Kérem Várjon!
Cikkek
Naptárzárás
Adventi bornaptár 21-24.
zoranka
2013 December 27.

VinogradiN18

Nem olyan egyszerű játék ez a minden napra egy mese. De íme az utolsó kvartett, ez a négyes végképp nehezen állt össze, ahogy közeledtünk a Szenteste felé, volt bennem egy tudatalatti késztetés, hogy különleges, nagy borok kellenek, pedig nem, "csak jó" borok, amiket aznap éppen szeretnék. Holnap jön az éves összegzés, az évvégi ünnepfolyam mindent visz, pihenünk, kikapcsolunk, aztán januárban folytatódik a történet.

December 21.

Temet Ergo Crveni 2011 (Szerbia)

Volt jónéhány vörösbor a korábban már említett szerbiai versenyen, a díjkiosztó után az aranyérmeseket kóstolgattuk vissza, nekem az egyik kedvencem lett ez a vörös házasítás. A jagodinai borvidék, ahol a viszonylag új Temet borászat működik, Szerbia szívében található félúton Belgrád és Nis között. Piros gyümölcsök, málna, ribizli, szeder és finom fűszerezettség, korrekt savak és bársonyos tannin, érettség, kerekség, de mégsem jár túlzó alkohollal. Cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és petit verdot. A fajtaarányokat nem tudom, de a bor egyensúlya rendben van, a kortyban a gyümölcsösség mellé pici dohány, zöld dió és édesfűszeres-vaníliás zamatok érkeznek. Tetszett, el kellene oda menni egyszer, érdekelne a többi is, meg a vidék, a készítők. A vörös Ergo 89 pont. ****+


December 22.

Bock Cuvée Villány 2006


Ez a bor már régóta pihen a borhűtőben. Aztán idén egy vertikálist kóstoltunk a Bock Cuvée-kből, akkor éreztem úgy, hogy ennek most itt az ideje. Nem azért, mert nem tudna még évekig izgalmas lenni, de most, ebbe a formájában többet mutat. Harmóniát, komplexitást. Összeállt és működik. Karamelles kékáfonya-pite, ibolyával, szerecsendióval, medvecukorral, érett, lédús szederrel, málnadzsemmel. Szájban teljesedik ki, keményre főzött szilvalekvár, fekete áfonya, szeder adja a gyümölcsösséget, erőteljes, de mégis édeskés tannin társul hozzá. A struktúra jól kidolgozott, a tartalommal nincs gond. A korty hosszú és telt. Vannak olyan jól eltalált villányi pillanatok, amelyek maradandók. 90 pont. *****


December 23.

Bire Grk 2011 (Horvátország)

A zágrábi borfesztiválon csaptam le az utolsó palackra a 2011-es évjáratból. Korčula, Frano Milina Bire, grk. Borvidék, borász, fajta. És egy kivételesen izgalmas bor, több stádiumában kóstoltam már, most érettebb arcát mutatta. Tiszta, telt és gyümölcsös illat. Kortyban izgalmas, egyedi zamatok, egyszerre gyümölcs és fűszer, pici méz, dinnye, körte, alma és fehérbors, no meg a déli fűszernövényekből is egy csokorra való. Egész jó savak, finom ásványosság. Intenzív, telt bor, kis krémességgel, kis kandírozott narancshéjas édeskesernyével, de mindenképpen kellő frissességgel. Alkohol tizennégy felett, de nem arra figyelünk fel, hanem a délies, szépen fűszerezett, jó adagolt zamatossággal bíró komplex borra. 89 pont. ****


December 24.

Rojac Renero Refošk 2007 (Szlovénia)

 

A szlovén Isztria egyik legérdekesebb fajtája a refošk. Ez a bor ráadásul egy különleges válogatás, sokkal összetettebb, mint az átlag, hétköznapokra szánt refoškok. Az előző, 2005-ös évjáratnak egyszer simán 95 pontot adtunk kenszei kollégával, itt jelzem, hagytam egy palackot közös kóstolásra, ne aggódjon. A bor fokozatosan nyílik, komplex illat, érettség, teltség, erőteljes gyümölcsök, meggy, málna, no még csokoládé, folyékony, selymes étcsokoládé. Kortyban némi rumos meggyes nyitás, aztán nyílik és szélesedik, a struktúra nagyon rendben van, a zamatosság összhangban van az illattal. Brutális energia van benne, de nem erőből győz meg. A refošk híres-hírhedt savai itt sem tűntek el, de jól beépülnek a szerkezetbe, hátukon hordják a gyümölcsöket, a finoman dohányos, finoman minerális hátteret nem nyomja el a hordóhasználat. A tannin nagyon puha és selymes, a lecsengés hosszú és tartalmas. Időközben talán szigorodtam, 92 pont. *****

banner