napon, még a tíz napos pécsi fesztivál-maraton után sem gondoltuk soknak a jót, talán mert az is érezhető volt, hogy ide Villányba kifejezetten a boros élmény miatt jönnek az emberek, s nem csak véletlenül csöppennek a standok elé, miközben mennek valahova. Nagy különbség.